
Cikkünk frissül
Donald Trump szerint Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a „12 napos háborút″. Az amerikai elnök a megállapodás létrejöttét a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este az MTI összefoglalója szerint.
Donald Trump közlése alapján washingtoni idő szerint kedd 0 órától lép életbe a tűzszünet, ami két lépésből áll. Először Irán szünteti be a harcot, majd Izrael is lezárja a hadműveletét. A tűzszünet életbe lépése után 24 órával „hivatalosan befejeződik a 12 napos háború″, a két fél vállalta, hogy „békés marad” és tiszteletben tartja a tűzszünetet.
JD Vance alelnök a bejelentéssel egy időben a Fox News hírtelevízió Special Report című műsorában elmondta, hogy az elnök hétfőn több alkalommal egyeztetett a konfliktusban érintettekkel a harcok lezárásáról. Az alelnök az iráni helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni légicsapással elérte célját, azaz azt, hogy Iránt megfossza az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől. Hangsúlyozta, hogy minden valószínűség szerint a konfliktust úgy sikerült lezárni, hogy abban egyetlen amerikai sem sebesült meg.
Ugyanakkor a várható tűzszünet előtti órákat Irán még kihasználta a támadásra: az izraelieket szinte az egész országban légvédelmi riadók ébresztették. Irán több hullámban ballisztikus rakétákat indított, amelyek egyike becsapódott egy hétemeletes épületbe Izrael déli részén, Beér-Seva városában. A mentők első jelentései szerint négyen életüket vesztették, és legkevesebb heten megsebesültek a házat ért találatban. Az irániak reggel hétig két órán át hat hullámban indítottak rakétákat izraeli városok és falvak irányába, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy reggel hétkor életbe lép a tűzszünet Irán és Izrael között. Beér-Sevában a halálos áldozatok mellett ketten közepesen, többen könnyebben megsebesültek. Az ismétlődő légiriadók miatt a mentők csak fokozatosan tudták kiszabadítani a védelmet biztosító óvóhelyen rekedt túlélőket. Az izraeli 13-as kereskedelmi televízió értesülése szerint az iráni állami televízió bejelentette, hogy Teherán a ballisztikus rakéták reggeli, Izrael elleni támadásával befejezettnek tekinti a tizenkét nappal ezelőtt kezdődött háborút Izraellel.
Trump később, kedd reggel a CNN szerint kihirdette azt is, hogy életbe lépett a tűzszünet, és kérte, hogy azt ne szegjék meg. Ezt követően az iráni állami média bejelentette, hogy „tűzszünetet kényszerített” Izraelre. Az izraeli kormány is közleményt adott ki arról, hogy elfogadták a tűszünetet, miután elérték céljukat. megszüntették Irán „egzisztenciális fenyegetését” a nukleáris fegyverek és a ballisztikus rakéták miatt. Azt is írták, hogy Izrael „súlyos károkat okozott a katonai vezetésnek, és több tucat iráni kormányzati célpontot semmisített meg”. Hozzátették, a tűzszünet megsértése esetén keményen fognak visszavágni.
Irán és Izrael is rakétázott a tűzszünet után
Iránból rakétát indítottak Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg. Észak-Izraelben légiriadót rendeltek el az Iránból indított rakéta miatt, az ott élőknek ismét óvóhelyekre kellett menekülni a polgári védelem utasításai alapján. A hadsereg közlése szerint Teherán valószínűleg csak egyetlen rakétát indított, melyet az izraeli légvédelem elfogott. A helyi mentőszolgálat közölte, hogy az első helyzetértékelések szerint „nem kaptak hívást sérültekről, kivéve egy férfit, aki az óvóhelyre vezető úton megsebesült”.
Izrael válaszul kisebb csapást hajtott végre egy iráni radar ellen Teherántól északra. Mindezt úgy, hogy Trump azt üzente, hogy ne vágjanak vissza. „Ha megteszi, az szabályszegés. Azonnal hívja vissza a pilótáit!”. Szerinte Izrael most egyetlen rakéta miatt támadná iránt, amit lehet, hogy véletlenül lőttek ki, ami be sem csapódott – írta, de hiába.
Kedd reggel csökkent a kőolaj ára. fél hétkor az északi-tengeri Bent olajfajta hordónkénti ára 1,73 százalékkal (2,45 dollárral) 68,79 dollárra esett. Mintegy 24 órával korábban a Brentet csaknem 8 dollárral magasabban, 76,6 dolláron jegyezték. Az arany ára unciánként 0,94 százalékkal (31,80 dollárral), 3363,15 dollárra csökkent. A vezető ázsiai tőzsdemutatók közül a tokiói Nikkei225 index 1,13 százalék, a szöuli 2,62 százalék, a hongkongi 1,96 százalék, a sanghaji börze pedig 1 százalék pluszt jelzett.
Érkeznek a reakciók
Donald Trump újabb békeerőfeszítése hozott sikert, a pakisztáni-indiai konfliktus rendezését követően most az iráni-izraeli háborúban hallgatnak el a fegyverek, ezért ideje lenne támogatni az amerikai elnök politikáját Ukrajna vonatkozásában is – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon. A tárcavezető először is üdvözölte, hogy a nemrég életbe lépett közel-keleti tűzszünet elejét veszi a további vérengzésnek, pusztításnak és a nukleáris eszkaláció veszélyének. „Mivel a helyzet rendkívül feszült, reméljük, tartós lesz a tűzszünet” – közölte.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a megállapodás az újabb bizonyíték arra, hogy még az oly reménytelennek tűnő háborús helyzetekből is van kiút a béke felé. „A következő most már legyen Ukrajna! Legyen ott is béke! Az elmúlt hetek mutatják, mit kell tenni: támogatni kell Donald Trump békeerőfeszítéseit” – folytatta. „A ma kezdődő NATO-csúcs kiváló alkalmat biztosít minderre az európai vezetők számára…” – tette hozzá.
Európa „üdvözli (Donald) Trump (amerikai) elnök tűzszüneti bejelentését. A tűzszünet fontos lépés a feszültséggel teli régió stabilitásának helyreállítása felé” – közölte Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke. Kijelentette: a közös prioritás a régió stabilitásának helyreállítása kell, hogy legyen. „Felszólítjuk Iránt, hogy komolyan vegyen részt egy hiteles diplomáciai folyamatban” – fogalmazott. A tárgyalóasztal továbbra is az egyetlen előre vezető járható út – tette hozzá bejegyzésében az uniós bizottság elnöke.