Trump büntetővámot vetne ki a külföldön gyártott filmekre is
Adrien Brody és Felicity Jones a Magyarországon is forgatott A brutalista című filmben

Az amerikai filmipar halálában érdekelt nemzetközi összeesküvésről szól Donald Trump legfrissebb bejegyzése a saját közösségi médiafelületén jelentetett meg. Eszerint külföldi országok mindenféle kedvezményekkel csábítják el a produkciókat, hogy azok ne az USA-ban készüljenek el. Ennek hatására Trump szerint Hollywood és más amerikai területek is pusztulásnak indultak, amit az elnök nemzetbiztonsági kockázatként tálal – írta meg a Hvg.hu. Ennek megfelelően utasította is a Kereskedelmi Minisztériumot, valamint az USA külkereskedelmi képviselőjét, hogy dolgozzák ki a kereteit a külföldön készült filmekkel szembeni büntetővám-politikának. Eszerint ezeknek a produkcióknak százszázalékos vámmal kell szembenézniük.

Persze – ahogyan az AP is rámutat – egyelőre nem világos, hogy a nemzetközi produkciókban készülő filmeket miként lehet majd megvámolni, főleg, hogy az amerikai filmszakmában mára gyakorlattá vált, hogy az egyes filmeket több helyszínen is forgatják.

A Hollywood Reporter anyaga szerint, amikor a 2025-2026-os tervezett forgatási helyszíneikről kérdezték a filmgyártó vállalatok vezetőit, ők elsősorban kanadai, brit, közép-európai és ausztráliai helyszínekben gondolkodtak és csak ezeket követte Kalifornia, Georgia, New Jersey és New York.

A 40 millió dollárt (kb. 14 milliárd forintot) meghaladó költségvetéssel rendelkező filmek esetében tavaly az amerikai filmgyártók 14,54 milliárd dollárt költöttek el belföldön, míg közel ugyanennyit külföldön. Utóbbiból egyébként egymilliárdot Németországban, Csehországban és Magyarországon. A nálunk forgatott amerikai filmek száma főleg a Vajna-ciklus és a kedvező adójogi szabályok miatt ugrott meg.