Trump szabad utat enged a mesterséges intelligenciának
Donald Trump (Fotó: Reuters/Kevin Lamarque)

Donald Trump a beiktatása után visszavont egy 2023-as rendeletet, amit Joe Biden hozott – írja a Reuters. A rendelet célja az volt, hogy csökkentse a mesterséges intelligencia fogyasztókat, munkavállalókat és a nemzetbiztonságot érintő kockázatait. A rendelet előírta, hogy bizonyos esetekben – amikor az adott rendszer fejlesztése hatással lehet például az egészségügyre, a gazdaságra vagy a nemzetbiztonságra – a fejlesztőknek a biztonsági tesztek eredményét meg kell osztaniuk az amerikai kormánnyal, mielőtt nyilvánosan elérhetővé teszik őket.

A rendelet célja lényegében az, hogy a technológiának a pozitív oldala tudjon érvényesülni hosszú távon, ne a negatív – például a deepfake-ek. Az egyik irány ennek megfelelően az volt, hogy a mesterséges intelligencia által generált tartalmakat jelöljék egyértelmű vízjelekkel. 

A Republikánus Párt ezt nem helyesli, 2024-es programjukban szerepelt már ennek a rendeletnek a visszavonása, mivel álláspontjuk szerint a szabályozás csak arra jó, hogy akadályozza az MI szabad fejlesztését, ami „a szólásszabadságban gyökerezik”.

Az új amerikai elnök egy minden idők legnagyobbjaként jellemzett infrastrukturális beruházást is bejelentett a technológia fejlesztésének elősegítésére. Trump közölte, hogy hatalmas adatközpontok épülnek majd szerte az Egyesült Államokban, hogy támogassák a mesterséges intelligencia működtetését. A első adatközpont Texasban lesz.