A Magyar Nemzet 1945 és 1949 közötti, valamint ötvenes évekbeli története kevéssé ismert. Eltörpül a közvetlen előtte volt hőskorszak, az alapítástól az 1944. márciusi betiltásig tartó közel hat esztendő mellett. Pedig a háború utáni újság munkatársainak egyáltalán nincs semmi szégyellnivalója, hiszen a szűk három koalíciós év szellemiségében egyenes folytatása volt a háború előtti időknek. (Akkor is, ha az újság egy jogfolytonossági vita miatt a régi évfolyamszámozást nem használhatta, és az alapító, Pethő Sándor nevét sem tüntethette fel a címbetűk alatt.) A háború után a Magyar Nemzet persze – akár a többi napilap – jóval kisebb terjedelemben látott napvilágot, a hétköznapok egy részében csupán négy oldalon, az oldalak egy részét a szerkesztőség önfenntartását biztosítandó a hirdetéseknek engedte át. A régi szellemiség továbbélését elsősorban a kiemelkedően tehetséges publicista, Parragi György írásaiban fedezhette fel az olvasó.
Nácik, kommunisták ellen
Parragi 1938-ban Pethő Sándor hívására lépett az induló Magyar Nemzet munkatársainak sorába: „A fiatal keresztény újságírás egyik legnagyobb ígérete”-ként mutatta be a lap első száma. A keresztény jelző esetében nem csupán a korra jellemző, a megbízhatóságot igazoló általános fordulat. A Sopron vármegye felelős szerkesztői posztjáról érkező, nagy munkabírású hírlapíró ugyanis egyike volt azoknak a fiataloknak, akik hívő katolikusként a modern keresztényszocialista-kereszténydemokrata politika hazai alapjait kívánták megvetni.
Parragi valóságos újságírófenomén volt, aki hatalmas lexikális tudással történelmi-világpolitikai összefüggésekbe helyezte a hazai közélet kérdéseit is. Emellett rendkívül termékeny szerző: maga Pethő Sándor főszerkesztőségének szűk két éve alatt közel száz vezércikket írt. Nyomába csupán Parragi ért ugyanabban az időszakban 78 vezércikkel. Fizikai inzultus is érte, amelyből náciellenes írásainak erejére következtethetünk. 1943 januárjában a hatalmas termetű, szélsőjobboldali grafikus, Szennik György (utóbb a kommunista rendszer által felkarolt művész) a szerkesztőségben ököllel támadt az alacsony növésű, kövérkés Parragira, egy Imrédy-párti gyűlésről szóló riportja miatt.
A Magyar Nemzet története - 1938-2018 | Magyar Hang
A könyv nem csupán bemutatja az elmúlt nyolcvan esztendő intellektuális folyamatait, magában hordozza e nyolc évtized minden erényét és fájdalmát. Igazi tükröt állít egészen a közelmúltig, az elmúlásig.
A német megszállás után szinte elsőként tartóztatta le a Gestapo, a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1945. május végén tért haza, és attól kezdve az elkövetkező négy évben az újjáalakult Magyar Nemzetnek Kunszery Gyulával együtt meghatározó publicistájává vált. (Míg Kunszery inkább rövid, olykor hírfejeket idéző politikai jegyzeteket írt, Parragi, akár korábban, a vezércikkeket jegyezte.) Teljesítménye megint csak lenyűgöző, volt, hogy naponta az ő neve tűnt fel a kéthasábos szövegek alatt a címoldalon. Parragi – akár a német megszállás előtt – bátor hangon állt ki publicisztikáiban az emberi jogok tiszteletben tartásáért, az (ezúttal kommunista) egyeduralmi törekvésekkel szemben.
A kommunista és részben a szocialista sajtó 1945 őszétől folyamatos és egyre élesedő polémiában állt a Magyar Nemzettel, a szálkát szemükben elsősorban Parragi írásai jelentették. A korban kifejezetten kényesnek számító kérdésekben csaptak össze, többek között a törvénytelen rendőri fellépések, a kommunista pártba felvett úgynevezett kisnyilasok ügyében, az erősödő egyházellenes támadások, illetve a németek kitelepítése miatt. 1946 januárjában éppen Parragi kezdeményezésére született meg az a példa nélkül álló, a Magyar Nemzet néhány napos betiltásához vezető tiltakozás, amelyben Kéthly Annától Szőnyi Istvánon, Füst Milánon át Supka Gézáig és Fenyő Miksáig neves művészek, közéleti személyiségek emelték fel szavukat a németek kollektív megbélyegzése, elhurcolása ellen: „legyünk tudatában annak, hogy emberségesen ez a kitelepítés a szövetségesek és a magyar kormány legjobb szándéka mellett sem oldható meg, az embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét, kenyerét, vizét emberségesen elvenni nem lehet. És ez ellen akarunk mi felszólalni és ez ellen kell az egész magyar társadalomnak tiltakoznia”.
Magyar Nemzet 80: A magunk útján | Magyar Hang
Élőnek vagy halottnak a születésnapját ünnepeljük? Mitől élő vagy halott egy újság? A hagyományai éltetik?
A Magyar Nemzet publicistája elleni támadások idővel egyre komolyabb fenyegetéseket hordoztak. 1945 őszén a Szabad Nép arra figyelmeztetett, hogy „Parragi úr finom virágnyelve mögött alattomos rágalmazás rejlik. Parragi úr finoman és előkelően aknákat helyez el”. Fél évvel a tónus érezhetően keményedett. „Parragi úr közveszélyessé vált, tehát meg fogjuk fékezni” – jegyezte meg a központi kommunista napilap 1946 nyarán, majd feltették a dermesztő hatású kérdést: „…van-e ennek az úriembernek morális joga foghegyről bírálni a demokráciát, és uszítani a demokrácia leghűbb támaszai, a kommunisták ellen? Talán Mauthausen ad erre neki jogot? Eh, internálótáborba vittek a németek csirkefogókat is.”
Rákosi, Kádár szolgálatában
Parragi György helyzete a köztársaság-ellenes összeesküvési ügy 1947 eleji kirobbantása, a legnagyobb politikai erő, a Független Kisgazdapárttal szembeni brutális kommunista fellépés után vált tarthatatlanná. Az újságírónak Nagy Ferenc miniszterelnök körének kívánságára távoznia kellett az FKGP-ből és ideiglenesen a Magyar Nemzet szerkesztőségéből is. Július végéig nem is találkozhatunk cikkeivel a lap hasábjain. Neve viszont egyre többször bukkan fel állambiztonsági jelentésekben, a Magyar Közösséghez kapcsolódó nyomozati anyagokban. Az iratok alapján nem kizárt, hogy felmerült Parragi bevonása is a koncepciós eljárásba. Az időközben emigrációba kényszerített Nagy Ferenc miniszterelnök letartóztatott titkára, Kapócs Ferenc egyik kihallgatásán – nota bene Kardos György előtt – szinte kibontakozik az „összeesküvés” egy oldalági hálózata: 1947-ben „Varga Béla tartotta a kapcsolatot a Kisgazdapártból kizárt, kilépett képviselőkkel. Többek között Sulyokkal, Pfeiferrel, Parragival, Eszterhással és Kovács Imrével.”
Erre azonban végül nem került sor. Egyelőre arra sincsen bizonyíték, hogy Parragit a Katonapolitikai Osztály (Katpol) vagy az Államvédelmi Osztály (ÁVO) bármilyen jellegű együttműködésre kényszerítette volna. Könnyen elképzelhető, hogy csupán megfélemlítették. Erre – kiszolgáltatottságának erősítésére – alkalmas volt két akut egészségügyi problémája: súlyosbodó cukorbaja és a totális kommunista hatalomátvételhez közeledve egyre erősebb alkoholbetegsége. És az a tény, hogy korábbi írásai miatt zsarolható volt.
Az Istent szeretők | Magyar Hang
Összesen 33 katolikus pap szenvedett vértanúságot 1945 után. Legtöbbjük élettörténete, sorsa máig alig ismert.
Az 1948. tavaszi Magyar Nemzet-számokat lapozgatva megdöbbentő Parragi politikai metamorfózisa: a régi, harcias újságíró, a nyilasokkal és a kommunistákkal is megküzdő zsurnaliszta fokozatosan kikopott a lap hasábjairól. Az 1948 első felében megjelent vezércikkeinek többsége leginkább a középosztályt igyekezett meggyőzni a „realitásokról”. Aki ugyanis – írja, mintha saját fordulatát indokolná – „patologikus makacssággal még mindig abban reménykedik, hogy órákon belül ki kell törnie a háborúnak azért, mert az itthoni dolgok alakulása nincsen ínyére, azzal már nem lehet józan érvekkel vitába szállni, az önmagát helyezi társadalmon kívüli állapotba, és saját akaratából rúgja ki maga alól politikai és anyagi egzisztenciájának alapjait, és veti magát öngyilkos módon a teljes nihilizmusba”.
Kényszerű beilleszkedését világosan jelezte részvétele és felszólalása azon az 1948. március 23-ai, a sajtó képviselőinek tartott megbeszélésen, amelyen Rákosi Mátyás a bulvár újságírást támadta, és a sajtó népnevelő feladatáról tartott előadást, Parragit ugyanakkor lojális szavaiért megdicsérte. Életbiztosítást persze ez sem jelenthetett számára. A negyvenes évek legvégén, amikorra az új Parragi nemcsak a feltétlen együttműködés embere, de a rendszer egyik legbuzgóbb társutas kiszolgálója lett, született az az ÁVH-s irat, amely rendkívül súlyos, egy perhez bőségesen elegendő mennyiségű váddal illeti: „nevezett szoros kapcsolatban állt amerikai diplomatákkal, akinek [sic!] rendszeresen szolgáltatott ki kémanyagokat. 1946-ban felvett 8 drb. tanúvallomási jegyzőkönyv valamint folyamatos hálózati jelentéseink bizonyítják, hogy nevezett a legélesebben uszított a Magyar Népköztársaság, a Szovjetunió és a kommunisták ellen”.
A fiatal Görgey Gábor élménye mindezt megerősíti. Görgey mint pályakezdő újságíró kereste fel a szerkesztőségben Parragit: „Egyetlen maradandó emlékem erről a kurta találkozásról: egy pánikszerűen rettegő ember képe. Nyilván tudta, mitől kell félnie.”
A morális zsákutcába jutott, önmagát módszeresen pusztító újságíró korábbi tekintélyét viharos gyorsasággal veszítette el, és vált tehetetlen bábfigurává a rendszer kezében. A Nagy Imre miniszterelnöki bukását követően a Magyar Nemzetnél két lépcsőben lezajló, a szerkesztőséget megtizedelő tisztogatáshoz frissen kievezett főszerkesztőként a nevét adta, ami végképp lejáratta személyét. Az új „főnök”, az önmaga árnyékává vált Parragi „szobájában mint egy bálvány ült, elszigetelten, megszégyenülten, hálásan minden szóért, öntudatát szörnyű alkoholmérgekkel altatva” – idézte fel a kulturális rovat vezetője, Sebestyén György.
Az áruló Nagy Imre | Magyar Hang
Ha Nagy Imrét kritikai vizsgálat alá vonjuk, miért nem tesszük ezt másokkal is, például a tér névadójával?
Bizonyos jelek azt mutatják, hogy szabadulni próbált, legalábbis felmutatni valamit, amivel demonstrálhatja: kényszer hatása alatt cselekedett, cselekszik. Nem sikerült, nem sikerülhetett. A forradalom idején egyik kezdeményezője ugyan a Kereszténydemokrata Párt megalapításának, ám a Kádár-rendszerhez éppúgy hozzásimult, mint Rákosi uralmához. 1957-től részt vett az újságírók forradalom alatti magatartását vizsgáló igazoltatásában. A meghallgatásokon a keményebb kérdezők közé tartozott. A Magyar Nemzethez viszont már nem tért vissza; 1963-ban bekövetkezett haláláig a Hétfői Hírek főszerkesztője volt
A cikk a szerzőnek a Jaffa Kiadónál megjelenő, A Magyar Nemzet története 1938–2018 című kötetéhez készült előtanulmány, amely elhangzott a 2018. áprilisi egri Magyar Nemzet-emlékkonferencián.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 26. számában jelent meg, 2018. november 9-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 26. számban? Itt megnézheti!
