Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem látja a konkrét eredményeit az orosz–ukrán béketárgyalásoknak, sőt, Kijev információi szerint Oroszország Kelet-Ukrajnában újabb támadásra készül. Egyebek mellett erről beszélt éjjeli videóüzenetében. Egyúttal kételkedett azokban az orosz állításokban, miszerint mérséklik katonai hadműveleteiket Kijev és Csernyihiv környékén. Nem hiszünk senkinek, nem bízunk a nagy szavakban – jelentette ki a BBC összefoglalója szerint. Kitért arra is, hogy elkötelezettek Ukrajna területének megvédése mellett. – Minden méterért és minden emberért harcolunk – fogalmazott.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint arról is beszélt, hogy bár zajlanak a tárgyalások Oroszországgal, de „ezek eddig csupán szavak. Konkrétumok nincsenek”. Arrról is beszélt, hogy Oroszország nem önként vonta visszább a fegyveres erőit Kijev és Csernyihiv környékéről, hanem az ukrán hadsereg szorította vissza onnan.
Azt is mondta, hogy Ukrajna a szabadságért és a demokrácia védelméért küzd, és joga van segítséget – tankokat, repülőgépeket, tüzérségi rendszereket kérnie a szövetségeeseitől. – A szabadság nem lehet rosszabb a zsarnokságnál – jelentette ki. Szerinte az ukrán nemzet a túlélésért küzd.