Vučić bejelentette, teljesítik a tüntetők követeléseit
Aleksandar Vučić szerb elnök (Fotó: Facebook/Aleksandar Vučić hivatalos oldala)

Bár voltak olyan várakozások, hogy Aleksandar Vučić rendkívüli állapotot hirdet az újvidéki vasútállomás novemberi leomlása óta rendszeressé váló tüntetések miatt, a szerb elnök hétfő este inkább békülékeny hangnemet ütött meg és bejelentette, enged a követeléseknek.

Ahogy arról a Szabad Magyar Szó beszámolt, az államfő beszédében kiemelte, 90 nap telt el a tragédia óta, levonják a megfelelő tanulságot, és megbüntetik a felelősöket. „Mi államként mindent megtettünk, hogy segítsünk a családoknak, igyekeztünk, hogy megállapítsuk a tragédia okait és az ügyészség 13 vádemelést tett a felelősök ellen – fogalmazott, hangsúlyozva: olyan légkör alakult ki az országban, ami senkinek sem jó. Mint mondta, párbeszédet szeretne, és elolvasta a diákok négypontos követelését. Az első pont szerinte teljesült, az újvidéki állomás felújítási dokumentációját nyilvánosságra hozták, most újabb 900 gigabájtnyi adatot tettek hozzáférhetővé. A kivitelezővel és alvállalkozóval kötött szerződéseket eddig azért nem publikálták, „mert nem képezték a büntetőeljárás tárgyát”.

A második pont arra tért ki, hogy a tüntetők ellen erőszakot alkalmazókat állítsák bíróság elé, Vučić úgy tudja, 37 esetben ez már meg is történt. A felelős köztisztviselők leváltását is követelték a hallgatók, ezzel kapcsolatban az elnök azt mondta, egy személyt már lecseréltek. Elmondta még, legkésőbb szerdán elnöki kegyelmet ad a tiltakozások során eljárás alá vont 13 egyetemistának. Emellett – tette hozzá – teljesítették a felsőoktatási támogatás 20 százalékos növeléséről szóló követelést és kormányátalakítást is belengetett. Vučić szerint, mivel a követelések teljesültek, így a további tüntetések törvényellenesek.

Miloš Vučević kormányfő ezek után felszólította a dékánokat, rektorokat és hallgatókat, ne csak a követelések teljesítéséről beszéljenek, hanem vitassák meg a többi aktuális kérdést a kormánnyal, illetve dolgozzanak azon, hogy mindenki visszatérjen az egyetemekre.