Trump: Putyin talán nem is akarja befejezni a háborút
Donald Trump (Fotó: Gage Skidmore, Flickr)

A Truth Social nevű közösségi felületén támadta be újra Donald Trump elődjeit, Barack Obamát és Joe Bident, hogy aztán a végére azért az orosz elnökkel szembeni szkepszisének is hangot adjon. Az elnököt a New York Times szerzője, Peter Baker dühítette fel, szerinte pedig bármilyen megállapodást kötne ő Oroszország és Ukrajna kapcsán, még ha a legjobb alku is lenne az, szerinte a lap akkor is negatívan írna róla. Trump kritizálta Bakert, amiért azt írta, hogy Ukrajnának területeket kellene visszakapnia, beleértve az elnök szerint talán Krímet is, „más nevetséges kérésekkel együtt”. Az elnök szerint az újságírónak inkább arról kellene írnia, hogy Barack Obama lehetővé tette a Krím elfoglalását egyetlen puskalövés nélkül. Peter Baker szombati cikkét egyébként itt olvashatják el. A szerző ebben arról írt, hogy Trump egyes lépései kifejezetten kedvezőek voltak eddig Oroszország számára.

Trump kijelentette ismét, hogy neki soha semmi köze nem volt „ehhez a hülye háborúhoz”, az szerinte Joe Biden háborúja. Mint írta, soha nem történt volna meg, ha ő lett volna az előző ciklusban is az elnök, most pedig csak próbálja eltakarítani azt a káoszt, amit Obama és Biden hagytak rá.

Az elnök a bejegyzése végén viszont hozzátette, mindezek mellett Putyinnak semmi oka nem volt rakétákat lőni civil területekre az elmúlt néhány napban. Mindez elgondolkodtatta, hogy az orosz elnök talán nem is akarja befejezni a háborút, csak hitegeti őt. Trump szerint ezért el kell gondolkodnia másféle bánásmódon, például a bankszektort érintő intézkedéseken, másodlagos szankciókon.

Az amerikai és az ukrán elnök egyébként Ferenc pápa temetése előtt, a Szent Péter-bazilikában egyeztettek, erről itt írtunk korábban.