Van abban valami sajátos, hogy a Potter-univerzum akkor tud igazán kibontakozni a nagyvásznon, amikor már (még) Harryék nincsenek is a képben. Ez a helyzet pedig a Legendás állatok-sorozattal, amit öt részesre terveznek, és bár papíron szintén könyves adaptáció, de valójában teljesen önálló, új sztori. Igaz, most sem mozoghatnak teljesen szabad keretek között: a Magyar Nemzetben megírtuk már, hogy J. K. Rowling gyakorlatilag elszpojlerezte fiktív tankönyvében azt, ahova filmben még nem is jutottunk el. Ebből a szempontból szükségtelen is a most mozikba került második rész szerelmi bonyodalmait erőltetni, úgyis tudható, mi lesz a kifutása az egésznek. (Sejthető persze akkor is, ha nem olvastunk semmit, hisz e téren Rowlingék nem spórolnak a sablonokkal.)
A Harry Potter-filmek kifejezetten egyenetlen pályát jártak be. Míg az első két kötetből Chris Columbus forgatott gyerekfilmet, addig a harmadiknál Alfonso Cuarón keményített be. A logikus folytatás szinte az lett volna, hogy negyedjére Guillermo del Toro vigye el teljesen rémfilmes irányba az egészet. Ehelyett jött Mike Newell, és némiképp leült az egész, hogy a végére David Yates hozza vissza a kellőképp komorabb megközelítést. Nem véletlen, hogy rábízták az előzményszéria rendezését is, eddig pedig igazán nem kellett kiábrándulnunk, bár a mostani, második résznél többen kisebb csalódottságuknak adnak hangot.
A két évvel ezelőtti nyitás ugyanis valami teljesen újat hozott, amit már nem is igen vártak a Rowling világát közelről s távolabbról ismerők. Sokan szkeptikusnak is bizonyultak azt illetően, hogy a varázslat működhet-e fiatalok nélkül, a Roxfort falain kívül, a Legendás állatok és megfigyelésük viszont bizonyította, hogy nagyon is. A szétszórt kutató behozatalával teljesen új dinamikát kapott a sztori, s jöttek olyan új szereplők is, akik a Harry Potter-sorozatba nem feltétlenül fértek volna be.
Az újabb epizód ehhez képest nem sokat újít, gyakorlatilag a megkezdett történetszálat fűzi tovább, időnként elhintve a harmadiktól ötödik részekig kifejthető rejtélyeket. Jogos az állítás, hogy a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei nagyban épít az elkötelezettebb rajongókra, akik gyermeki lelkesedéssel örülhetnek minden ismerős családnévnek, váratlanul felbukkanó rokoni szálnak. Ezt egy idő után itt már túlzásba is viszik Rowlingék. Az egészet valami értelmetlen Star Wars-családfakutatás irányába viszik, amikor már abból lesz reveláció, hogy a semmiből felbukkanó karakter tényleg nem része a családnak, csak a semmiből került oda. Vagy mégsem? Folyt. köv.! Nagyjából olyan ez, mint a Solo-előzményfilm végén egy jól ismert főgonosszal kedveskedni a hardcore rajongóknak úgy, hogy senki más ne értse, miről is van szó. Igaz, ott a jövőbeni folytatás is eléggé kérdőjeles, míg Göthe Salmanderék varázslatos kalandjainál ez egyelőre biztosnak tűnik. A harmadik epizódnál viszont már biztosan nem lesz elég, hogy csak továbbfűzzék-bonyolítsák a történetszálakat.
A könnyen a nézők szívébe férkőző Göthe (Eddie Redmayne) ezúttal Franciaország felé veszi az irányt, hogy megküzdjön a pre-Potter idők Voldemortjával, a főgonosz Grindelwalddal. Igaz, vérre menő harcra egy ötrészesre tervezett sorozat második fordulójánál még nem kell számítanunk, és ennek megfelelően a végén csak szokás szerint egy-egy mellékszereplő sorsát pecsételik meg. (Bár még ezt sem vehetjük biztosra.) Ismert, Rowling az elmúlt években társadalmi harcossá képezte magát, és minden Jó Ügy mellé odaáll, miközben a populista politikusokat kíméletlenül megbírálja.
Ehhez képest a könyvsorozata végére menthetetlenül a Vader-szindróma jelei ütköztek ki rajta. Azóta a regényeket, a jövőbe vezető színdarabot és az előzményfilmeket is a negatívnak elkönyvelt karakterek lelkének felszabadításával tölti. Ma már nehezen futhatunk bele olyan sötét varázslóba, akiről ne derülne ki, hogy valójában a benne rejlő jó küzd a felszínre törésért. Esetleg valami súlyos családi trauma áll a háttérben, amiért antihőseink antihősködnek ahelyett, hogy Harry Potterhez hasonlóan megmentsék a világot a pusztulástól. Így már a Legendás állatok 2.-t is úgy kell néznünk, hogy melyik kedvelt szereplőt lökhetik majd a körülmények, illetve a saját gyengesége a zsarnoki oldalra. Oda jutunk, hogy még Voldemort egykori kígyójáról, Naginiről is kiderül, valójában ember volt, aki igen sokat szenvedett egy cirkuszi társulat tagjaként.
Persze, a pozitív figurákat is igyekeznek árnyalni Rowlingék, ehhez mérten pedig a Jude Law-ként visszatérő Dumbledore küzd a démonaival, amik barátja, Grindelwald rossz útra térése miatt gyötrik. Olyan időket élünk, mikor a Twitter-igazságosztóvá váló Rowling világnézeti érzékenységétől hajtva kétnaponta közli az internet népével, hogy egy-egy szereplője valójában mit is tett-érzett a színfalak mögött. Így Dumbledore-ról is régóta sejtette, hogy valójában a saját neméhez vonzódik, Grindelwald pedig fiatalkori szerelme, akivel aztán mégis egymás ellen fordultak. A szerzőnő bátorsága sokszor viszont csak addig tart, ameddig a Twitter-oldalán jár, így ezt mégsem tette egyértelművé a filmben. Ezért kapott is hideget, meleget. Kicsit olyan ez, mint mikor a Solo-előzményfilm alkotóitól azt hallhattuk, hogy Lando Calrissian pánszexuális, és a droidjával bonyolódott bensőséges kapcsolatba. Amiről persze a film már semmit nem szólt.
Néha viszont a varázspálca visszaátkoz, és Rowling is megkaphatta: a metoo-hullám kellős közepén forgat azzal a Johnny Deppel, akit korábbi párja vádolt erőszakkal. Az írónő persze rögtön közölte, hogy nem is úgy van az, Depp pedig remek színész, élmény vele dolgozni. Ez persze rendben van, csak akkor máskor az igazság bajnoka szerepkört érdemes kicsit kevésbé komolyan venni.
Ami tény, hogy a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei épp olyan szórakoztató, látványos és komor tud lenni, mint az első rész volt. Akkor is élmény nézni, ha a főszerepben tulajdonképp nem is a legendás állatok vannak, és Grindelwald bűntetteiből sem derül ki sok minden azon túl, hogy ő a főgonosz, aki főgonoszságokat művel. Talán majd a harmadik, esetleg negyedik részben megtudjuk azt is, lesz-e Göthéből potteri értelemben vett hős, a végére pedig esélyesen a fiatal Voldemort is felbukkan, hogy roxfortos évei végén nyakába vegye és uralma alá hajtsa a világot. Mindezt az alkotók a távoli 2024-es évre lövik be, így egyelőre nem lehetünk benne biztosak, hogy a való életben nem veszi-e át előbb a világhatalmat valamelyik lokális Voldemort.
Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald) amerikai-angol fantasy, családi kalandfilm, 134 perc, 2018
