Újabb  694 ukrán katona adta meg magát a mariupoli Azovsztal gyárnál
Elpusztított iskola az ukrán Advijvka faluban (Fotó: Anastasiia Lapatina/Twitter)

Az orosz erők bejelentése szerint az előző 24 órában újabb 694 ukrán katona adta meg magát az Azovsztal acélművekben, ahol Mariupol ostromának végső szakaszában barikádozták el magukat. A magukat megadó, immár majdnem ezer katonát az oroszok ismeretlen helyre szállítják, sorsukról semmit sem tudni. Az orosz védelmi minisztérium szerint 29 katona volt sérült.

Eközben az ukrán védelmi erők bejelentették, hogy eddig nagyjából 28300 orosz katona halt meg Ukrajnában, amióta Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát. Ebből négyszázan állítólag az előző napon hunytak el.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint semmiféle haladás nem történt a béketárgyalásokon, mert az ukrán fél egyáltalán nem hajlandó folytani őket.

Az első háborús bűn elkövetése miatt indult ukrán per vádlottja, a 21 éves Vagyim Siszimarin bűnösnek vallotta magát egy 62 éves fegyvertelen férfi megölésében. Az áldozat éppen biciklizett, amikor a gyilkos a jármű ablakán keresztül a Kalasnyikovjával lelőtte.

A török elnök, Recep Tayyip Erdoğan kijelentette, hogy Svédország ne számítson arra, hogy Törökország beleegyezik az ország NATO-hoz történő csatlakozásába. Korábban Svédországot és Finnországot „terroristák” bújtatásával vádolta. Erdogan azt sem ajánlotta, hogy az érintett országok küldöttségei Törökországba menjenek győzködni a kormányt.

Az Európai Bizottság újabb 9 milliárd eurós hitelt javasol Ukrajnának, az ország működőképességének fenntartására az orosz invázió idején.

Oroszország 85 francia, spanyol és olasz diplomatát utasított ki, az érintett országok hasonló, orosz diplomatákkal szembeni intézkedéseinek ellentételezéseképp.

Az orosz hatóságok zárolták a Google orosz kirendeltségének bankszámláját, ezzel ellehetetlenítették a Google oroszországi működését.