A keresetet a pennsylvaniai szövetségi bíróságon nyújtották be, annak gyanújával, hogy a tagállam levélszavazási rendszere „nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget, amely a személyes szavazások esetében biztosított volt”.
A 20 elektort adó Pennsylvaniában a szavazatok 99 százalékát dolgozták fel eddig, de az amerikai AP hírügynökség és a republikánusokhoz közel álló Fox televízió, majd nyomukban a többi nagy médium is azt jelentette már szombaton, hogy a demokrata jelölt, Joe Biden elnyerte a pennsylvaniai elektorok támogatását is, és így a megválasztásához szükséges 270 elektornál is többet tudhat magáénak. Biden ennek tudatában mondott beszédet szombaton éjjel, majd ő és alelnökjelöltje, Kamala Harris vasárnap győzelmi beszédet is tartott Wilmingtonban.
Az amerikai elnök jogászainak perkeresete azt kérte, hogy a tagállam hatóságai azonnal állítsák le Biden győzelmének igazolását Pennsylvaniában.
„A szavazókat Pennsylvaniában egyszerűen azon különböző normák alapján bírálták el, hogy milyen szavazási módot választottak, és álláspontunk szerint a választási rendszer kétharmada potenciálisan hamis szavazatot eredményezett, mivel megfelelő igazolás vagy ellenőrzés nélkül vették számba ezeket” – fogalmazott a beadvány, amelyet Matt Morgan, Donald Trump 2020-as kampányának jogi főtanácsadója írt alá.
Közben változatlanul tart a szavazatszámlálás a 15 elektort adó Észak-Karolinában, a 16 elektorral rendelkező Georgiában és Arizonában, amely 11 elektort küld az amerikai elnököt megválasztó elektori testületbe.
A Reuters hírügynökség hétfő esti jelentése szerint Arizonában – a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett – apad Joe Biden támogatottsága. Hétfőn este a demokrata párti politikus a voksok 49,4 százalékát, míg Donald Trump a szavazatok 49 százalékát tudhatta magáénak.
(MTI)