Gerillanovellák lepték el Budapest utcáit

Gerillanovellák lepték el Budapest utcáit

Herczeg Szonja (Fotó: Bankó Gábor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Viszonylag ritkán dicsérnek azzal egy szerzőt, hogy bemutatkozó kötetével „torkon ragad, lefejel és megrugdos”, ezzel pedig jót tesz nekünk. Zavarban lehetünk: dominákat szokás esetleg így méltatni, novelláskötetek íróit kevésbé. Persze, ha utóbbi rendre kisiklott életeket, megnyomorított sorsokat mutat be, az már némiképp magyarázatot is adhat a hasonló címadásra. Az is, ha szerzőnk előszeretettel mutat rá a mindennapok sötét oldalára, ami ha nem érint bennünket, jobb szeretjük észre sem venni. Mindez jól jelzi, hogy az élmény valóban felér egy arculcsapással. Na de mitől lesz ez jó nekünk? Különösen, ha a villamoson ülünk, és problémáink épp összesűrűsödnek annyivá, hogy csak érjünk be időben a munkahelyünkre? A Kis üdítő, kis krumpli írója, Herczeg Szonja választ ad ezekre a kérdésekre is.

Korábbi kollégánkról van szó, jelenleg a 168 Óra munkatársa, előzőleg pedig 2015 és 2017 között a Magyar Nemzet Magazinnál dolgozott. Érzékeny riportok szerzője, aki újságíróként is előszeretettel írt azokról, akiket szerencsésebb embertársainknál jobban próbára tett az élet. Egy-egy ritkább betegséggel, szegénységgel, a családtagok hirtelen elvesztésével: olyan tapasztalatokkal, amiket a szerzőnek magának is volt módja átélni.

Niki, a „vak vagány" | Magyar Nemzet

Ha eljöttök a tér végéig, lesz egy OTP, aztán virágüzlet, majd kávézó és egy kis táskabolt. A kettő között várunk majd benneteket - mondja Horváth Nikoletta, és mindezt azzal vezeti fel, hogy ne haragudjak, csak nehezen tudja elmagyarázni, merre kell mennünk.Nem értem a kételyeit, ennél jobban még senki sem igazított útba.Az üdítő látványt nyújtó Szombathelyen ...

Venezuelában nőtt fel, kiismerte az ottani hagyományokat és mindennapokat, aztán hazajött, írni kezdett, szorongott és fellelkesült, önmagával és pánikbetegségével viaskodott, majd végül mindig győzött. Az átélteket fikcióvá gyúrta, blogján és a Magyar Nemzetben, majd a 168 Óra.hu-n közölte, és két éve a Scolarnál megjelent első kötete is.

Most éppen gerillanovellázásba fogott: villamosmegállókra, hirdetőoszlopokra ragaszt ki borítékokat, bennük egy-egy újabb elbeszélésével, amit olvasásra ajánl. Mint mondja, nem azért, hogy magát népszerűsítse, hanem hogy élményt adjon az utazóknak, továbbá ajánlatot arra, hogy a rövid út során ne a mobiltelefonjukba mélyedve görgessék a Facebook-hírfolyamot. Korábban is kétmegállósoknak nevezte a novelláit, az Örkény-egypercesek után hasonló kategóriát megalkotva: ezeket könnyedén végig tudjuk olvasni akkor is, ha mondjuk a Puskás Ferenc Stadiontól a Népligetig csak hét-nyolc percet megyünk az 1-es villamossal. Persze, az irodalom nem feltétlenül lesz menedék a valóság elől. Ha kitekintünk a Hős utcai megállónál, majd visszasüllyedünk a novellába, könnyedén hasonló élményekre lelhetünk. De miért jó nekünk, ha már a mindennapi szörnyűségeket sem segít feledni a novella?

„Mire rájöttek, hogy nem szimulálok, már az intenzíven feküdtem" | Magyar Nemzet

Egy házban dolgozunk, néha összefutunk a folyosón vagy a kávéautomatánál. Mindig illedelmesen köszönünk egymásnak, mosolygunk. És ennyi. Ez így megy már lassan másfél éve, és én még csak nem is sejtem, hogy ez a vidám lány, a munkatársam mi mindenen ment keresztül.Adrienn huszonnyolc éves volt, amikor fenekestül felfordult az élete.

– Nem az a célom, hogy tovább növeljem valaki depresszióját, hanem éppen hogy megmutassam, nincs egyedül – mondja kérdésünkre Herczeg Szonja, akivel egyébként épp a Honvédkórházban találkozunk. Tükrözésre érkezett, miután a lelki problémák ismét fizikai tünetekként csapódtak le, a felülfertőződés veszélyével egy időre azt is megnehezítve, hogy társaságba menjen. Az ingerszegényebb mindennapok persze bárkinek nehézséget okozhatnak, de különösen egy fiatal írónőnek, aki az őt körülvevő világból nyeri újabb ötleteit a történetekhez. – Sokan írták, hogy jó neked, legalább már megjelent egy könyved. Jó, és? Ugyanúgy szorongok, ugyanúgy azt gondolom sokszor, hogy nagyon rosszul írok. Annyit problémáztam felesleges dolgok – teszi hozzá.

Fotó: Bankó Gábor/Magyar Hang

Novelláival is azokhoz szeretne szólni, akik úgy érzik, mindenki más élete tökéletesen rendezett, csak az övék siklott ki. – Mielőtt a gerillázást elkezdtem, egy úgynevezett „bjuti-kampányba” kezdtem a Facebookon. Azért, mert elegem lett belőle, hogy sokan teljesen önbizalom-hiányosak, ehhez pedig nagyban hozzájárul, hogy mit látnak a közösségi médiában. Ami révén azt gondolják, mindenkinek összejön a gyerek, a család, a nyaralás, csak neki nem, mindenkinek rohadt jó melója van, csak neki nem – sorolja. Tehát terápiás célt is szán a saját nehézségei megmutatásának, vagy épp annak, hogy nehéz sorsú emberekről ír novellákat.

Úgy érzi, neki is könnyebb, ha ezeket kiírja magából, „nyomasztana, de miután leírom, már könnyebb.” Kérdéses persze az is, mi terheli le az ember mindennapjait. Más egész nap árut pakol a hipermarketben, aztán jól esik neki a mobilján végigpörgetni az aznapi híreket, cikkeket. Herczeg Szonja ezzel pont fordítva van: reggeltől estig olvassa és szerkeszti a politikai híreket, estére pedig már szeretne „kicsivel fontosabb dolgokkal foglalkozni, mint hogy melyik párt éppen mit trollkodott”.

Nem kérünk a városból, azaz jurtában az erdő közepén | Magyar Nemzet

Amikor egy munkával, bolti sorbaállással és dugóban araszolással töltött nap után az ember örül, hogy bezuhanhat az ágyba, egy pillanatra elgondolkodik azon, milyen is lenne az élet kevesebb ügyintézéssel és sietséggel. Legalábbis én el szoktam.Vasárnaponként már bevett program nálunk, hogy ha az időjárás nem alkalmas kirándulásra, bekapcsoljuk az egyik ismeretterjesztő csatornát, és az alaszkai erdőbe ...

Nem is feltétlenül menne már újságírónak, még ha a politikusi nyilatkozatokon keresztül is bőven van módja tanulmányozni különböző pszichés problémákat. De ha most választhatna, inkább kriminálpszichológusnak állna, és azt vizsgálná, hogyan jut el valaki olyan határhelyzetekig, ameddig csak kevesen mások. Kutatva ezzel, hogyan alakíthatják a mentális állapotot a különböző sorscsapások, frusztrációk, egzisztenciális félelmek.

Amikhez hasonlókkal Venezuelából megérkezve gyakran találkozott, egy egészen másféle valóságba ütközve. Mint mondja, kint nagyon vallásos gyerek volt, az egyház is másként nézett ki. Mise alatt az apácák gitároztak, a pap megkérdezte, miről szeretnének beszélni, majd a történetekbe észrevétlenül beleszőtte a Bibliát, a liturgiát, ezzel kötetlen és közvetlen környezetet teremtve. Idehaza a templomokban hasonlóan érzett, mint a mindennapokban: egyfajta levertséget, nyomasztást, „a kintihez képest olyan volt a mise, mint egy temetés.” A hitét is elvesztette, mikor folyamatosan azt tapasztalta, hogy „nagyon jó emberekkel nagyon rossz dolgok történnek.”

Igaz, eközben Venezuela is nagyon más lett Hugo Chávez, majd Nicolás Maduro uralma alatt. A jogállamiság és az olajpiac leépítésével párhuzamosan rendkívüli szegénység köszöntött be, amiből mára érthetően elegük lett azoknak, akik az utcai demonstrációkat és Juan Guaidó ideiglenes elnököt támogatják. – Akkor is volt szegénység és bűnözés, de közel sem ilyen mértékű. Nem éhezett a lakosság 70 százaléka, más világ volt teljesen. Örültem volna, ha felnőtt fejjel is megtapasztalom, de erre most egy darabig sajnos nem lesz lehetőség – fejti ki kérdésünkre Herczeg Szonja.

„Chávez kampányindulóit kellett hallgatnom teljes hangerőn" | Magyar Nemzet

Vonszold csak magad, mint egy giliszta! - üvöltötték katonák Paula Colmenareznek, a venezuelai központi egyetem jogászhallgatójának. Mindez akkor történt, amikor a fiatal nő egy Nicolás Maduro elnök ellen szervezett tüntetésen vett részt júliusban. - Több tucat katona egyszerre esett nekem. Letartóztattak, és a lábam közét fogdosták, letakart fejjel elvittek egy robogón.

Persze, azért a legnagyobb nyomorral nem is feltétlenül akar szembesíteni olyanokat, akik mondjuk épp szintén kórházból tartanak hazafelé, és egyébként is folyamatosan stresszelnek mindenen. Figyel arra, hogy a kikerült novellák között már reménykeltőbbek is legyenek, és ne kelljen a buszon feltétlenül azzal szembesülni, milyen érzés egy anyának elvesztenie a gyerekét. – Nem célom, hogy aki felszáll a villamosra, rögtön eret is akarjon vágni az írásaimtól – jegyzi meg.

Visszajelzéseket eddig inkább ismerősöktől kapott, de érkeztek már bőven ilyenek. Attól azért tart, hogy amit kiragaszt, hamar leszakíthatják és kidobhatják, főleg, miután hivatalosan nem is szabadna mindenféléket kitenni a megállókba, oszlopokra. De úgy véli, gerillanovellázásért csak nem fognak vele szemben eljárást indítani. Érkeztek már olyan megkeresések is, hogy álljanak össze többen, ragasztgassanak ki egyéb novellákat, ő pedig támogatja is a felvetést, amíg nem az egyéni ismertség növelése vagy sima haszonszerzés a cél. Vendéglőktől is kapott visszajelzéseket, és a munkahelye mellett lévő Málna Csoki-Tea-Kávéház működtetőivel már szinte baráti viszonyt is kialakított, ott is lehet találkozni az írásaival.