Trump után Szijjártó is gyorsan kritizálta az ENSZ-t
Szijjártó Péter a New York-i találkozón (Fotó: a külügyminiszter Facebook-oldala)

„Az ENSZ komoly kihívások előtt áll, a szervezet vezetőinek végre ki kell mozdulniuk a komfortzónájukból, hogyha meg akarják menteni a világszervezetet, mint az utolsó valóban univerzális, Kelet-Nyugat párbeszédre lehetőséget biztosító, mindenkit befogadó intézményt, erről folytattunk megbeszélést Guy Ryderrel, a szakpolitikákért felelős ENSZ főtitkár-helyettessel” – írta Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-oldalán. New York-i látogatását követően úgy fogalmazott, Magyarországnak érdeke az ENSZ fennmaradása és hatékony működése, ezért a kormány készen áll részt venni a világszervezet valódi, gyors reformjára irányuló közös munkában.

– Donald Trump kritikái jogosak, az ENSZ ma nem működik hatékonyan, sok esetben a liberális mainstream akadályozza, így gyakran inkább a tagállamok fejére nő, mintsem, hogy segítené őket – mondta. „A helyzet azonban orvosolható: meg kell szüntetni a párhuzamosságokat, áramvonalasítani kell a szervezetet, le kell vágni a felesleges költségeket, és a valódi globális kihívásokra kell koncentrálni. (...) De az ENSZ vezetői nem ülhetnek a New York-i elefántcsonttoronyban, most tényleg változtatásokra van szükség. Ha ezt nem értik meg, azzal végleg veszélybe sodorhatják ezt az egyébként nagyszerű nemzetközi szervezetet” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Trump kilépteti az Egyesült Államokat az UNESCO-ból és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból
Magyar Hang

Trump kilépteti az Egyesült Államokat az UNESCO-ból és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból

A Fehér Házból közvetített eseményen az elnök aláírta az Egyesült Államok kilépéséről szóló rendeletet az ENSZ palesztin menekülteket segélyező és munkaközvetítő ügynökségéből is. Iránon is fokozta a nyomást.