
Több mint 2500 ukrán katona került orosz fogságba a mariupoli Azovsztal acélipari üzem területéről – erősítette meg hétfőn újságíróknak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az államfő hozzáfűzte, hogy fogolycsere útján történő kiszabadításukkal a katonai hírszerzés foglalkozik. Mint fogalmazott, a hírszerzés első feladata az volt, hogy az ukrán katonák élve kikerüljenek az üzemből. Ezt végrehajtották, a második feladat pedig most az, hogy mindannyiukat élve hazajuttassák.
Ukrajnában június 6. az újságírók napja, ez alkalomból Zelenszkij arról tájékoztatott, hogy az Oroszország által indított háború február 24-i kezdete óta 32 ukrán, illetve külföldi újságíró vesztette életét az ukrajnai harcokban, akiket név szerint fel is sorolt.
Az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint a sajtótájékoztatón Zelenszkij kijelentette, hogy egyes országok próbálják meggyőzni Ukrajnát a béke érdekében egy számára kedvezőtlen megállapodás elfogadásáról. Ám ilyen megoldásról egyelőre senkivel nem folytatott tárgyalást. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a világközösségben „nő a fáradtság” a háborútól, és kifejezte meggyőződését, hogy Ukrajnának minden európai és azon kívüli országgal együtt kell működnie.
Az elnök arról is beszélt, hogy Ukrajnát nem hívták meg június 8-ra Ankarába, ahol a török és az orosz fél elsősorban a fekete-tengeri közlekedés, benne az ukrán gabonát külföldre szállító hajók szabad mozgásának szavatolásáról tárgyalnak, és amelyen a tervek szerint részt vesz Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is.
(MTI)