Izrael megtámadta Iránt – megsérült a legfőbb nukleáris létesítmény
Teherán, izraeli légicsapások után 2025. június 13-án (Fotó: AFP via Europress)

Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán területén. Péntek hajnalban 2 óra körül érkeztek felvételek a támadásról, amely az első hírek szerint iráni atomlétesítményeket, a katonai vezérkart és magasrangú atomtudósokat célzott. 

Donald Trump szerint Izrael támadása Irán ellen „nagyon könnyen megtörténhet”. „Nem akarom azt mondani, hogy küszöbön áll, de úgy tűnik, hogy ez olyasmi, ami nagyon könnyen megtörténhet” – fogalmazott az elnök a Fehér Házban még csütörtökön, újságírói kérdésekre válaszolva. Trump egyébként az Irán körüli konfliktust „nagyon egyszerűnek” nevezte, amely arról szól, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyver birtokába.

„Ezt leszámítva, azt akarom, hogy sikeresek legyenek” – tette hozzá, és Irán sikerére utalva felajánlotta az Egyesült Államok segítségét kereskedelmi kapcsolatok kiépítésének formájában. Hangsúlyozta, hogy szeretné elkerülni a konfliktust, és megjegyezte, hogy ennek érdekében Iránnak aktívabban kellene a tárgyalásokat folytatnia.

Az amerikai-iráni tárgyalássorozat tartalmára utalva kijelentette, hogy Iránnak „adnia kellene bizonyos dolgokat a számunkra, amire jelenleg nem hajlanak”. Az elnök ugyanakkor a tárgyalások állásáról azt mondta, hogy közel áll egy „meglehetősen jó egyezség”.

Mintha csak Tump szavaira szeretett volna válaszolni: Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán területén. Az Axios azt írja izraeli forrásokra hivatkozva, hogy péntek hajnalban 2 óra körül érkeztek felvételek a támadásról, amely az első hírek szerint iráni atomlétesítményeket, a katonai vezérkart és magasrangú atomtudósokat célzott.

A támadás tényét nem sokkal később az izraeli védelmi minisztérium is megerősítette, amely a közleményében megelőző csapásként hivatkozott rá. A támadást követően Israel Katz izraeli védelmi miniszter rendkívüli állapotot hirdetett ki az egész ország területére. Az izraeli légteret is teljesen lezárták.

A támadás hírére az utóbbi hónapokban lefelé csúszó olaj ára kilőtt, míg az amerikai tőzsdék estek. Az arany ára, a híreket összefoglaló Telex cikke szerint,  szintén meredeken emelkedett, ami jellemzően növekvő bizonytalanságot és instabilitást jelez. Később Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy videóüzenetben megerősítette, hogy a támadás az iráni atom-, illetve ballisztikusrakéta-programot érintette. Netanjahu szerint az elmúlt napokban szintet lépett az iráni atomprogram, az ország pedig olyan lépéseket tett egy atomfegyver megszerzése érdekében, amelyeket eddig soha. Netanjahu azzal indokolta a csapásokat, hogy egy iráni atomfegyver egzisztenciális fenyegetést jelentene Izrael számára. Nincs más választásunk, mint gyorsan cselekedni. Ha most nem cselekszünk, egyszerűen nem fogunk létezni, mondta az izraeli miniszterelnök.

Az izraeli hadsereg (IDF) azt állította, az ország légiereje több tucat, az iráni nukleáris programhoz kapcsolódó célpontot, katonai létesítményt és parancsnokot célzott Iránban.

Az IDF hozzátette, a felkelő oroszlánnak hívott hadművelet akár napokig is eltarthat, és figyelmeztette az izraeli lakosságot, hogy iráni válaszlépések várhatóak.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter azt mondta, Izrael egyoldalúan hajtott végre légicsapásokat. Hangsúlyozta, az Egyesült Államok nem vett részt a támadásban, és elsődleges feladatuknak az amerikai erők védelmét tekintik a régióban. Hozzátette, állandó kapcsolatban vannak a régiós szövetségeseikkel, és továbbra is mindent meg fognak tenni azért, hogy az amerikai érdekeket érvényesítsék.

Később az iráni média bejelentette, hogy találat érte az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) teheráni központját. A támadásban meghalt többek között Hoszein Szalámi, az IRGC parancsnoka is.

„Izrael bűntényt követett el hajnalban, ezért a rezsim durva büntetésre számíthat” – mondta a CNN szerint Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője Izrael pénteki támadását követően. Megerősítette, hogy valóban több katonai vezető és tudós is meghalt a támadásban. Izrael azt állítja, hogy katonai és atomfegyverkezéshez köthető célpontokat bombázott. „Az ellenség támadása során több parancsnok és tudós is mártírrá vált. Utódaik és kollégáik, Isten akaratával, azonnal folytatják munkájukat, szünet nélkül. Ezzel a bűntettel a cionista rezsim egy keserű és fájdalmas sorsot készített elő saját magának – és mindenképp meg is fogja azt kapni” – mondta az ajatollah.

A válasz nem is késlekedett sokáig: a helyi média közlése szerint Irán száz drónt indított el Izrael irányába – írja a Guardian. A lapok katonai forrásai szerint a légvédelem felkészült az elfogásukra. A Times of Israel szerint több mint száz drónról van, szó, amiket az elmúlt néhány órában indítottak. A fegyvereknek több órára is szükségük van, hogy elérjék Izraelt.

Visszatérve Donald Trumphoz: az elnök megerősítette, hogy már a végrehajtás előtt tudott Izrael Irán elleni támadásáról –az amerikai elnök ezt a Fox News tévécsatornának árulta el a BBC beszámolója szerint. Trump egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy az USA nem vett részt az akcióban, az Izrael egyoldalú lépése volt.

Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a támadások ellenére bízik benne, hogy folytatódhatnak a tárgyalások Iránnal az ország nukleáris programjának leállításáról. „Iránnak nem lehet atombombája és bízunk benne, hogy vissza tudunk ülni a tárgyalóasztalhoz. Majd meglátjuk” – nyilatkozta az elnök.

– Minden a normális rendben folyik, az emberek teszik a dolgukat, mint bármikor máskor – mondta el lapunknak Sara, egy teheráni lakos, miután a városban uralkodó helyzetről kérdeztük. Hozzátette: a városközpontba vezető úton az izraeli támadás ellenére is nyugodtan haladtak ma reggel, mikor a vőlegényével elindultak dolgozni. Az infrastruktúra továbbra is zavartalanul működik, így nincsenek áram- vagy vízkimaradások. A teherániak most elsősorban a televízióból tájékozódnak, ahol Ali Khamenei nemrég kijelentette, hogy az országa visszavág Izraelnek. Kérdésünkre, hogy miként vélekednek az éjszakai izraeli csapásokról a helyiek, Sara elmondta: az emberek nem tartanak attól, hogy háborúvá fajul a mostani összecsapás, senki sem pánikol, legfeljebb az egészen fiatalok ijedtek meg. A boltoknál nem állnak sorok, ahogy a benzinkutakon sem, üzemanyag mindenhol kapható. Az utcákon nincsenek katonák, de nagyobb számú rendőr sem látható – tette hozzá Sara.

Időközben megérkezett az a száz drón, amit Irán indított el Izrael felé az ellencsapás keretében. Az izraeli légvédelem az ország területén kívül kezdte el lelőni az iráni Sahed-136-os öngyilkos drónokat – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egyik tisztviselője. Iráni ballisztikus rakétákról egyelőre nincs hír, így az iráni ellencsapás első hulláma nagy valószínűséggel nem fog károkat okozni Izraelben.

Szijjártó Péter is megszólalt, aki élőben jelentkezett a közösségimédia-oldalán. A tárcavezető szerint a magyaroknak nem esett bajuk és a külügyi képviselők is jól vannak. Mint megtudtuk, Izraelben 787, Iránban pedig 14 olyan magyar állampolgár tartózkodik, akik regisztráltak konzuli védelemre. A két nagykövetségen az ilyenkor szükséges és szokásos biztonsági protokollokat léptették életbe – tette hozzá a magyar diplomácia vezetője.

Irán eközben megerősítette, hogy Natanzban megsérült az ország fő nukleáris dúsító létesítménye. A károk mértékét egyelőre nem közölték. Korábban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is arról tájékoztatott, hogy a létesítmény megsérült, de a sugárzás szintje nem emelkedett. A Teherántól mintegy 220 kilométerre délkeletre fekvő Nazatban található iráni nukleáris létesítmény az ország fő dúsító létesítménye. Az Irán központi fennsíkján található létesítmény egy része a föld alatt van, hogy védekezzenek az esetleges légicsapások ellen. A NAÜ főigazgatója, Rafael Grossi az iráni hatóságokkal folytatott megbeszélések után közölte, az eddigi izraeli csapások a fordói urándúsító telephelyet és az iszfaháni átalakító üzemet sem érintették. A Nazatban kialakuló helyzetet figyelik.