
Moszkvai és belarusz tisztviselők is üdvözölték Donald Trump döntését, amellyel igencsak megkurtítaná az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét, a USAID-et – írja az Euronews.
Az amerikai elnök hivatalba lépése után a szervezetet – amely egyébként több milliárd dollárnyi humanitárius segélyt juttat el tengerentúli projektekhez –, szinte teljesen leállították egy nagyobb, Elon Musk által vezetett, az amerikai kormányzati bürokrácia racionalizálására irányuló projekt részeként. A hírek szerint a dolgozók létszámát a 10 ezer körüliről néhány százra csökkentik, ezzel számos tevékenységet meg is szüntetnek.
Moszkva ünnepelte a döntést, Marija Zakharova orosz külügyminiszteri szóvivő úgy jellemezte az ügynökséget, hogy „minden, csak nem segélyezési, fejlesztési és támogatási ügynökség”, hanem „a rezsimek, a politikai rend [és] az államszerkezet megváltoztatásának mechanizmusa”. A volt orosz elnök és az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, Dmitrij A. Medvegyev is „okosnak” nevezte a felszámolására irányuló lépést. Alekszandr Lukasenko belarusz elnök szerint pedig a döntés válasz volt az országa és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok „visszaállítására” irányuló felhívására.
Orbán Viktor is beszélt a péntek reggeli rádióinterjújában erről a döntésről, szavai szerint eddig magyar szervezetek „kormánybuktató céllal” kaptak amerikai pénzt, ebből éltek és élnek. Hogy mit fog tenni a magyar kormány? Ki kell őket söpörni, szankcionálni kell, nem lehet elfogadni külföldről érkező pénzt a magyar politika befolyásolása érdekében. – Most van az a pillanat, mikor ezeket a nemzetközi hálózatokat ki kell söpörni, jogilag lehetetlenné kell tenni a létezésüket, nagy sivítozás, sipákolás lesz, de ezt a munkát el kell végezni – fogalmazott. Néhány órával később a Szuverenitásvédelmi Hivatal bejelentette, hogy megteszi a szükséges javaslatokat, melyek a mainál hatékonyabb fellépést tesznek lehetővé a külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezetekkel szemben.