Fekete György is a nemzet művészei közé került

Fekete György is a nemzet művészei közé került

Fekete György belsõépítész, a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, miután átvette a Nemzet Mûvésze díjat Kásler Miklóstól, az emberi erõforrások miniszterétõl (j) és Vashegyi Györgytõl, a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) elnökétõl (b) a Pesti Vigadóban 2018. november 5-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Heten vehették át hétfőn a Pesti Vigadóban a Nemzet Művésze elismerést. Kásler Miklós az átadón arról beszélt, hogy a magyar nemzet azért nem veszett el a történelem viharaiban, mert különös és erős önazonosság-tudattal bír. „Ennek az életszemléletnek a legfőbb gyökerei az ősi és a keresztény hagyományunk, a nyelvünk, Istenbe vetett hitünk, egymás szeretete és tisztelete, kultúránk, művészetünk és irodalmunk” – fejtette ki.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke által adományozott díjat idén megkapta a szervezet korábbi elnöke, Fekete György belsőépítész is. Elismerték továbbá Budai Ilona népdalénekest, Kampis Miklós építészt, Kunkovács László fotóművészt, Lator László költőt, Orosz István grafikusművészt és Rofusz Ferenc animációsfilm-rendezőt.

A Nemzet Művésze díjat 2013-ban hozták létre, és mindig november 5-e, az akadémia alapításának évfordulója alkalmából adják át. A címet egyidejűleg legfeljebb hetven művész viselheti. A díj a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet alkotóinak adományozható. A nemzet művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható.