UNICEF: egymilliárd gyereket fenyegetnek a klímaváltozás veszélyei
Gyerekek Mozambikban (Fotó: UNICEF)

A Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, Nigériában, Guineában és Bissau-Guineában élő fiatalok vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a klímaváltozás negatív hatásai miatt – derül ki az UNICEF legújabb, lapunknak is megküldött jelentéséből. Mint írják: Magyarország a 163 országot tartalmazó listán a 134. helyet foglalja el Horvátország és Bahrein között. Az első tízben, vagyis a legnagyobb kockázatot jelentő országok között kizárólag afrikai államok vannak, míg a sort Új-Zéland, Luxemburg és Izland zárja, vagyis itt kell a gyerekeknek a legkisebb kockázattal számolniuk.

A klímaválság gyermekjogi válság: a világ gyermekeinek klímakockázati rangsora című jelentés az első összetett, gyermekekre fókuszáló kockázatelemzés, amelyet a témában végeztek. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének jelentése rangsorolja az országokat az alapján, hogy az ott élő gyerekeket mennyire fenyegetik a klímaváltozás környezeti csapásai – mint például a hőhullámok vagy a ciklonok –, valamint mennyire védtelenek ezekkel szemben, például hozzáférnek-e az alapvető szolgáltatásokhoz.

UNICEF: A magyar szülők fele szerint romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt
Magyar Hang

UNICEF: A magyar szülők fele szerint romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt

A Publicus Intézet által készített felmérésben résztvevők szerint a 7-11 évesek mindössze 3 százaléka örült annak, hogy nem kellett iskolába járnia.

A jelentés szerint hozzávetőlegesen 1 milliárd gyerek – a világon élő 2,2 milliárd gyerek közel fele – él azon 33 országban, amelyet a riport „rendkívül magas kockázatúnak” minősített. A klímakrízis ezekben az országokban a fiatalok egészségét, oktatási lehetőségeit fenyegeti, valamint halálos betegségeknek teszi ki őket. Ezen országok többségében a gyerekek nem jutnak hozzá a tiszta vízhez, csatornázáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és az alapvető oktatáshoz. A számok a jelenlegi állapotokat tükrözik, azonban a folyamat várhatóan felgyorsul, ahogyan a klímaváltozás hatásai is.

– Most először kaptunk teljes képet arról, hogy a gyermekek a világ különböző pontjain mennyire védtelenek a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban és ez a kép elszomorító. A klíma és a környezet csapásai aláássák a gyermekjogok teljes spektrumát: a tiszta vízhez, levegőhöz és megfelelő élelmiszerhez, a biztonsághoz, oktatáshoz való jogot, sőt még a túléléshez való jogot is. Gyakorlatilag egyetlen gyermek sincs, akit ne érintenének ezek a hatások – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.

A klímakockázati jelentés szerint:

• 240 millió gyereket fenyegetnek a partmenti áradások
• 330 millió gyereket fenyeget a folyók áradása
• 440 gyermeket fenyegetnek a ciklonok
• 600 millió gyermek él a fertőző betegségeknek extrém módon kitéve
• 815 millió gyerek van kitéve az ólommérgezés közvetlen veszélyének
• 820 millió gyereket fenyegetnek a hőhullámok
• 920 millió gyereket fenyeget a vízhiány
• 1 milliárd ember van kitéve az egyre erősödő légszennyezettségnek

A világon majdnem minden gyereket érint a fentiek közül valamelyik tényező, a tanulmány szerint azonban a leginkább sújtott országoknak gyakran több környezeti fenyegetéssel is számolniuk kell. Az UNICEF szerint mintegy 850 millió gyermek – vagyis 3-ból 1 – olyan területen él, ahol a fent említettek közül legalább négy környezeti veszélyforrás fenyegeti az életét. Közel 330 millió gyermek olyan területen él, ahol öt főbb veszélyforrással kell számolnia.

A tálibok leszögezték: Afganisztán nem lesz demokrácia
Balogh Roland

A tálibok leszögezték: Afganisztán nem lesz demokrácia

Káosz, vérengzés, vagy konfliktusmentes átmenet? Elbocsátott női újságíró, iskolába visszaengedett lányok. Egymásnak olykor homlok egyenest ellentmondó hírek érkeznek a közép-ázsiai országból, ahonnan továbbra is sokan menekülnének.

A jelentés rávilágít arra is, hogy miközben a 33 nagy kockázati tényezőjű ország mindössze a világ széndioxid kibocsátásának 9 százalékáért felelős, a 10 legnagyobb kibocsátó ország felel a globális kibocsátás 70 százalékáért. Utóbbiak közül csak az egyikük szerepel a listán nagy kockázatú országként.

– Miközben egyetlen gyermek sem felelős a klímaváltozásért, ők fizetik érte a legnagyobb árat. A legkisebb felelősséggel bíró országok szenvednek a legtöbbet a kialakult helyzetben – tette hozzá Henriette Fore. „Még mindig nem késő cselekedni. A gyerekeket érintő alapvető szolgáltatások – ivóvíz, csatornázás, oktatás, egészségügy – javítása jelentősen növelheti a képességüket, hogy túléljék ezeket a klímaveszélyeket” – mondta Fore. Az UNICEF felhívja a kormányokat és a gazdasági élet szereplőit, hogy segítsenek megvédeni a gyerekeket ezektől a veszélyektől, valamint folyamatosan dolgozzanak az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagyarányú csökkentésén.