Az idei, ötvenedik évforduló szinte kínálta magát Orbán Viktornak, hogy bejelentse: ők Európa jövője, a hatvannyolcasok után a kilencvenesek jönnek. Túlzottan persze nem lepődhettünk meg. A kormányfő már a 2007-es tusnádfürdői szabadegyetemen is ’68-at kritizálta, elválasztva a „keleti” történéseket a „nyugatiaktól”. Utóbbiak szerinte kulturális ellenforradalomhoz, morális relativizmushoz vezettek, a kétezres évek elejére pedig már megbuktak. Aztán 2012-ben is szembe állította a miniszterelnök ’68-at, illetve a tradicionális értékeket és a nemzetek reneszánszát. Ha viszont közelebb akarunk kerülni a konfliktus gyökeréhez, elég talán csak egy címet idéznünk, az Origóét: „kik azok a ’68-asok, és miért nem bírja őket Orbán Viktor?” Nem kell megijedni, hat évvel ezelőtti cikkről van szó, amikor a lap még valódi sajtótermékként működött. Hogy mi baja a kormányfőnek a szabadságért síkra szálló generációval? Jelentős részben, ami a 2012-es Origóban is zavarhatta.
Az ötvenedik évfordulót persze lehet méltóképp is köszönteni. Erre tett kísérletet mások mellett a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), Lánctalp és macskakő címmel rendezve kétnapos tudományos konferenciát a fővárosi B32 Galériában. Csütörtökön szóba kerültek a jugoszláv diáktüntetések és a kínai kulturális forradalom, de a kulturális ellenállás budapesti helyszínein is végig lehetett sétálni. Pénteken a prágai őszről tartottak kerekasztal-beszélgetést, este pedig levetítették a 2001 – Űrodüsszeiát.
Lifestyle
Talán a legizgalmasabbnak a péntek délutáni panel ígérkezett, ami szürke hétköznapokba és színes (más)világokba való bevezetőt ígért. Igaz, kedvünk szeghette, hogy Horváth Sándor történész betegség miatt mégsem tudott jelen lenni, így a hatvanas évek magyar valóságáról kevesebbet hallhattunk.
– Amerikában ekkor honosodott meg a lifestyle kifejezés, ’68 pedig akkor számomra ezt, és nem annyira a politikát vagy a tüntetéseket jelentette – hallhattuk már Földényi F. László irodalomtörténésztől. Hiszen valóban, a mindennapok forradalma az ellenkultúra kibontakozását hozta, a beatkorszak után a hippi nemzedék követelt egy nyitottabb világot. Hosszú haj, bőrdzseki és szabad szerelem: hogy csak néhány példát említsünk.
Illiberalizmus: '68 ellenforradalma - Magyar Hang
Az illiberalizmussal az a baj, hogy mindennek hadat üzen, ami 1968-ban tiszta volt, igaz volt – s ami még ma is tiszta és igaz.
Mindezt persze nem alaptalan összekötni egyfajta liberális szellemiséggel, így érthető lehet a konzervatív távolságtartás. Fél évszázaddal később viszont nehéz retrográdabb dolgot elképzelni ’68 tagadásánál. Ami a kulturális forradalom idején újdonságot jelentett, az évezred végére már részévé vált annak az európai életformának, amit máskor épp hogy védelmezni igyekeznénk. Másfelől: az említett kilencveneseket, tehát a rendszerváltáskori Fideszt még joggal lehetett a hatvannyolcasok szellemi örökösének tekinteni. Emlékezzünk csak a bőrdzsekis parlamenti jelenlétre, a vallásellenes megnyilvánulásokra és a radikális politizálás igényére.
Hogy a szürkét ne higgyük színesnek
Földényi F. szerint az életstílus mindig olyan, mint a jéghegy csúcsa. Az ellenkultúra virágzásával Magyarországra is bejöttek olyan művek, mint az Úton és a Zabhegyező, ezek pedig szerinte segítettek, hogy a szürkét ne higgyük színesnek. Nyugaton viszont az ellenkultúra és a lifestyle összekapcsolódott az antikapitalizmussal is, amit a Széchenyi-díjas irodalomtörténész már annak idején sem tudott hova tenni. Miközben Kelet-Európa épp a nyugatról ábrándozott, ott nem ódzkodtak még Ho Si Minh és Észak-Vietnam dicséretétől sem. „Afölött már elsiklottak, hogy ezzel egy sztálinista diktatúrát éltettek” – jegyezte meg Földényi.
Az irodalomtörténész ’76-ban látogatott ki először Nyugat-Németországba, ahol frankfurti egyetemisták igyekeztek meggyőzni, mennyire jobb is neki voltaképp. Hiszen szocializmusban élhet – irigykedtek, tiltakozását látva pedig arra jutottak, hogy „azért a kispolgári mentalitást mégsem sikerült leküzdeni.” A nap végeztével aztán az antikapitalista fiatalok bepattantak az olyan autóikba, amikről Földényi még álmodni sem mert.
„A fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket”
Persze a félreértéssel nem voltak egyedül. Rudi Dutschkétól sem azt várták volna a ’68-as prágai fiatalok, mikor ellátogatott hozzájuk, hogy az imperializmus gonoszságáról szónokoljon nekik. „Sokan nem látták, hogy emberarcú kommunizmus nem létezik. Ők a polgári demokráciával keverték azt” – tette hozzá Földényi. Eközben épp a hatvanas generáció követelt volna polgáribb viszonyokat. Már egy évvel korábban, ’67-ben a sajtószabadság mellett szólalt fel Milan Kundera, a Vera Chytilovához hasonló filmesek pedig „a valóságot a valósággal leplezték le.” Csehszlovákiában az emberek el is hitték egy darabig, hogy mégis csak Európához tartoznak. Augusztus 20-án a Varsói Szerződés csapatai kemény választ adtak reményeikre. Nyugaton hasonlóképp viselkedtek, mint az ’56-os magyar szabadságharc vérbe fojtása során. Csak épp ezúttal mi is a rossz oldalon álltunk.
Földényi szerint a mai ’68-ellenesség, ami az Egyesült Államokban és Európában is jelen van, betudható a neoliberális gazdasági világrend elutasításának. „Csak a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket, tehát a társadalmi szolidaritást, a nők egyenjogúságát, a náci múlttal való szembenézést, a melegházasságot is” – vélte az irodalomtörténész. Ő úgy látja, a ’68 elleni harc a nyugati értékekkel szembeni harcot jelenti.
„Miért lesz egy magyar ember Chelsea-drukker?”
Izgalmas volt N. Pál József előadása is, ő ’68 és a sport viszonyát vizsgálta. Az irodalmár szerint még ma is kevés figyelem fordul a sporttörténelmi kérdésekre, „aki sportról ír, az szurkoló módra ír szurkolóknak.” A hatvanas évek végének fejleményei közé tartozott, hogy széles körben sugározni kezdtek a műholdas csatornák. „A mexikói olimpiát már akkor láthattuk, amikor épp történt” – mondta N. Pál, aki számára ez volt az első ilyen élmény, tizenegy évesen a helyi kocsma fekete-fehér tévéjén. Persze, eközben a prágai történésekből már nem sokat láthattunk a képernyőn keresztül.
„Bejött a sportélmény a szobánkba, ez pedig a hozzá való viszonyulást is radikálisan megváltoztatta. A hősöket felváltották a sztárok, az azonosulás képességét a rajongás” – jegyezte meg az irodalmár. A mai gyerek pedig már főképp külföldi csapatoknak szurkol, ami az ő idejében kevésbé volt elképzelhető. „Hát miért lesz egy magyar ember Chelsea-drukker?” – tette fel az ironikus kérdést. Közben a sportba belépett az orvostudomány is, ami az eredménykényszerrel járt együtt. A doppingválságot pedig hamarosan kikerülni sem lehetett.
Kelet-Európa ’68-as tapasztalata, illetve annak utóélete kapcsán mindenesetre a legjellegzetesebb történet Vera Cáslavskáé lehetett. Amint N. Pál felelevenítette, a cseh tornásznő a mexikói olimpia egyik hőse volt, a prágai események dicsőségéből kijutott neki is. A szovjet bevonulással szemben tiltakozott, és rögtön Mexikóban hozzá is ment Josef Odlozil cseh középtávfutóhoz. Nem sokáig örülhetett: hazatérése után a kommunizmus bukásáig nem engedték külföldre, karrierje is kerékbe tört. Odlozillel való házassága zátonyra futott, majd a férfit 1993-ban közös fiuk, az alkoholproblémákkal küzdő Martin olyan erősen megütötte, hogy abba belehalt. Sajátos, hogy az olimpiai bajnok tornásznőt elnöki tanácsadóvá megtevő Václav Hável végül 1997-ben kegyelmet adott a fiúnak. Vera Cáslavská két éve, hetvennégy éves korában halt meg.
