Villamos energia: a nagyfogyasztókat is segíti Szlovénia

Villamos energia: a nagyfogyasztókat is segíti Szlovénia

Fotó: Unsplash

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A villamos energia árának dinamikus korlátozásával a szlovén kormány versenyképes díjakat biztosít a nagyfogyasztók számára, két további törvénnyel pedig lehetővé teszi a költségek támogatását is – jelentette be Bojan Krumer infrastrukturális miniszter szerdán Ljubljanában. A dinamikus ársapkára vonatkozó rendelet szerdától lépett érvénybe, a két törvénytervezetet pedig még el kell fogadnia a parlamentnek – mondta a tárcavezető.

Kiemelte: mindkét jogszabályt a gazdasági tárca dolgozta ki. Az első lehetővé teszi, hogy 2023-ban a vállalatok a fogyasztásuk mértékétől függően áramköltség-támogatást kapjanak. A másik a csúcsidőszaki fogyasztás csökkentését, valamint az elektromos energiát termelő cégek, továbbá a kőolaj- és földgázvállalatok extranyereségének megadóztatását célozza – magyarázta.

Megjegyezte, hogy a cégek eddig nagyon eltérő helyzetben voltak, ami a 2023-as villamosenergia-vásárlást illeti, mivel egyesek már megvásárolták az áram egy részét, mások pedig nem; egyesek magasabb, míg mások alacsonyabb áron jutottak hozzá. Az első törvényjavaslat szerint minden cég jogosult lesz a támogatásra, a dinamikus ármaximumra pedig csak azok a vállalatok, amelyek a rendelet hatálybalépését követően kötnek szerződést 2023-ra – mondta Krumer. Egy nagy energiafelhasználású vállalat, amely 2023-ban a fogyasztását a 2021-es év fogyasztásának 70 százalékára csökkenti, ideális esetben 130 eurós megawattóránkénti (támogatott) átlagárat érhet el az Európai Energiatőzsde november 28-i árai alapján – tette hozzá.

A gáz áráról a miniszter elmondta, hogy ugyanaz az első törvény vonatkozik rá, mint a villamos energiára, vagyis a fogyasztás mértékétől függően a vállalatok itt is támogatásban részesülnek. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a gázárak jelenleg „elviselhetőbbek”. Ha az árak emelkednek, ugyanazokat a mechanizmusokat alkalmazzák, mint az áram esetében – fogalmazott.

(MTI)