Ukrajna megérkezett a rideg valóságba

Ukrajna megérkezett a rideg valóságba

Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán államfő (k) látogatást tesz a Donyeck térségben 2021. április 8-án (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ideges nyugtalansággal, de Ukrajna lassan kezdi felfogni, hogy a Nyugat ígéreteiből nem lesz semmi. Az oly vágyott euroatlanti integrációból belátható időn belül szintúgy nem lesz semmi. Az ország közben megnyitotta a piacait, így az értékes darabokat már kimazsolázták, területe pedig felvonulási tereppé vált az Oroszország és a Nyugat között folyó geopolitikai szembenállásban. Amerika pedig, mint az Északi Áramlat körüli lépések is igazolják, addig veszi figyelembe az érdekeit, amíg azok egybeesnek a sajátjaival.

Egymás után érték a pofonok Ukrajnát az elmúlt hónapokban. Volodimir Zelenszkij elnök tavasztól intenzív lobbizásba kezdett, hogy a NATO útitervet adjon az országnak a csatlakozáshoz, ám az ukrán elnököt sorra rázták le a szövetségesei. Még Kijev első számú védelmezője, az Egyesült Államok is meglehetősen durván utasította vissza Zelenszkijnek egy személyes megbeszélésre vonatkozó kéréseit. Joe Biden végül azzal csitította le kollégáját, hogy egy telefonbeszélgetés keretében júliusra meghívta Zelenszkijt a Fehér Házba. Ám már ebből sem lesz semmi, Washington ugyanis nemcsak látványosan lebegteti a találkozót, de a színfalak mögött nyugalomra inti pártfogoltját. Közben a csatlakozási útitervről (MAP) szó sem volt Brüsszelben, Ukrajnát pedig még meg sem hívták a csúcsra.

Kijev azonban még fel sem ocsúdott a csalódottságból, máris jött az újabb pofon. Az elmúlt években megromlott transzatlanti kapcsolatok javítása jegyében Joe Biden Berlinnek tett gesztusként elállt attól, hogy szankcionálja az Északi Áramlat bővítésének német operátorát, ezzel zöld utat adott a gázvezeték befejezéséhez. Ez a lépés közvetetten Moszkvának tett gesztus is, amely megalapozta a genfi orosz-amerikai csúcs hangulatát. Az Északi Áramlat II. befejezése előtti akadályok elhárulása, valamint a Kreml és a Fehér Ház viszonyának kiszámíthatóbbá válása újabb két pofon volt Kijevnek, amely erre már sikítva és csapkolódva reagált.

Egymást érték az olyan jellegű nyilatkozatok, hogy a Nyugat elárulta Ukrajnát. Zelenszkij és a kijevi elit Washingtont nem merték nyíltan támadni, Franciaországot és Németországot azonban megemlítették azon országok között, amelyek hátat fordítottak Ukrajnának. Sőt, még Lengyelország is kapott egy oldalvágást, mikor az egyik vezető kormánytag azt fejtegette, hogy Varsó is csak a saját érdekeit követi, amikor kiáll Ukrajna mellett. Az elkeseredett vagdalkozást Berlin és Washington azzal igyekezett csillapítani, hogy ismét mindent megígértek Kijevnek. Egyrészt azt hangsúlyozták, hogy az Északi Áramlatot még készen is leállítják, ha Moszkva politikai célokra használja a vezetéket. A tranzitdíj Zelenszkij által felvetett 3 milliárd dolláros kiesésére pedig különböző tervekből összeálló kompenzációt ígértek. Ebben benne van az, hogy közép-ázsiai és román gázzal töltenék a csöveket, avagy éppen a jövő energiahordozójával, hidrogénnel. Addig azonban az ukrán büdzsében ki kell valahogy pótolni azt a 3 milliárdot, sőt emellett újabb hitelekre van szükség a törékeny pénzügyi egyensúly fenntartásához.

Kijev azonban már érezhetően bizalmatlan, és nem is alaptalanul. Lassan már rájöhet például arra, hogy a Nyugat ugyan nem engedi el a kezét, de csak annyi pénzt kap, amennyi okvetlenül szükséges. A reformokkal közben folyamatosan revolverezik, és erre hivatkozva a végtelenbe tolódik ki az euroatlanti integráció. A nemzetközi helyzet sem Kijevnek kedvezően alakul át, hiszen miközben az európai hatalmaknak már egyre inkább púp a hátukon az ukrán válság, addig például az Egyesült Államok a Kínával szembeni szövetségépítés jegyében tolja a háttérbe az ukrán érdekeket. Mert a már említett gesztusok hátterében Kína áll, hiszen Washington a szövetségeseitől az ellenfelekig mindenkit felsorakoztatna maga mellé a Kína elleni harcban. Ebben pedig jelenleg csak akadályozza Ukrajna.

Az ukrán politikai elit, ha elkeseredve is, de szép lassan szembesül a realitásokkal. Még mindig úgy érzi, hogy a Nyugat védőbástyájaként áldozatot hozott, ezért ő mindent megtehet, neki minden jár, ám már érzi, hogy ezt nem kapja meg. Ez egyértelműen látszik a Nyugatnak szánt bírálatokból, amelyekből ordít a kilátástalanság stílusa. Ezért aztán Kijev úgy gondolja, hogy rosszabb már nem lehet, így mindent megengedhet magának. Kér, követel és zsarol. Azonban tisztában van azzal is, hogy az elmúlt hét évben eszköz lett a nagyhatalmak játszmájában. Ezt ugyan legfeljebb ellenzéki oldalról mondják ki, mint legutóbb Jevgenyij Murajev volt parlamenti képviselő, aki ezt megfejelve még azt állította, hogy Ukrajna nem önálló gazdaságilag, nem tudja eltartani magát, nincs jövőképe, hitelből él, és tovább szakadva könnyen Jugoszlávia sorsára juthat. Erre utalt nemrégiben az Ukrajnáról írt cikkében tanítómesterét, Anatolij Szobcsakot idézve Vlagyimir Putyin is, amikor felvetette, hogy nincs ellenére az ukrán államiság, ám azon keretek között, amellyel a Szovjetunióba beléptek. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a jelenlegi trend folytatódása esetén Ukrajna akkorára zsugorodik össze, amekkora volt.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom