Hetvenéves korában, kedd este elhunyt Grendel Lajos – számolt be róla az Új Szó. A felvidéki magyar irodalom legjelentősebb képviselője súlyos betegség következtében hunyt el.
Grendel 1948-ban, Léván született, és Pozsonyban végzett matematika-fizika szakon. A hetvenes évek óta jelentek meg írásai, elsőként a pozsonyi Irodalmi Szemlében. A Magyar Nemzet először 1979. november 4-ei számában írt róla. A Hűtlenek című elbeszéléskötetről Szigeti László közölt hosszú kritikát, leszögezve: „a Madách Kiadó igazi írót avatott, akinek eredetisége, stílusának leleményei, látásmódjának iróniába hajló értékei, s nem utolsósorban egyetemességre törekvése azt mondatja, nehéz dolog néhány mondatban elemezni könyvét.”
Később a Szlovákiai Magyarok Értelmiségi Fórumának szóvivője lett, de 1997 és 2000 között ő vezette a Szlovákiai PEN-Centrumot is. Beválasztották a Magyar Írók Szövetsége elnökségébe, illetve tiszteletbeli taggá avatta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. 2012-ben vált a Magyar Művészeti Akadémia tagjává, a Kossuth-díjat pedig 1999-ben vehetett át.
Már első regényében is megmutatkozott életműve lényege, a „szlovákiai magyar” meghatározás finom iróniával történő dekonstruálása – erről beszélt áprilisban az Új Szónak a Madách Egyesület elnöke, Csanda Gábor. A szerkesztő szerint az Éleslövészet ezt legjobban jellemző mondata ez volt: „az égen szlovákiai magyar nap ragyog.” Vagy ahogy a kötet fülszövegében is leszögezte Grendel: „erős várunk az irónia.” Csanda a szerző könnyed humorát Esterházy Péteréhez hasonlította.
N. Tóth Anikó író eközben a Nálunk, New Hontban című regényt, illetve a Bőröndök tartalma című novelláskötetet emelte ki. „A grendeli bőröndben lebilincselően bizarr történetek lapulnak a 80-as évekből/ről. New Hont-i polgárként pedig nap mint nap szembesülök a szlovmagy imago regionis meghatározta léthelyzetekkel, karakterekkel, gondolkodásformákkal” – jegyezte meg a szerző. Németh Zoltán író pedig hozzáfűzte, Grendel az a felvidéki író, aki a szlovák irodalomnak is része tudott lenni, regényei pedig szinte egy időben jelentek meg mindkét nyelven. Ez nagyban köszönhető volt állandó fordítójának, Karol Wlachovsky-nak.
Egy 2001-es Magyar Nemzet-interjúban Grendel arról beszélt: nagy hatással volt rá a cseh irodalom és filmművészet, sokáig ő is Hasek és Hrabal bűvöletében élt, mint annyian mások. Emellett a történelmi helyzet is hozzájárult szerinte a groteszk látásmód felerősödéséhez. New Hont pedig jelképe mindannak a drámának vagy inkább tragikomédiának, amiben egy szlovákiai kisváros lakóinak része lehetett.
Igaz, az irónia dacára az író keserű is tudott lenni, csalódottan tekintve a közelmúltra, és arra, amit (nem) sikerült elérni. Ezt már a Magyar Nemzetnek adott 2015-ös interjújában mondta: „Távolról sem tartunk ott, ahol a rendszerváltáskor hittük volna. Nem oldottunk meg semmit, főleg nem a közép-európai kisebbségek ügyét. Mindent a szőnyeg alá söpörtünk. Ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Huszonöt év alatt annyi mindent elmulasztottunk… Egyáltalán nem vagyok büszke az elmúlt negyed századra. Az irónia elvesztése, a tragikus hang megerősödése ezzel függ össze? Nem tudom.”
A Babiczky Tiborral való beszélgetésben kifejtette azt is, szerinte a magyar polgári irodalom visszaszorult. Megint csak őt idézve: „Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Mészöly… Tulajdonképpen nem is esik róluk szó. Nem is beszélve Weöresről és Szentkuthyról. Vajon hol vannak ezek a modern klasszikusok? Mindent betemet a népi-urbánus vita. Nem is vita: gyűlölség. Én 2015-ben szerencsémnek mondhatom, hogy Pozsonyban élek. Ami manapság, ugyebár, már külföld. Nem mindig volt az, de manapság…”
