Ukrajna szerint Belarusz beléphet a háborúba – percről percre

Ukrajna szerint Belarusz beléphet a háborúba – percről percre

Megrongálódott lakóépületek romjai között tolja kerékpárját egy férfi a délkelet-ukrajnai Mariupolban 2022. március 10-én. (MTI/AP/Jevhen Maloletka)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kérjük, frissítse a cikket az új bejegyzésekért!

• A pénteki nap eseményeit itt olvashatják el.
• Az ukrajnai konfliktus következtében az élelmiszerek és takarmányok nemzetközi ára 8-20 százalékkal emelkedhet

Európa is bekapcsolódik a tűzszüneti tárgyalásokba
• Az ukrán védelmi miniszter szerint orosz erők több ukrán civilt öltek meg, mint katonát
• ÍA város polgármestere szerint Harkivban 48 iskola semmisült meg, miután az orosz erők folyamatosan bombázzák a várost
• Péntek hajnalban Luck és Ivano-Frankivszk repülőterét, valamint Dnyipovo városát bombázták az oroszok
• Zelenszkij szerint a vegyifegyver-fejlesztéssel kacsolatos orosz vádak alapján arra lehet következtetni, hogy Moszkva tervez bevetni tömegpusztító fegyvert.
• A G7 országok megfosztják Oroszországot a legnagyobb kedvezményekre való jogosultságtól
• A Fehér Ház állítja: vegyi vagy biológiai támadást is tervezhetnek az oroszok Ukrajna ellen, „mindannyiunknak résen kell lennie”.
• Az ukrán hadsereg ellentámadást indíthatott az orosz erők ellen Kijev védelmében

22:32 Az Országos Betétbiztosítási Alap a Sberbank Magyarország Zrt. 65 158 betétesének 146,8 milliárd forint kártalanítási összeget fizet ki – közölte az OBA pénteken este az MTI-vel. A tájékoztatásban azt írták, hogy az összeget a Sberbank által 2022. március 7-én, a nap végéig az OBA-hoz beküldött adatok alapján közlik. A legtöbb betétes, szám szerint 41 292 postán kapja meg a neki járó összeget. A Takarékbankon keresztül 12 714 volt sberbanki ügyfél jut a neki járó pénzhez, a 2,5 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező magánszemélyek, valamint a 20 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező cégek. Banki átutalással 1691 ügyfélnek fizet az OBA. A kártalanításra jogosultak 83 százaléka magánszemély, 17 százaléka cég.

A legtöbb kártalanításra szoruló ügyfél Budapesten és Pest megyében lakik. A fővárosban a számuk meghaladja a 10 ezret, Pest megyében 5 ezer és 10 ezer között van. Tíz megyében 2 és 5 ezer között mozog, két megyében pedig ezer alatt van. Az OBA statisztikája életkor szerinti megoszlást is tartalmaz, a legtöbben (mintegy 14 ezren) a 40-49 éves korosztályba tartoznak, ezt követik a 30-39 évesek (12 ezren) majd az 50-59 évesek (több mint 10 ezer). Csaknem 2 ezer a 0-18 évesek száma a kártalanításra jogosultak között, ennél jóval kevesebben vannak a 80-89 évesek, de elenyésző számban akadnak 90 év felettiek is.

A Magyar Nemzeti Bank március 2-án közölte, hogy miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. Az Országos Betétbiztosítási Alap a Sberbanktól kapott adatok alapján március 10-én kezdte meg a kártalanítások kifizetését. Az OBA 100 ezer eurónak megfelelő forint összegig – 38 millió forint – kártalanítja a betéteseket. Az OBA által nem biztosított kategóriába tartozó betétrészre a végelszámolási eljárásban lehet hitelezői igénybejelentést tenni. Ez utóbbi kifizetésekkel a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. foglalkozik. (MTI)

22:21 Egy utcai kamera is rögzítette, ahogy állítólag az oroszok elhurcolták Melitopol polgármesterét:

22:10 A Sony Pictures Entertainment is felfüggeszti üzleti tevékenységét Oroszországban, jelentette a cég pénteken. Mindezt két héttel azt követően, hogy a filmbemutatóikat eleve elhalasztották az országban. Az animeszolgáltatást is felfüggesztik az országban, és nem jelentetik már meg házimozis forgalmazásban az olyan filmjeiket, mint a Pókember: Nincs hazaút. 

21:55 Szovjet emberek vagyunk, megszoktuk a szankciókat – erről beszélt Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök a Vlagyimir Putyinnal való pénteki egyeztetésén a Kreml leirata szerint. Az Azonnali szemlézte a találkozóról való beszámolót, eszerint pedig Lukasenka megnyugtatta Putyint, hogy közösen túl fognak lendülni a nyugati intézkedéseken. Putyin gratulált Lukasenkának ahhoz a népszavazáshoz, amely alapján módosították az alkotmányt, hogy Belaruszban is tárolhassanak atomfegyvereket. Az alkotmánymódosítást a választáson résztvevők állítólag 82,86 százaléka támogatta, de a nyugati országok sem ezt, sem a korábbi elnökválasztás eredményét nem tartják valósnak. Lukasenka a találkozón undorítóna nevezte a nyugatot, úgy vélve, hogy a szankciók megsértenek minden nemzetközi egyezményt. Én szovjet ember vagyok, te a szovjet időkből származol, akkor is mindig szankciók alatt álltunk, mégis normálisan éltünk és fejlődtünk – állította a belarusz elnök. Lukasenka úgy látja, nem Oroszország támadott először, és Putyin valójában csak preventív jelleggel vonult be. Az elnök hozzátette azt is, szerinte Ukrajna régóta tervezett egy Belarusz elleni támadást. 

21:40 Mikolajiv városát bombázzák az orosz erők, számolt be róla péntek este a Reuters. Az agresszorok kifejezetten hevesen támadják a várost a közösségi médiába kikerült felvételek alapján. 

21:20 Új szankciókat vezeti be az Egyesült Államok. A G7-ekkel és az uniós országokkal is összehangolt lépés „újabb megsemmisítő csapást mér az orosz gazdaságra” Joe Biden szerint. Részletek itt>>>

21:05 Ukrajna egy polgármester, Ivan Fedorov elrablásával vádolja az oroszokat. Melitopol már orosz ellenőrzés alatt áll, a településvezetőt pedig terrorizmussal vádolták meg, majd elhurcolták a Reuters szerint. Az ukrán külügyminisztérium megjegyezte, mindez a genfi egyezmény szerint háborús bűncselekménynek számít, ugyanis nem lehet a harcok során civil túszokat ejteni. Oroszország egyelőre nem kommentálta Fedorov elrablását. 

20:49 A regionális együttműködés különféle formái megerősítik Közép-Európa biztonságát – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök pénteken a lengyel parlament két házának együttes ülésén. A NATO-csatlakozás 23. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen Duda felidézte: 1999. március 12-én Lengyelország mellett Csehország és Magyarország is az észak-atlanti szövetség tagja lett. 

Úgy fogalmazott: Ukrajna orosz megtámadásának napján „új valóságban ébredtünk fel”, amely lerombolta a NATO „idejétmúltságáról” szóló mítoszokat. Ukrajna esetleges NATO-tagságáról elmondta: erről az ukránoknak és az ukrán vezetőknek van joguk dönteni, nem pedig Oroszországnak. „Soha nem egyezünk bele egy új Jaltába” – tette hozzá. Az Ukrajnával szembeni orosz támadás Duda szerint „a népirtás jegyeit viseli magán”, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy a nemzetközi törvényszékek felelősségre vonják az orosz vezetőket. Duda úgy fogalmazott: Vlagyimir Putyin orosz elnök a háború során „egyenesen a Szovjetunió hagyományát eleveníti fel”. Ronald Reagan néhai amerikai elnököt idézve kijelentette: a „gonosz birodalma” jelenleg „újból megmutatja a legszörnyűbb arcát”.

A nemzetközi közösségnek erőteljesebben kell támogatnia Ukrajna védelmét – szorgalmazta Duda, és a második világháború eseményeire utalva kijelentette: „Kijev és más ukrán városok ne osztozzanak a földig rombolt Varsó sorsában”. Úgy ítélte meg: igazuk volt Lengyelország és más térségbeli államok képviselőinek, amikor óva intették a nyugati vezetőket az orosz birodalmi törekvések miatt, és figyelmeztették őket, hogy az orosz energiahordozóktól való függőség fegyverként használható fel egy esetleges konfliktusban. (MTI)

20:30 Bukarestben biztosított mindenkit az amerikai alelnök, hogy Amerika kiáll a barátai mellett. Részletek itt>>>

20:16 A helyzet az ostromlott Mariupolban kétségbeejtő, ha pedig nem lépnek azonnal közbe, elképzelhetetlen tragédia fog történni az Orvosok Határok Nélkül szerint. A szervezet svájci irodájának vezetője, Stephen Cornish az AFP-nek arról beszélt, emberek százezrei állnak ostrom alatt, ennek minden következményével. Az ostrom középkori gyakorlatnak számít, amelyet jó okkal helyeztek törvényen kívül a modern háborús szabályok, tette hozzá az ukrajnai jótékonysági műveletekben is fontos szerepet játszó Cornish. Kifejtette, a nemzetközi jog szerint a civileket védeni kellene, hozzáférést biztosítva számukra az elemi szükségletekhez, így ételhez, italhoz és gyógyszerekhez. Valamint feltétlenül ki kellene őekt hagyni a hadviselésből. Szerinte amint látjuk, Mariupolon kívül Dnyipróban vagy épp Harkivban is ennek az ellenkezője történik. 

20:00 Kijevben egyre feszültebb a hangulat, a lakosság menekül, amíg erre még van lehetősége. A helyzetről kérdeztük Andrej Buzarov kijevi politikai elemzőt, a politikai vitaműsorok állandó szereplőjét. Részletek itt>>>

19:50 Egységes eljárásrendet adott ki a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Ukrajnából menekülők befogadásával kapcsolatos teendőkről. A tájékoztató egyebek mellett az oktatással, a kollégiumi elhelyezéssel kapcsolatos kéréseket, iránymutatásokat összegzi, az erőforrások összehangolt felhasználása érdekében. A tárca pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar felsőoktatás felkészült az ukrajnai oktatók és külföldi hallgatók befogadására.

Az eljárásrend értelmében az intézmények kollégiumi kapacitásaiknak megfelelően fogadják be elsősorban a kárpátaljai magyar hallgatókat, oktatókat, családtagjaikat. A további szabad hellyel rendelkező egyetemek mások számára is biztosíthatnak szállást – írták. Ismertették: az ingyenes lakhatáson túl a befogadottak legalább napi egyszeri étkezést is kapnak. Ha a kárpátaljai magyar, ukrán vagy Ukrajnában tanuló harmadik országbeli fiatal Magyarországon maradna, és ennek feltételei biztosítottak, vendéghallgatóként kapcsolódhat majd be az oktatásba – fűzték hozzá.

Tudatták azt is, hogy a minisztérium a Makovecz-program kiszélesítésével is segíti a háború elől menekülni kényszerülőket: a külhoni magyar nyelvű felsőoktatást támogató program keretét 130 millió forinttal bővítette a tárca, ennek köszönhetően több mint 300 oktató, hallgató és felsőoktatást segítő munkatárs érkezett Magyarországra a családtagjaival együtt. A többletforrás lehetővé teszi, hogy a kárpátaljai Beregszászon működő II. Rákóczi Ferenc Főiskola online képzéseket tartson, ezzel is biztosítva a magyar felsőoktatás folyamatosságát – jelezték. Hozzátették: a Tempus Közalapítvány csatlakozott a Híd Kárpátaljáért segélyprogramhoz; információs vonalat működtet. Az Ukrajnából érkező felsőoktatási hallgatók a hidkarpataljaert.tpf.hu oldalon elérhető online kérdőív kitöltésével jelezhetik, ha megkezdett teljes vagy részképzésüket Magyarországon folytatnák. A közalapítvány regisztrációs rendszerében, a tka.hu/palyazatok/16251/hid-karpataljaert oldalon várja a magyarországi mobilitási programok iránt érdeklődő oktatók jelentkezését is – olvasható a közleményben. 

19:38 Az elmúlt években azt láttuk, hogy épp Oroszország az, aki előszeretettel él vegyifegyverekkel – erről beszélt egy Washington Post Live-rendezvényen az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Julianne Smith. Mindezt válaszul arra, hogy az orosz fél bedobta, szerintük az amerikaiak biológiai laborokat tartanak fenn Ukrajnában. Smith szerint a valóságban viszont épp Oroszország kötődik olyan vegyifegyverekhez, amelyekkel merényleteket kíséreltek meg korábban. Példaként az orosz ellenzéki Alekszej Navalnij esetét hozta fel. De meg lehet nézni a nagykövet szerint azt is, az oroszok mit műveltek eddig Szíriában, és hogy az miféle borzalmas következményekkel járt. Szóval igen, aggódnak akkor, amikor Oroszország efféle vádakkal áll elő – tette hozzá. Szerinte ugyanis gyakori, hogy az oroszok épp azzal gyanúsítanak meg valakit, amit ők terveznek elkövetni. 

19:24 A YouTube blokkolja az orosz állami média hozzáférését a csatornáihoz világszerte, közölte a cég szóvivője pénteken. Farshad Shadloo szerint a közösségi alapelveik tiltják jól dokumentált erőszakos események tagadását, lekicsinylését vagy elbagatellizálását, ezért eltávoltják az orosz invázióval kapcsolatos olyan tartalmakat, amik az előbbieket kimerítik. A döntés érinti az RT és a Szputnyik YouTube-csatornáit, amelyeket Európán belül elérhetetlenné tesznek

19:14 Az Egyesült Államok betiltja a tengeri herkentyűk, a vodka és a gyémánt Oroszországból történő behozatalát, jelentette be Joe Biden pénteken. Mindez része annak az intézkedéscsomagnak, amely keretében felfüggesztik az eddig megszokott kereskedelmi kapcsolatok egy részét Oroszországgal. Putyin az agresszor, és meg kell fizetnie ennek az árát, tette hozzá az amerikai elnök.

19:01 Munkásszállót bérel az ukrán menekülteknek a Migration Aid. Részletek itt>>>

18:48 Az alig mérhető támogatottság mellett is különös módon választási listát állítani képes Normális Élet Pártja szerint az atlanti blokk terjeszkedésével provokálják Oroszországot. Gődény György pártja erről egy közleményt adott ki, efféle mondatokkal: „Támogatjuk a térség katonai alapú pacifikálását akár orosz részről is, amennyiben az a helyzet normalizálására irányul, és minimálisra csökkenti az ukrán lakosság szenvedését, és a legjobban megkíméli az ország infrastruktúráját.” Továbbá: „megértjük az orosz fél aggodalmát is Ukrajna Nato csatlakozásával kapcsolatban, és elítéljük, hogy az atlanti blokk terjeszkedésével, újabb és újabb fegyverrendszerek telepítésével tovább provokálja Oroszországot.”

Gődény neve korábban az államnak százmilliós károkat okozó kamupárt-bizniszben merült fel, de a politikusnak ez máig nem okozott különösebb gondot. Később pedig a Nutriversum nevű étrendkiegészítős cég reklámarcaként tűnt fel. Emellett koronavírus-ügyben kezdte kifejteni véleményét, egyes megszólalásai miatt pedig álhírterjesztés vádjával indult ellene eljárás. Az orosz invázió kezdetén aztán Facebook-oldalán adott hangot azon összeesküvés-elméletének, miszerint „a globális hatalmi struktúra számára rendkívül jó elterelő akció lenne egy óriási anyagi, emberi, lelki, erkölcsi és szellemi pusztítással járó permanens háború.”

18:34 Ukrán értesülés szerint Belarusz még pénteken megtámadhatja Ukrajnát, ezzel belépve a háborúba. Minderről az ukrán állami stratégiai kommunikációs központ számolt be péntek délután. Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök moszkvai találkozója után indulhat a támadás, ha az értesülés igaz, helyi idő szerint még kilenc óra előtt. 

18:25 Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség légierejének repülőgépei pénteken, de egyik alkalommal sem találtak semmilyen repülő objektumot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye szerin a tárcavezető arról számolt be, hogy a honvédség péntekre virradóra érzékelte egy tárgy átrepülését Ukrajna felől az ország légterén, amelyről később kiderült, hogy azonos a Zágrábban később lezuhant drónnal. Rámutatott, hogy az ügyben a NATO több tagállama, Magyarország mellett Románia és Horvátország is érintett, ezért a hatóságok a szövetségesekkel szoros együttműködésben vizsgálják az esetet. Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar légierő a péntek déli órákban az éjszakaihoz hasonló jeleket detektált, ezúttal az északkeleti országrészben. Ezért a kecskeméti bázisról felszálltak a készültségi szolgálatban lévő Gripenek, amelyek átvizsgálták az érintett területet, de ott semmilyen repülő objektumot nem találtak, így visszatértek a támaszpontra. Ez a délutáni órákban is megismétlődött, azonban akkor sem fedeztek fel semmilyen légi járművet. A miniszter elmondta, hogy az észlelésekről tájékoztatta román, horvát és szlovén kollégáját, hiszen fontos a gyors és hatékony információáramlás. (MTI)

18:10 Az Európai Unió leépíti az orosz energiavásárlásokat, az ezzel kapcsolatos nyilatkozatot pedig Orbán Viktor is elfogadta. Részletek itt>>>

17:50 A magyarországi autógyárak termelését is érinti az ukrajnai háborús konfliktus, bár különbözőképpen: részint a beszállítások elmaradása akadályozza a termelést, részint az exportpiacokat rendezi át. A kecskeméti Mercedes-gyárban alkatrészellátási problémákat okoz az ukrán beszállítások leállása. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénteken az MTI-t arról tájékoztatta, hogy háromról két műszakra áll át a termelés a gyár egyes területein március 16-tól a hónap végéig.

A tájékoztatás szerint a Mercedes-Benz többek között ukrajnai beszállítókkal is együtt dolgozik, akik különböző, a járműgyártáshoz szükséges alkatrészeket szállítanak a vállalatnak. Egyes megrendeléseket áttelepítenek a beszállítóik más telephelyeire, ugyanakkor gyáraik nagyfokú rugalmassága révén igyekeznek a lehető legjobban biztosítani a folyamatos termelést. A cég közölte, hogy a Mercedes-Benz néhány gyárában a 11. naptári héttől egyes területeken az aktuális helyzethez igazítják a termelési programot és a műszakterveket, az intézkedés a kecskeméti gyárra is vonatkozik. A közleményebn kitértek arra, hogy a munkatársaknak a termelési program módosításából adódó munkaidő-kiesését a munkaidőkeret alkalmazásával egyenlítik ki. A kecskeméti Mercedes-gyárban 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak a világjárvány és a többhetes leállás ellenére.

A Magyar Suzuki Zrt.-nél beszállítói problémákat nem generál ugyan a háborús helyzet, a termelést ebből a szempontból nem befolyásolja, azonban az orosz és ukrán exportot egy időre ellehetetlenítette. A cég már bejelentette, hogy szállításait Oroszországba és Ukrajnába márciustól szünetelteti. A Magyar Suzuki Zrt. éves szinten mintegy 10 000 autót exportál az orosz és ukrán piacra. Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető az MTI-vel közölte: terveik szerint ugyanakkor ebben az időszakban is két műszakban zajlik majd a termelés Esztergomban. Az adott időszakra tervezett gyártási volumen tartása érdekében dolgoznak azon, hogy az érintett megrendeléseket átforgassák más piacokra – jelezte. Tájékoztatása szerint a vállalatnak nincs a háborús válság által érintett területről közvetlen, Tier 1-es beszállítója, ettől függetlenül folyamatosan vizsgálják a teljes beszállítói láncot. Az esztergomi gyár számára továbbra is a tavaly óta a szektort sújtó félvezetőhiány okozza a legnagyobb kihívást – jegyezte meg. 

17:30 Oroszország nemzetközi körözést adott ki Alekszej Navalnij sajtófőnöke, Kira Jarmis ellen, derült ki pénteken. Jarmis tavaly hagyta el Oroszországot, akkor a hatóságok 18 hónapos börtönbüntetést szabtak ki rá, hivatalosan a koronavírusügyi korlátozások megsértése miatt. A körözésnek persze sokkal több köze lehet az orosz ellenzéki Navalnij melletti elköteleződéshez. Kira

Jarmis a napokban érkezett Budapestre, miután Zárka – Hihetetlen események a hármas számú női cellában címmel magyarul is megjelent a regénye. Jarmis csütörtök délután az ELTE Média Tanszékén vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol többek közt arról beszélt, Vlagyimir Putyin szerinte „őrült, vagy legalábbis nagyon furcsa elmeállapotban van. Évek óta elzárva, egy bunkerben él a covid miatt, és néha ugyan feltűnik az állami tévében, de mindig visszatér a bunkerébe.” A Telex szerint hozzátette azt is, Navalnijtól viszont tart Putyin, és az ellenzéki politikust börtönben is fogja tartani, amíg hatalmon van.

Jarmis interjút adott a 24.hu-nak is, többek közt kifejtve: „Politikai foglyok terén Oroszország az élen járók egyike. Pontos számot már csak azért sem tudok mondani, mert napról napra növekszik, az orosz hatóságok nagyon odateszik magukat, hogy minden tüntetést elfojtsanak. A főnököm, Alekszej Navalnij is börtönben van, de onnan is mindennapos tüntetésre szólította fel az embereket. Azt írta, akkor sem hallgathatunk, ha ez azzal jár, hogy az összes börtönt és fogdát feltöltik velünk. Mert ez a mi országunk, és most a tüntetés az egyetlen módja, hogy felvegyük a harcot Putyin ellen.”

17:12 Oroszország minden tőle telhetőt megtesz, hogy belerángassa Belaruszt a saját háborújába – jelentette ki pénteken Ukrajna belügyminiszter-helyettese, Jevgenyij Jenyin. A politikus hozzátette, látják viszont, hogy a belarusz kormány minden lehetséges módon próbálja elkerülni a háborúba való belépést. Nem sokkal korábban az ukrán légierő vádolta meg azzal az oroszokat, hogy a határt átlépve, ukrán területről támadnak egy belarusz falut, ezzel próbálva elérni, hogy Belarusz csatlakozzon a háborúhoz. 

17:00 Magyarország légterébe lépésétől végig nyomon követte és ellenőrzés alatt tartotta a magyar légtérvédelem a Zágrábban lezuhant drónt – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata csütörtök éjszaka észlelt egy repülő tárgyat a magyar légtérben, amely a radarképernyőn időnként feltűnt.
A repülő eszköz, mint később beigazolódott, egy TU-141 típusú drón volt, amelyet az utóbbi időben az elavultsága miatt elsősorban kiképzési légicélként alkalmaznak. Ilyen eszközzel az ukrán, de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett – írták. A HM kiemelte: a nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékelték. Magyarország légterébe Románia felől, Csengernél lépett be.
A drón a Magyarországra történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva távozott az ország légteréből – fogalmazott a közlemény. Megjegyezték, hogy az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt Magyarország légterében, akkor az észak-keleti országrészben. Tekintettel az előzményekre, a készültségi szolgálatban lévő Gripenek ellenőrizték az érintett légteret, azonban semmiféle légi járművet nem találtak ott – közölték.

16:45 Visszautasította Jevgenyij Lebegyev, hogy valamiféle orosz ügynök lenne. Az Evening Standard és az Independent orosz származású tulajdonosa hozzátette, semmiféle nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent az angliai jelenléte. Az üzletember az egykori szovjet KGB-hírszerző Alekszandr Lebegyev fia, II. Erzsébet pedig két éve egyenesen élethosszig tartó nemesi címet adományozott nek. Lebegyev az Evening Standard honlapján megjelenő közleményben kijelentette, brit állampolgár, gyerekként költözött az országba, iskoláit is ott végezte. Büszke a britségére, a háborút pedig elítéli, Putyint nyíltan fel is szólította az invázió befejezésére. Lebegyev elmondása szerint az orosz gyökerekkel rendelkezők közül most sokan gyanúba keverednek, köztük ő is, és bár az apja valóban a KGB-nél dolgozik, de ő nem orosz ügynök. Attól még, hogy valaki orosz, nem válik automatikusan az állam ellenségévé, tette hozzá Lebegyev, aki jelenleg is a Lordok házának tagja. 

16:31 Bár Oroszország blokkolja a Facebook-anyacég Meta különböző szolgáltatásait, ez nem érinti a WhatsApp üzenetküldő rendszer működését. Erről a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség számolt be pénteken. 

16:20 Tartós élelmiszert gyűjtenek jövő vasárnaptól egy héten keresztül a katolikus templomokban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erről szóló körlevelét vasárnap olvassák fel országszerte a szentmiséken – tájékoztatta az MKPK pénteken az MTI-t. Az MKPK körlevelében azt írta: idén újra meghirdetik a nagyböjti irgalmasság gyakorlásának ősegyházi hagyományát, arra biztatva a híveket, hogy vigyék el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat a rászorulóknak. Az adományokat március 20. és 27. között helyezhetik el a hívek a templomokban az arra kijelölt helyen. Idén az élelemiszeradományokat az Ukrajnából érkező menekültek, illetve a kárpátaljai magyarság megsegítésére fordítja a Katolikus Karitász. Kitértek arra: a korábbi években meghirdetett gyűjtéseik eredményeképpen családok ezreit tudták segíteni a hívek adományaiból. Ha idén is mindenki legalább 1 kilogramm adományt visz a templomba, újra nagyon sok menekültnek és kárpátaljai családnak „tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve”. Emellett a 1356-os telefonszámon hívásonként 500 forinttal lehet támogatni a Katolikus Karitász segítő munkáját – tették hozzá.

16:05 Ukrajna azzal vádolja Oroszországot, hogy ukrán légtérből lő egy belarusz falura, ezzel próbálva belerángatni az országot a háborúba. Az ukrán légvédelem szerint egy orosz gép pénteken délután átlépte az ukrán határt, majd onnan kezdett lőni Kopani falura. Ez provokáció – jelentette Ukrajna légvédelme, kijelentve, hogy az ukrán hadsereg nem tett és nem is tervez tenni semmiféle agresszív lépést Belarusz ellen. 

15:50 Egyre többen próbálnak átszökni Magyarországra az ukrán-magyar határszakaszon – értesült kárpátaljai tudósítónk. Míg a háború első napjaiban sokan arra számítottak, hogy a korábbi csempészútvonalakon próbálják majd sokan illegálisan elhagyni az országot, a jelek szerint a hadkötelezettség elől menekülők válogatás nélkül próbálkoznak, így általában az ukrán határrendészek elfogják őket. A zöldhatáron próbálkozók pénzbüntetést, sőt akár négyéves börtönbüntetést is kaphatnak, de olyan hírek is járnak, miszerint akit elfognak, azt azonnal besorozzák és a frontra küldik harcolni. A napokban több videó is megjelent a határt illegálisan átlépni szándékozókról, egy március 8-i felvételen az látható, hogy a határőrök virágokat osztogattak az elfogott férfiaknak, hogy így szégyenítsék meg őket.

15:35 Az Egyesült Államok felfüggeszti Oroszország esetében a megkülönböztetésmentesség elvét. Ezt a Képviselőház elnöke, Nancy Pelosi jelentette be a Reuters szerint egy pénteki sajtótájékoztatón. A megkülönböztetésmentesség vagy legnagyobb kedvezmény elve szerint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) valamennyi tagja nem részesítheti kevésbé kedvező eljárásban egy másik tagország termékét, mint az összes többiét. A CNBC szerint Joe Biden az Oroszországgal való eddigi kereskedelmi kapcsolatok felülvizsgálatára készül. 

15:21 Azonnali tűzszünet szükséges, hogy biztonságosan ki tudják menekíteni a civileket, mondta el Vlagyimir Putyinnak a finn államfő. Sauli Niinistö egyórás telefonbeszélgetést folytatott az orosz elnökkel, rámutatva arra, hogy az eszkalálódó ukrajnai háború erős hatással van az Oroszországról kialakult nyugati közvéleményre. Niinistö szerint azonnali tűzszünetre és a humanitárius folyosók megnyitására van szükség. A finn elnök a nap folyamán beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is. Minden tőlem telhetőt megteszek a békéért, írta Twitter-bejegyzésében a skandináv vezető. 

14:55 Oroszország több száz cirkálórakétát lőtt ki ukrán városokra a február 24-i invázió kezdete óta – nyilatkozta a Sky Newsnak az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, aki szerint „Putyin orosz elnök rezsimjének ez a véres bűntette a nemzetközi humanitárius jog durva megsértése”. Valerij Zaluzsnij tábornok arról is beszélt, hogy harcok pénteken újabb városokban folytatódtak, miközben Oroszország megkezdte inváziójának kiszélesítését. Az elmúlt órákban Lutszk, Ivano-Frankivszk és Dnyipro városokra mértek csapásokat az orosz erők, és Harkivot és Mariupolt is könyörtelenül bombázták.

14:35 Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere szerint a 3,5 milliós ukrán fővárosban közel kétmillió ember maradhatott. A Sky News híre szerint a korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok a Reutersnek elmondta, a fővárosban néhány hétre elegendő létfontosságú ellátmány van, illetve hogy a ki- és bejövő ellátási vonalak a folyamatos orosz támadások ellenére egyelőre nyitva vannak. Az áram-, fűtés-, gáz- és vízszolgáltatás is működik. A polgármester öccse, a szintén profi ökölvívó világbajnok Wladimir arról beszélt, hogy néhányan azok közül, akik családjukat az ország nyugati részének viszonylagos biztonságába kísérték, visszatérnek, hogy részt vegyenek a város védelmében.

14:25 Az orosz erők az elmúlt 24 órában mintegy három mérfölddel (öt kilométerrel) közelebb kerültek Kijevhez, a nyugat-ukrajnai offenzívának köszönhetően, amely a harcok új irányát mutatják – közölte a Sky News egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselőre hivatkozva. Napokig tartó megtorpanás után az orosz hadsereg akár 15 kilométerre is megközelítheti a városközpontot. A Kijevbe vezető északnyugati útvonalon való előrenyomulás mellett a fővárostól keletre fekvő területen az orosz csapatok két párhuzamos vonalon közelednek.
Az amerikai hírszerzés szerint egyes csapattestek visszafordulhattak az északkeleti Szumij városa felé, de nem világos, hogy miért.
A fővárostól északkeletre fekvő Csernyihiv elszigetelődött, ugyanakkor az orosz hadsereg nem tudta elfoglalni, az ukrán csapatok erőteljes visszacsapása miatt. Eközben az ostromlott Mariupolt bekerítették.

14:10 Ljudmila Deniszova ukrán emberi jogi ombudsman szerint legkevesebb 78 gyermeket öltek meg Ukrajnában a február 24-i orosz invázió óta. A The Guardian híre szerint azt is hozzátette, hogy az ostromlott Mariupol a szintén az ország keleti részében található Volnovakha és a Kijev környéki Irpin város körül zajló harcok miatt a helyi hatóságok nem tudták felmérni, összesen hány ember vesztette életét vagy sebesült meg ezeken a helyeken.

13:58 Az ENSZ emberi jogi szervezetének állítása szerint „hiteles jelentések” érkeztek arról, hogy az orosz erők több esetben is kazettás bombákat vetettek be Ukrajnában lakott területeken. A The Guardian idézi Liz Throssellt, az ENSZ szóvivőjét, aki pénteken Genfben újságíróknak azt mondta, hogy a kazettás bombák válogatás nélküli használata háborús bűncselekménynek minősülhet. Lakott területen való használatuk a nagy területre gyakorolt hatásuk miatt összeegyeztethetetlen a nemzetközi humanitárius jogi alapelvekkel. A szóvivő azt is közölte, emlékeztették Oroszországot a kazettás bombák alkalmazásának tilalmára. Azt is hozzátette, Oroszország annak ellenére nem részese a kazettás bombákat tiltó 2008-as egyezménynek, hogy a nemzetközi humanitárius jog kötelezi erre.

13:35 Az ENSZ Élelmezési Ügynöksége szerint az ukrajnai konfliktus következtében az élelmiszerek és takarmányok nemzetközi ára 8-20 százalékkal emelkedhet – írja a BBC a Reutersre hivatkozva. Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet szerint ugyanis nem világos, hogy Ukrajna képes lesz-e betakarítani a terményeket az esetlegesen elhúzódó konfliktus alatt, és bizonytalanság övezi az orosz élelmiszerexportot is. Az értékelés szerint az Ukrajnában szokásos téli gabonafélék, kukorica és napraforgómagok 20-30 százalékát nem fogják elvetni, vagy betakarítatlanul marad. A helyzet annál is inkább aggasztó, mert Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, míg Ukrajna az ötödik, együttesen a világ árpakínálatának 19 százalékát, a búza 14 százalékát és a kukorica 4 százalékát adják, ami a globális gabonaexport több mint egyharmadát jelenti.

13:22 Tárgyalóink arról tájékoztattak, hogy van előrelépés az ukránokkal folytatott tárgyalásokon – mondta Vlagyimir Putyin Moszkvában az Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfővel folytatott megbeszélésen. A BBC szerint kulcsfontosságú szövetségesével folytatott megbeszélésen az Oroszország elleni szankciók kérdésére is kitért az orosz elnök, és azt sugallta, hogy azok pozitív hatással lehetnek az országra: „Ezekben az időkben lehetőségünk nyílik arra, hogy megerősítsük gazdasági és technológiai szuverenitásunkat.”

13:12 A legfejlettebb hét ipari ország (G7) vezetői növelni szeretnék az Oroszországra nehezedő nyomást, ezért az orosz invázióra hivatkozva megfosztják Oroszországot a legnagyobb kedvezményekre való jogosultságtól – tudta meg a Reuters. Ezzel elhárulnak az adminisztratív akadályok az orosz importra kiszabható vámok és egyéb terhek alkalmazása elől. A döntést még ratifikálni kell a hét vezető ország jogrendjén, ezért bevezetése nem azonnali. A döntésről amerikai részről Joe Biden tesz bejelentést ma negyed ötkor. Miután az Egyesült Államokban mind a demokrata, mind a republikánus képviselők támogatják, minden bizonnyal nem telik hosszú időbe változtatás jogerőre emelkedése.

13:02 Legalább 148 orosz olajat és gázt szállító szupertanker hagyta el az országot azóta, hogy Vlagyimir Putyin hadserege két hete megszállta Ukrajnát, és ezek közül 69 Európába tartott – derült ki a Greenpeace hajózási adatainak elemzéséből. A Sky News híre szerint az Oroszországgal szemben hozott szankciók ellenére számos tanker indult az Egyesült Királyságba. Közülük néhányat már átirányítottak más célpontok felé, de még mindig akadnak, amelyek folytatják útjukat eredeti uticéljuk felé.

12:50 Negyven percig repült a magyar légtérben, majd további hét percig a horvát légtérben az az orosz gyártmányű katonai drón, amely csütörtök este 11 órakor zuhant le Zágrábban. A BBC idézi Andrej Plenkovic horvát miniszterelnököt, aki szerint a pilóta nélküli drón ugyan orosz gyártmányú, de nem tudni, hogy az ukrán vagy az orosz hadsereg tulajdonában van. Nem hivatalos beszámolók szerint egy szovjet időkből származó TU-141-es drónról lehet szó, amelyet az ukrán hadsereg üzemeltet. Tomislav Tomasevic, Zágráb polgármestere elmondta, hogy Jarun nevű délnyugati külváros több területén is megtalálták a drón darabjait. Szerencsére senki nem veszítette életét a becsapódáskor.

12:35  Az orosz duma mintegy 386 tagja került fel a szankciós listára, így elkobozzák angliai vagyonukat, és tilos számukra a belépés az Egyesült Királyság területére - közölte a brit kormány. Ezzel ötszázra emelkedett a szankció alá eső orosz személyek száma. A Sky News híre szerint Liz Truss külügyminiszter kijelentette: „Azokat vesszük célba, akik bűnrészesek Putyin illegális ukrajnai inváziójában, és azokat, akik támogatják ezt a barbár háborút. Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát humanitárius segélyekkel, védelmi fegyverekkel és diplomáciai munkával, hogy a lehető legjobban elszigeteljük Oroszországot.”

11:50 Ha a Nyugat válaszokat ad Oroszországnak, véget érhet a háború – hangzott le a Kreml mai sajtótéjékoztatóján. Az eseményről beszámoló Sky News híre szerint orosz kormányzati tisztviselők ismét hangsúlyozták, Oroszország „többször is elmondta”, hogy úgy érzi, veszélyben van, de a Nyugattól nem kapott válaszokat az aggodalmaival kapcsolatban. Állításuk szerint a NATO-országok növelik erőiket Oroszország nyugati határán. Ez arra utalhat, hogy az USA tegnap bejelentette, rakéták és repülőgépek elfogására alkalmas légvédelmi rendszereket telepít Lengyelországba.

11:40 Vlagyimir Putyin elnök zöld utat adott a közel-keleti önkénteseknek, hogy Oroszországért harcoljanak Kelet-Ukrajnában. A BBC értesülése szerint az Orosz Biztonsági Tanács ülésén közölte vele Szergej Sojgu védelmi miniszter, hogy a Közel-Keleten 16 ezer önkéntes van, akik készek az orosz csapatok mellett harcolni Donbászban. Korábban is voltak olyan találgatások, hogy harcedzett szíriai kormánycsapatokat fizetne Oroszország, hogy Ukrajnában harcoljanak. Az orosz elnök az ukránok mellett harcoló nemzetközi erőkre utalva arról is beszélt, hogy „nyugati szponzorok nyíltan, a nemzetközi jog minden normáját megsértve” zsoldosokat toboroznak az ukrajnai konfliktushoz. A tanácskozáson az is elhangzott, hogy a zsákmányolt nyugati fegyvereket –nevezetesen a Javelin páncéltörő rakétákat és a Stinger légvédelmi rakétákat – át lehetne adni a donbászi oroszbarát harcosoknak.

11:32 Harkivban 48 iskola semmisült meg, miután az orosz erők folyamatosan bombázzák a várost – idézi a The Guardian az 1,4 milliós város polgármesterének szavait. Ugyancsak a The Guardian ír arról a Reutersre hivatkozva, hogy a harkivi régió kormányzója azzal vádolja az orosz hadsereget, hogy a kelet-ukrajnai Izyum város közelében egy pszichiátriai kórházat támadtak. Oleh Synegubov szerint az épületben 330 ember tartózkodott, köztük kerekesszékes és mozgásképtelen betegek, akik közül 73 személyt evakuáltak. Az oroszok tagadják a támadást, a Reuters nem tudta ellenőrizni a hír hitelességét.

11:15 Az orosz hadsereg rosszul készült fel az ukrajnai invázióra, és most számos nehézséggel szembesül a terepen, „különösen a logisztika és a hírszerzés területén” – idézi a CNN Pascal Ianni francia katonai szóvivő a France2 francia televíziónak adott nyilatkozatát. A szakértő szerint elképzelhető, hogy a következő napokban támadást indítanak Kijev ellen, de a város tényleges ellenőrzése egészen más kérdés, hosszú-hosszú ideig fog tartani orosz ellenőrzés alá vonása. Az orosz hadsereg egyik komoly problémája a korai tavasz: a kiolvadó talaj sok helyen jelentősen lassítja az előrehaladást. Az a 64 kilométer hosszú orosz konvoj, amelyről már több híradás is szólt, egy csütörtöki műholdfelvétel szerint szétszéledt, erőit valószínűleg átcsoportosították.

10:24 Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettese szerint Ukrajna több régióban próbál evakuációs folyosókat nyitni. A CNN hírösszegoglalója szerint a tervezett útvonalak a következők:

Mariupol–Zaporizsja
Volnovaha–Pokrovszk
Polohi–Zaporizzsja
Enerhodar–Zaporizsja
Izium–Lozova

09:45 Az ukrán védelmi miniszter közlése szerint orosz erők több ukrán civilt öltek meg, mint katonát az invázió kezdete óta eltelt két hétben – Azt szeretném, ha ezt nem csak Kijevben hallanák, hanem az egész világon – fogalmazott a BBC beszámolója szerint Olekszij Reznyikov. Kijelentései azután hangzottak el, hogy az orosz erők a jelek szerint kiszélesítik az ország elleni támadást, hiszen pénteken hajnalban már nyugat-ukrajnai célpontokat is bombáztak.

09:23 Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma pénteken közölte, hogy az orosz erők továbbra is „mérsékelt előrehaladást” tesznek Kijev felé, de a következő napokban újabb támadásra készülhetnek az ukrán főváros ellen, jelentette a CNN. – Továbbra is nagyon valószínűtlen, hogy Oroszország sikeresen elérte volna az invázió előtti tervében felvázolt Továbbra is fennállnak azok a logisztikai problémák, amelyek eddig hátráltatták az orosz előrenyomulást, csakúgy, mint az erős ukrán ellenállás – közölték. – Oroszország valószínűleg az elkövetkező napokban arra fog törekedni, hogy erőit újraindítsa és offenzív tevékenységre tegye alkalmassá. Ez valószínűleg magában foglalja a főváros Kijev elleni műveleteket is – áll a közleményben.

08:51 Szétszóródott a Kijev környékén veszteglő, 64 kilométer hosszú katonai konvoj – közölte a műholdfelvételek készítésével foglalkozó amerikai Maxar Technologies. A Maxar szerint több jármű bevonult az erdőbe, és a közelben található ágyúk tüzelésre készen állnak. A hadoszlopot a múlt héten vonták össze Kijev közelében, de a konvoj sokáig nem mozdult. Sajtóértesülések szerint az előrenyomulás élelmiszer- és üzemanyaghiány miatt rekedt meg.

08:24 Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész közvetlenül beszélni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de a tárgyalások során nem fog kompromisszumot kötni az orosz állásponttal – mondta az ukrán elnökhelyettes a CNN-nek. Ihor Zsovkva szavai szerint Ukrajna a kezdetektől fogva nem volt túl optimista a Törökországban csütörtökön megtartott ukrán-orosz külügyminiszteri csúcsot tekintve, amely végül nem hozott sok eredményt. – Nagyon jó dolog, hogy találkoztak, de sajnos kijelenthetjük, hogy nem Oroszország külügyminisztere hozza meg a végső döntést.A végső döntést a háború leállításáról, a tűzszünetről, a csapatok kivonásáról csak egy személy hozza meg – mondta, egyértelműen Putyinra utalva.

Zsovkva hangsúlyozta, hogy Zelenszkij készen áll arra, hogy egyeztessen Putyinnal, ám erre az orosz fél nem mutatkozik nyitottnak. – Az utolsó dolog, amit tőlük hallottam, az az volt, hogy továbbra is két delegáció formátumában kell dolgoznunk. De látható, hogy még a tárgyalások során megkötött megállapodásokat sem tartják be – mutatott rá az elnök helyettese.
Rögzítette arra is, hogy Ukrajna nyitott a semlegességre, „ha a NATO-blokk egyelőre nem áll készen Ukrajna befogadására". – Ugyanakkor kemény biztonsági garanciákra van szükségünk, hogy ezek a szörnyű háborúk, ez a szörnyű agresszió ne ismétlődhessen meg a jövőben – tette hozzá.
Zsovkva azt is mondta, hogy országa Putyinnal és szomszédaival is együtt akar dolgozni egy olyan rendszer létrehozásán, amelyet Európa megújult biztonsági rendszerének nevezett. – Az ukrán nép megérdemli, hogy az európai család részévé váljon. Ukrajna egész Európa biztonságáért küzd. Amikor Macron francia elnök európai biztonságról beszél, hogyan teheti ezt anélkül, hogy Zelenszkij elnök az az asztalnál ülne? – hangsúlyozta.

08:02 Az ukrajnai háború elől menekülők közül 4186 ember, köztük 1027 gyermek érkezett Budapestre csütörtökön vonattal – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon.



07:59 A BBC a RIA hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy az Oroszország által támogatott szakadárok elfoglalták a stratégiailag fontos Volnovakta városát, amely a szintén ostromlott Mariupoltól ötven kilométerre északra található.

07:39 Légicsapások érték a magyar határtól körülbelül 200 kilométerre fekvő délnyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk repülőterét is – közölte a Guardian. Anton Herascsenko, az ukrán belügyminisztérium tanácsadója elmondta, hogy három robbanásról számoltak be, míg a város polgármestere, Ruslan Martsinkiv azt mondta, hogy a robbanásokat a repülőtér közelében észlelték. Rövid idő alatt ez második nyugat-ukrajnai város, amelynet péntekre virradóra megtámadták: néhány órával korábbi jelentések szerint a lengyel határtól alig 60 kilométerre fekvő Luck repülőterét szintén lőtték.

07:30 A brit külügyminiszter szerint le kell válni az orosz energiahordozókról, amelyhez támogatást kell biztosítani. Liz Truss egy washingtoni eseményen hangsúlyozta, további szankciókkal el kell érni Oroszország teljes kizárását a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból, be kell fagyasztani minden orosz banki vagyoneszközt, és még több országot kell arra biztatni, hogy csatlakozzon ehhez az erőfeszítéshez. A témáról bővebben ITT olvashat.

07:24 Az ukrán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint ukrán hadifoglyokat kérnek fel arra, hogy harcoljanak az orosz erők oldalán, mivel sürgősen pótolni kell a kimerült egységeket Rosztov délkeleti régiójában. Mint közölték, Oroszország a jelek szerint azokat is bevonja, akiknek nincs katonai tapasztalatuk – közölte a BBC. A minisztérium azt is közölte, hogy információik szerint az orosz erők civileket raboltak el és végeztek ki, megsértve ezzel a nemzetközi jogot. A már megszállt területeken emellett oroszbarát üzeneteket terjesztenek azzal a céllal, hogy megpróbálják tárgyalásra bírni a helyieket. A közleményben az is szerepel, hogy a dél-ukrajnai Herszon területén az orosz erők kísérletet tettek egy rendőri igazgatású terület telepítésére, parancsnoki rendszert hozva létre a rend fenntartása érdekében.

07:03 A Dnyipro városát ért légicsapásban legalább egy ember életét vesztette az ukrán katasztrófavédelem jelentése szerint, amelyet a Guardian idézett. A bombák helyi idő szerint reggel 6.10-kor robbantak egy óvoda és egy lakóház közelében, valamint kigyulladt egy kétszintes cipőgyár.

06:52 Az uniós csúcs csütörtöki első napján úgy döntöttek az állam és kormányfők, hogy Európa is bekapcsolódik a tűzszüneti tárgyalásokba – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök hajnali Facebook-videójából. A kormányfő elmondta hogy Versailles-ban meghallgatták a Putyinnal tárgyaló francia elnököt és német kancellárt, és nem zárható ki, hogy az összecsapások el fognak húzódni. Hozzátette: mindkettejüknek köszönetet mondtak, hogy megpróbálnak erőfeszítéseket tenni a béke helyreállítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a helyzet drámai. Részletek ITT

06:45 Hajnalban a lengyel határtól alig hatvan kilométerre fekvő Luck városának bombázásáról közölt híreket a BBC. A csatorna közlése szerint az ukrán tévék és más sajtóorgánumok robbanásokról számolnak be a városból csakúgy, mint az Ukrajna dél-keleti részén lévő Dnyiproból. A két város korábban nem volt hadszíntér. A robbanásokat megelőző órákban Ukrajna több városában megszólaltak a légiriadó szirénák.
Beszámolók szerint a lucki repülőtérre irányult a csapás. Egy gyárat ért találat, ami az egyetlen hely, ahol bizonyos vadászgép-típusokat meg tudnak javítani. A BBC Ukraine szerint ez a helyszín szerepelt azon kulcsfontosságú stratégiai eszközök listáján, amelyeket Oroszország támadni terve. Az értrsüléseket megerősítette Luck polgármestere, aki mindenkit arra szólított fel, hogy vonuljon menedékbe és senki ne tegyen közzé fotókat, címeket, koordinátákat.

A BBC ukrán híradásokra hivatkozva közölte azt is, hogy a repülőtér közelében egy üzem ég. Dnyiproban pedig három robbanásról számolt be, amelyek közül az egyik valószínűleg egy kétemeletes cipőgyárat ért. A másik két robbanás a jelentések szerint egy óvoda és egy társasház épület közelében történt.

06:27 Volodimi Zelenszkij az éjjel Facbook-videóüzenetben reagált azokra az orosz vádakra, amelyek szerint biológiai fegyvereket fejlesztenének az Egyesült Államok segítségével. Az ukrán elnök kifejtette: az oroszok gyakran azzal vádolnak másokat, amit valójában ők terveznek megcsinálni. – Hová fognak hullni a vegyi fegyvereitek? – tette fel a kérdést az oroszoknak címezve.
Az ukrán elnök nyomatékosította, országában nem fejlesztettek ki vegyi fegyvert vagy tömegpusztító fegyvereket. – Aki tudni akarja, mit tervez Oroszország, Többször is meggyőződtünk arról, hogy ha tudni akarjuk Oroszország terveit, nézzük meg, ők maguk mivel vádolnak másokat. Az állítólagos békés Oroszország elleni támadásokkal vádolnak bennünket. És most mi történik? Mire készülsz? Hol fogsz vegyi fegyverekkel lecsapni? – kérdezte Zelenszkij Oroszországhoz fordulva.