
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy kész a ritkaföldfém- és biztonsági megállapodást aláírni az Egyesült Államokkal, és Donald Trump elnök „erős vezetése alatt” dolgozni.
„A pénteki washingtoni találkozónk a Fehér Házban nem úgy alakult, ahogyan kellett volna. Sajnálatos, hogy így történt. Itt az ideje, hogy helyrehozzuk a dolgokat. Szeretnénk, ha a jövőbeni együttműködés és kommunikáció konstruktív lenne – írta kedden az X-en közzétett posztjában az ukrán elnök a Donald Trump amerikai elnökkel és J. D. Vance alelnökkel folytatott és botrányba fulladt megbeszélésére utalva.
„Szeretném megerősíteni Ukrajna elkötelezettségét a béke iránt. Egyikünk sem akar végtelen háborút. Ukrajna készen áll arra, hogy a lehető leghamarabb tárgyalóasztalhoz üljön, hogy közelebb hozza a tartós békét. Senki sem vágyik jobban a békére, mint az ukránok. A csapatommal együtt készen állunk arra, hogy Trump elnök erős vezetése alatt dolgozzunk egy tartós béke elérésén” – tette hozzá. Arra is kitért, hogy ők készen állnak dolgozni a háború befejezésén, „az első lépések között lehet a foglyok szabadon bocsátása és a légtérben való fegyverszünet – az energetikai és egyéb polgári infrastruktúra elleni rakéták, nagy hatótávolságú drónok és bombák tiltása –, valamint azonnali fegyverszünet a tengeren, ha Oroszország is így tesz. Ezután nagyon gyorsan szeretnénk haladni a következő lépéseken, és együtt dolgozni az Egyesült Államokkal egy erős végső megállapodás érdekében.” Hasonló tűzszüneti megállapodást javasolt korábban Emmanuel Macron francia elnök is.
I would like to reiterate Ukraine’s commitment to peace.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 4, 2025
None of us wants an endless war. Ukraine is ready to come to the negotiating table as soon as possible to bring lasting peace closer. Nobody wants peace more than Ukrainians. My team and I stand ready to work under…
„Nagyon nagyra értékeljük, mennyit tett Amerika azért, hogy Ukrajna megőrizze szuverenitását és függetlenségét. Emlékszünk arra a pillanatra, amikor minden megváltozott, amikor Trump elnök Javelin rakétákat biztosított Ukrajnának. Hálásak vagyunk ezért” – hangsúlyozta. – Ami az ásványi anyagokról és a biztonságról szóló megállapodást illeti, Ukrajna készen áll arra, hogy bármikor és bármilyen megfelelő formában aláírja azt. Ezt a megállapodást a nagyobb biztonság és a szilárd biztonsági garanciák felé tett lépésnek tekintjük, és őszintén remélem, hogy hatékonyan fog működni – írta Zelenszkij.
Az amerikai elnök magyar idő szerint keddre virradó éjszaka jelentette be, hogy felfüggesztik az amerikai katonai segítségnyújtást Ukrajna számára.