
Donald Trump amerikai elnök szerdán felfüggesztette a büntetővámok alkalmazását, Kínát azonban nem engedte ki szorításából, és 125 százalékra emelte az ázsiai országot sújtó amerikai vámot. Ezt azzal indokolta, hogy Kína nem tanúsít elég tiszteletet a világpiacok iránt. A CNBC most megírta, hogy a kínai importtermékekre kivetett vámtarifák mértéke ivalójában eléri a 145 százalékot.
Ez a húszszázalékos különbség a fentanillal összefüggésben kivetett vámteher miatt van, ezt Trump március elején vetette ki. A drasztikus vámemelések újabb fejezetet nyitnak az Egyesült Államok és a világ második legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborúban, amely már eddig is komoly zavarokat okozott a globális pénz- és tőkepiacokon. Az elnöki rendelet továbbá jelentősen megemeli a Kínából érkező, eddig vámmentes kiscsomagokra kivetett adót is – ez különösen az olyan népszerű online áruházak vásárlóit érinti, mint a Temu vagy a SheIn – véli a Portfolió. Az új szabályok értelmében ugyanis az Egyesült Államok 120 százalékos vámot vet ki minden 800 dollár alatti értékű kínai árura – a korábban tervezett 90 százalék helyett. Emellett május 2. és június 1. között az egyes postai küldeményekre kivetett tételes vám 75 dollárról 100 dollárra nő, június 1. után pedig csomagonként 200 dollárt kell majd fizetni.
Trump következetlen vámpolitikai intézkedései miatt egyébként világszerte bezuhantak a tőzsdék. Szerdán azonban részlegesen stabilizálódott a helyzet, miután az elnök bejelentette, hogy Kínát tovább bünteti, de az együttműködő országoknak 90 napos felmentést ad, és addig csak 10 százalékos alapvám lesz érvényben.