Kikötő, fahíd, malom és búvárbázis nyerte az idei építészeti díjat

Kikötő, fahíd, malom és búvárbázis nyerte az idei építészeti díjat

A Rudabányára álmodott búvárbázis terve

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőt és egy ökoturisztikai központot, valamint egy fahidat választott az elmúlt év magyar építészeti csúcsteljesítményeinek az újságírókból álló zsűri; a Média Építészeti Díját csütörtök este adták át a Müpában.

A felkért magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló médiazsűri a díjat a megvalósult épületek közül a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőnek (építészek, alkotók: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor) ítélte oda, a tervek közül a győztes az Öreg-tó malma tájlabor és ökoturisztikai központ (építész, alkotó: Nagy Mercédesz Erika) lett - közölték a szervezők péntek hajnalban.

A közlemény kiemeli, hogy a zsűri a helyszínen egy jelképes különdíjat is alapított, mert úgy érezték, hogy a Gyergyócsomafalván fiatal építészek és helyi lakosok (Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István) által kalákában épített hidat nem hagyhatják elismerés nélkül.

A rendezvényen a közönség is szavazhatott, a legtöbb voksot a megvalósult épületek között a gyergyócsomafalvi fahíd kapta. A tervek közül a közönség Krajnyák Nándor Bencét díjazta, aki Rudabányára tervezett búvárbázist.

[caption id="attachment_10677" align="aligncenter" width="746"]

A gyergyócsomafalvi fahíd[/caption]

Az Index.hu különdíját Csupor Anna érdemelte ki lakható konténerházával.

Nagy Bálint Ybl-díjas építész, a Fuga kreatív igazgatója vehette át az idén először átadott a Perika-díjat, amely az Építészfórum társalapítója és egy éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina (művésznevén Perika) emlékét őrző szakmai elismerés. Ez a díj olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az építészet mellett több tudományos, művészeti ágban is kiemelkedő értéket teremtettek. A díjról az Építészfórum által felkért szakmai zsűri döntött.

[caption id="attachment_10680" align="aligncenter" width="1000"]

Az Öreg-tó malmának terve[/caption]

A díszrendezvényen az elmúlt évekhez hasonlóan több különdíjat is átadtak: az Austrotherm Kovács Zoltán-emlékdíját a Raab-Szig. Kft kapta., a cég Energiahatékonysági Különdíját pedig az Office Garden (Skicc-Art - Szekeres István). Az Európa Design különdíját, egy Wilkhahn On dizájn forgószéket a Szelecsényi Balázs, Bárdi Emese, Irimiás Balázs, Kacsó János és Fehér Anna alkotta csapat nyerte el a Napiskola a Himaláján projekttel. A Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után épült épület rekonstrukciója Különdíját Berecz Tamásnak és Batári Attilának ítélték oda, a Tours-i Szent Márton Plébániatemplomon végzett munkájukért. Az Építészfórum által idén alapított Fejlesztői Szakmai Nagydíjat Bojár Iván András főszerkesztő adta át Görföl János, a Gránit Pólus építésügyi és fejlesztési vezérigazgató-helyettesnek egyebek között a Westend és a Müpa fejlesztési munkáiért. A Gránit Pólus díjátadóként is szerepelt, a vállalat “Jövőt építők, a közösség fenntartható terei 2.0” nevű díját a BudaPart kapta. Köszöntötték az Ybl- és Széchenyi-díjas építész-építészettörténészt, Vámossy Ferencet.

[caption id="attachment_10678" align="aligncenter" width="1000"]

A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő[/caption]

A médiazsűri tagjai: Bagi László (Forbes), Csatlós Hanna (HVG), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Földes András (Index), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Sümegi Noémi (Magyar Konyha), Vincze Miklós (24.hu)

Szakmai bírálók: Beleznay Éva (urbanista, építész), Dúll Andrea (környezetpszichológus), Somogyi Krisztina (vizuális környezet-kutató, építészkritikus, egyetemi docens)

Az előzsűri tagjai a nemzetközi építészet kiemelkedő alkotói és kritikusai voltak: Indira van’t Klooster (az A10 építészeti magazin alapítója és főszerkesztője, 2014 óta a Média Építészeti Díja nemzetközi előzsűrijnek elnöke), Omer Kanipak (építész, építészeti fotográfus), Olga Ioannou (építész), illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége képviseletében Z. Halmágyi Judit (építész)

A Média Építészeti Díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a 2017-ben Pro Architectura-díjjal kitüntetett Építészfórum azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. A gálaesten bemutatkozó finalistákat nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri válogatta ki 145 jelentkező közül.

Az idén átadott 1,6 kilogrammos, nagyszilárdságú finombeton díjakat Nagy-Mihály Márk tervezte és a VPI Beton gyártotta.