
Grúziai független médiumok, szakmai szervezetek és jogvédő civilek képviselői tiltakoznak amiatt, hogy január 12-én éjszaka a grúz rendőrség letartóztatta az egyik legnagyobb független online médium, a Netgazeti/Batumelemi alapító igazgatóját, Mzia Amaglobelit.
A tiltakozók Mzia Amaglobeli őrizetbe vételét és büntetőjogi felelősségre vonását előre kitervelt provokációnak tartják. Az igazgatót először január 11-én vették őrizetbe, az ügyvédei szerint jogtalanul, amikor a január 15-re tervezett általános sztrájkkal kapcsolatban matricát helyezett el az Adzsarai Rendőrkapitányság bejáratánál. Őrizetbe vétele megsértette az eljárási követelményeket, mivel nem adtak magyarázatot a letartóztatás indokáról és jogi alapjáról. Röviddel ezután szabadon engedték.
Szabadulása után Mzia Amaglobeli visszatért a tiltakozókhoz. Két társát később szintén jogellenes körülmények között őrizetbe vették. Szemtanúk szerint a fokozott feszültségek idején Mzia Amaglobeli és a Batumelebi szerkesztője, Eter Turadze a tüntetők és a rendőrök közé szorult.
Január 12-én a rendőrség fizikai erőszakot alkalmazott, hogy Mzia Amaglobelit bevigye a hivatal épületébe. Őrizetbe vétele után nem megfelelő bánásmódban részesítették, ami a kormánykritikus médiával szembeni hatalmi megtorlásnak tekinthető. Többszöri kérés és a közfelháborodás ellenére több mint három órán keresztül nem engedték be az ügyvédeit, megsértve ezzel a jogi védelemhez való alkotmányos jogát.
Mzia Amaglobeli ellen most a georgiai a büntető törvénykönyv 353-1. cikkének 1. része alapján emeltek vádat, ez alapján 4-től 7 évig terjedő börtönbüntetést kaphat.