
Donald Trump szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök tartaná a szavát a békemegállapodással kapcsolatban. „Már régóta ismerem őt, és szerintem így lesz. Nem hiszem, hogy megszegi a szavát” – mondta az elnök újságírói kérdésekre válaszolva, miután találkozott Keir Starmer brit miniszterelnökkel. Nem értett egyet Starmer azon felvetésével, hogy amerikai katonai támogatás nélkül Putyin ismét inváziót hajtana végre – írta meg a Guardian.
Trump szerint sikeres békét fognak kötni, és annak fenntartása könnyebb lesz, mint a megkötése. Trump nem vállalt kötelezettségeket biztonsági garanciákra, ehelyett arról beszélt, az USA több milliárd dolláros részesedése Ukrajna ritkaföldfém-ágazatában elegendő elrettentő erőt jelentene Oroszország számára.„Nagyon sok amerikai munkás fog ott dolgozni, nem hiszem, hogy bárki is mozgolódna.”
Kérdezték arról is, a békemegállapodásban mi lesz az oroszok által elfoglalt területekkel, mire azt mondta, „minden bizonnyal megpróbálunk annyi területet visszaszerezni, amennyit csak tudunk.”
Noha Trump korábban diktátornak nevezte Zelenszkijt, most elhatárolódott saját magától. Amikor rákérdeztek a megjegyzésére, annyit reagált, hogy nem hiszi, hogy mondott volna ilyet. (Nem is mondta: írta, méghozzá a Truth Socialra). Annyit elismert, hogy „kissé ingerült” volt a kapcsolatuk a pénzügyi támogatások miatt, de az már szilárdabb talajon áll. A gyógyuló kapcsolat további jeleként Trump bátornak nevezte Zelenszkijt, és azt mondta, jól kijön vele.