
Hétfőtől azok az európai uniós állampolgárok is karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, akik nem a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni oltás két dózisát A tesztelési kötelezettségük azonban még érvényben marad – közölte szerdán Grant Shapps brit közlekedési miniszter. Az enyhítés azokra vonatkozik, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elismert oltóanyagokban részesültek.
A jelenleg érvényes szabályozás alapján július 19. óta nem kell tíz napra karanténba vonulniuk azoknak, akik Nagy-Britanniában élnek, a brit kormány által a sárga, vagyis fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból, köztük Magyarországról térnek vissza Angliába és a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták. Eddig azonban közülük csak azokra vonatkozott a karanténmentesség, akik a brit oltási kampány keretében, az Egyesült Királyságban kapták meg a vakcina mindkét adagját, és ezt a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) mobileszközökre letölthető alkalmazásának bemutatásával igazolták.
Ezeket a korlátozásokat oldja fel augusztus 2-án, vagyis jövő hétfőtől a brit kormány szerdán ismertetett kiterjesztő intézkedése, amely szerint azok az EU-állampolgárok is mentesülnek a tíznapos angliai karanténkötelezettség alól, akik sárga kategóriás országokban élnek és hazájukban kapták meg a koronavírus elleni oltás két adagját. Ugyanez az engedmény vonatkozik az Egyesült Államokból Angliába beutazókra is.
Grant Shapps szerdai bejelentésében közölte: a módosítás hétfőn, brit idő szerint hajnali 4 órától lép érvénybe.
Azt is kiemelte ugyanakkor, hogy az enyhítés azokra vonatkozik, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Amerikából érkezők esetében az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagok valamelyikében részesültek. Ezeknek a beutazóknak – ha sárga kategóriás országokból érkeznek – indulásuk előtt, illetve az angliai érkezésük utáni második napon továbbra is el kell végeztetniük egy-egy koronavírustesztet.
A brit kormány májusban léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni. Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is.
(MTI)