
Megérkezett a Fehér Házba pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ahol Donald Trump amerikai elnökkel folytat megbeszéléseket. A találkozón várhatóan megvitatják a háború befejezésére irányuló amerikai erőfeszítéseket és egy esetleges ásványi anyagokkal kapcsolatos megállapodás aláírását.
A BBC szerint Zelenszkij egy fekete terepjáróból szállt ki, amely a Nyugati Szárny bejárata előtt parkolt, ahol Donald Trump fogadja őt. Trump és Zelenszkij kezet ráztak, miközben mosolyogtak a sajtó kamerái felé. A kézfogás rövidebb volt, mint amilyet Macronnal és Starmerrel váltott korábban a héten az amerikai elnök. Trump nem válaszolt az újságírók bekiabált kérdéseire, miszerint a két vezető ma aláír-e egy megállapodást, de miközben kezet fogott Zelenszkijjel, a CNN szerint azzal viccelődött, hogy a jellegzetes katonai ruháját viselő ukrán vezető „ma nagyon kiöltözött”.
Zelenszkij azután érkezett Washingtonba tárgyalni, hogy a Fehér Ház Ukrajna és az Európai Unió kihagyásával kezdett béketárgyalásokba Moszkvával, emellett Oroszország és Ukrajna konfliktusával kapcsolatban Trump lediktátorozta az ukrán elnököt, amire állítása szerint már nem is emlékszik. A legnagyobb feltűnést azonban azzal keltette az amerikai elnök, amikor Ukrajnát hibáztatta a háború kitörése miatt.
Az aláírandó ásványkincs-megállapodásról annyit lehet tudni, hogy rajta keresztül az Egyesült Államok hozzáférne Ukrajna természetes erőforrásaihoz, egyfajta fizetségként a három éve tartó támogatásért cserébe,az alku részletei azonban még homályosak.