Védővámra védővám: megkezdődött a kereskedelmi háború
Donald Trump (Fotó: Reuters/Carlos Barria)

Nem tétlenkedett sem Mexikó, sem Kanada, sem Kína, miután Donald Trump betartotta korábbi ígéretét, s az ezekből az országokból érkező termékekre vámot vetett ki. Ezek után ugyanis Kanada és Mexikó is egyaránt büntetővámokkal vágott vissza az Egyesült Államoknak, Kína pedig panaszt nyújt be a Kereskedelmi Világszervezetnél.

Donald Trump amerikai elnök február 1-jétől a két szomszédos államból beérkező árukra 25 százalékkal magasabb adót vetett ki, a kínaiakra pedig tíz százalékosat. Az ellenvámokat Justin Trudeau kanadai kormányfő és Claudia Sheinbaum mexikói elnök is a hétvégén jelentette be.

A Sky News szerint Kanada összesen 155 milliárd kanadai dollár (nagyjából 41 ezer milliárd forint) értékű amerikai árura vet ki 25 százalékos vámot. Az alkohol és gyümölcsök 30 milliárd kanadai dollár értékű kereskedelmére kivetett vámok kedden, a fennmaradó 125 milliárd kanadai dollár értékű termékek adóztatása 21 nappal később lépnek életbe. 

Ennek valódi következményei lesznek önökre, amerikaiakra nézve – fogalmazott határozottan a hamarosan leköszönő miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy a kanadaiak úgy érzik, elárulta őket egy régi szövetségesük. Trudeau szerint „a Fehér Ház intézkedései szétválasztják őket”, és arra biztatta a népét, hogy kanadai termékeket vásároljanak az amerikai helyett.

A mexikói elnök közben arra utasította a gazdasági minisztert, hogy vezessen be tarifális és nem tarifális intézkedéseket Mexikó érdekeinek védelmében, majd kijelentette, hogy „elutasítják a Fehér Ház azon rágalmát, miszerint a mexikói kormány szövetségben áll bűnszervezetekkel”.

Ha az Egyesült Államok kormánya és ügynökségei foglalkozni akarnak az országukban tapasztalható súlyos fentanilfogyasztással, akkor harcolhatnának a nagyvárosaik utcáin jelenlévő kábítószer-árusítás és a pénzmosás ellen, amelyet ez az illegális tevékenység generál – fogalmazott Claudia Sheinbaum, miután Donald Trump kormánya a fentanil terjedésének megállítására és az Egyesült Államokba történő bevándorlás korlátozása miatt döntött a vámok mellett.

Kína „pedig azt közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök egyoldalú lépése s„úlyosan sérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat; ez a lépés nemcsak a saját problémáját nem oldja meg, hanem megzavarja a két ország közötti normális gazdasági és kereskedelmi együttműködést is". Hozzátették, hogy az Egyesült Államok „téves intézkedésére” válaszul Kína panaszt fog benyújtani a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO), és „megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni jogai és érdekei határozott védelme érdekében”.