Trump már a harmadik ciklusát pedzegeti
Donald Trump és hívei (Fotó: AFP via Europress/Rebecca Noble)

Donald Trump egy csütörtöki Fehér Házi rendezvényen megszavaztatta a híveit, hogy harmadszor is induljon-e 2028-ban az elnökválasztáson, noha az amerikai alkotmány csak két ciklust enged. A közönség lelkes „Még négy év” skandálását Trump nevetgélő elégedett integetéssel fogadta, és arról beszélt, hogy ez benne lesz a tévében.

A Black History Month-hoz kapcsolódó fogadáson, írja a 444.hu, Trump a beszéde során egy ponton azt mondta, hogy legközelebb még jobb eredményt szeretne elérni, mint legutóbb, majd a mondatát félbehagyva megkérdezte a közönségét, hogy induljon-e még egyszer az elnökségért. A még négy év skandálásra nevetve válaszolt, mondván, ez biztos bekerül majd a tévébe.

A rendezvény után néhány órával Stephen Bannon, Trump korábbi tanácsadója és ideológusa – továbbra is Trump lelkes híve, miközben Elon Musk nagy kritikusa – a republikánusok baltimore-i CPAC gyűlésén szintén arról beszélt, hogy „Trumpot akarjuk 28-ban”. „Ez az, amit nem tudnak elviselni. Egy olyan ember, mint Trump, csak egyszer vagy kétszer fordul elő egy ország történelmében. Jobbra? Trumpot akarjuk!”

Az amerikai alkotmány 22. módosítása megtiltja, hogy az elnökök harmadszor is betöltsék a tisztséget - emlékeztet a Washington Post.