
Beszédet tartott Donald Trump amerikai elnök a BBC beszámolója szerint annak örömére, hogy száz napja van újra hivatalban. Beszédében a „józan ész forradalmáról” beszélt, és a Michiganben összegyűlt támogatói előtt az eddig elért eredményeit méltatta, illetve elmondta, hogy elnökségét arra használja fel, hogy „mélyreható változásokat” hozzon.
Gúnyolta demokrata elődjét, Joe Bident, újabb kritikát fogalmazott meg az amerikai jegybankelnökkel szemben, és elutasította a saját népszerűségének csökkenését jelző felméréseket, amelyeket „hamisnak” nevezett majd közölte, hogy amúgyis: „még csak most kezdtük, még semmit sem láttak”.
Beszéde egy pontján levetítettek egy videót arról, hogy embereket utasítanak ki az Egyesült Államokból, és egy megabörtönbe küldik őket El Salvadorban, aztán arról beszélt, hogy a tojás ára 87 százalékkal csökkent, bár ezt a legfrissebb kormányzati áradatok cáfolják.