
További házkutatásokat tartottak szerdán az illegális kampányfinanszírozással és az alkotmányos rend megdöntésére való felbujtással gyanúsított Calin Georgescu államelnökjelölt ellen indult bűnvádi eljárás keretében – közölte az Agerpres hírügynökség. A legfőbb ügyészség négy Arges és Valcea megyei helyszínen, két magánszemélynél és két cég székhelyein rendelt el házkutatást. Az Agerpres szerint az a két cég érintett, amelyektől Calin Georgescu az autóit bérli.
Emlékeztetőül: Georgescu ellen egy hete indított bűnvádi eljárást a legfőbb ügyészség. Egyebek mellett fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek népszerűsítésével és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló felbujtással gyanúsítják. Az ügyben 18 gyanúsítottat – az elnökjelölt zsoldosokból álló magántestőrségének tagjait – előzetes letartóztatásba, illetve házi őrizetbe helyezett a bukaresti táblabíróság a múlt pénteken.
A Georgescu ellen indult eljárásban a vádpontok között a választási kampányfinanszírozással kapcsolatos hamis adatközlés is szerepel, Georgescu ugyanis a választási hatóságnál írásba adta, hogy – a TikTokon és más internetes platformokon folytatott – választási kampányára semmit sem költött, kizárólag önkéntesek segítettek neki. A szerdai házkutatások ezzel kapcsolatosak.
Georgescu esetében az ügyészség 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el. Az intézkedés ellen a jelölt fellebbezett, az ügyben a bukaresti első kerületi bíróság csütörtökön dönthet.
Mint ismeretes, a szélsőjobboldali és oroszbarát Calin Georgescu novemberben nyerte meg a román elnökválasztás első fordulóját. A jelölt látványos TikTok-kampánnyal építette fel magát a szinte teljes ismeretlenségből, csakhogy a hírszerzés kiderítette, hogy mindez egy állami szintű, valószínűleg orosz támogatású online kampány volt. A választást az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította, a választókat hamis információkkal befolyásoló propagandát pedig jogellenesnek minősítette.
Romániában május 4-én tartják meg a megismételt elnökválasztás első fordulóját, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével.