Gyors reagálású a jegybank a kultúrharcban

Gyors reagálású a jegybank a kultúrharcban

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hétfőn délelőtt pár óra leforgása alatt közleményben reagált a Magyar Nemzeti Bank Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című sorozatának legfrissebb, a Magyar Idők mai lapszámában megjelent írására.

Eszerint a jegybank „a mai napon azonnali vizsgálatot indított, hogy az Art Capital Alapítvány a szerződésben meghatározott célra használta-e fel a Magyar Nemzeti Banktól kapott, kulturális célú támogatást”.

A jegybank közleménye szerint az MNB nem adott támogatást a Szakács által részletesen taglalt, 2018. júniusi „A paradicsom újratervezése” című fesztivál megvalósításához. A nem megfelelő célú felhasználás a szerződéstől való azonnali hatályú elállást von maga után.

„Az Art Capital Alapítványnak nyújtott idei és tavalyi támogatások kizárólag kulturális célokra kerülhettek felhasználásra, az MNB semmilyen politikai célzatú, illetve migránstámogató kampányt nem támogat” – áll az MNB közleményében.

Prőhle Gergely: Nem tudok arról, hogy távoznék

Beszélgetett ugyan Kásler Miklós miniszterrel, de az nem úgy végződött, mint az a kormánysajtóban megjelent.

„Gulyás Gábortól a kaméleon is különórákat vehetne. A jobboldalon a Magyar Demokratától a Pesti Srácokig mindenki kritikátlanul népszerűsíti a rendezvényeit, a balliberális térfélen pedig extázisban van a takarító is, ha róla van szó. Befolyásos, mindenki által ünnepelt, nagy tudású ember” – írta a valóban kiváló szakemberként számon tartott Gulyásról a szerző a Magyar Időkben.

Az Art Capital rendezvényeit amúgy a Magyar Idők is népszerűsítette, nem is olyan rég, június közepén Yoko Ono kiállítása kapcsán például. De az idei szentendrei Art Capital képzőművészeti fesztivált is népszerűsítette a lap. Szép kis beharangozót közölt Az édenkert nyomában, vagyis a modern ember viszonya az elveszett paradicsomhoz című rendezvényhez.

Idézték, ahogy kell, Gyürk Dorottyát, a város –  nagyon megbízhatónak, fideszesnek tekinthető – kulturális alpolgármesterét, aki arról beszélt, hogy „a mi kertünk Szentendre, és bízunk abban, hogy minden, a kortárs képzőművészet iránt érdeklődő figyelmét ide tudjuk irányítani, miközben méltóak maradunk a majd százéves képzőművészeti hagyományokkal bíró város tradícióihoz.”

Sőt maga Gulyás Gábor, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója, az Art Capital főkurátora, a „kaméleon” is megszólalt a lapban imigyen: „az Art Capitalon ezúttal is számos olyan kiállítás látható, amely új, eleve az édenkert koncepciójára készült művekből áll, de akadnak a témához kapcsolódó kurátori válogatások is”.

A Magyar Idők szerzője azt vette górcső alá, hogy, az Art Capital „művészeti vonalon egyből reagált a migrációs válságra, a 2017-es év programjait már erre az esetre fűzték fel”.

Mint ha nem lenne természetes, hogy a világban zajló gondokkal a művészetek képviselői foglalkoznak.

Szakács azt rója fel a fesztivál kritikájaként, hogy az „természetesen nem a migránsok által elkövetett bűncselekmények özönét, a terrortámadásokat mutatják be, hanem rengeteg kisebb-nagyobb rendezvényen, jól megkomponált művészeti formákon keresztül próbálták elmagyarázni a Soros György által hirdetett emberi jogokat, amelyek a migránsok befogadását követelik meg”.

Aztán végül kibújik a szög a zsákból: a legnagyobb probléma Gulyás rendezvényeivel az, hogy „a migránstémában idén is pazar rendezvénydömpinget” az önkormányzati és állami támogatásokon túl még a Magyar Nemzeti Bank is támogatta, eddig összesen hatvan millió forinttal.

A Magyar Idők szerzője azt fájlalja, hogy a júniusban kezdődő fesztivál látogatóit „migránssorsokon keresztül érzékenyítették”, „reggel, délben és este”, miközben a művészek elsunnyogták „a migrációhoz kötődő erőszakhullám” bemutatását.

„Senki sem attól lesz jó író, hogy balliberális vagy konzervatív"

Ha a Fidesz erővel formálná a kulturális életet, az többe kerülhet, mint amennyit hoz – irodalmárokat kérdeztünk a kultúrharc új fejezetéről.

A szerző ezután egyebek mellett Mohau Modisakeng dél-afrikai művész alkotását elemezte a laikus magabiztosságával, ennek interpellálásától most eltekintünk.

Gulyás elkövette még azt a hibát is, hogy nem Orbán János Dénest és tanítványait hívta meg kortárs irodalmárként a rendezvényeire, hanem olyan kitűnő magyar szerzőket, mint amilyen Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kemény Zsófi, Nádasdy Ádám, Térey János, vagy Závada Péter.

A múzeum egyik munkatársa „leegyszerűsített politikai megközelítésnek” nevezte  Magyar Hangnak a Magyar Időkben leírt véleményt, Gulyás Gábort is kerestük, de nem kívánt reagálni.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.