Tényleg nem akad senki Hollywoodban, akinek makulátlan lenne a múltja?

Tényleg nem akad senki Hollywoodban, akinek makulátlan lenne a múltja?

Kevin Hart az Esti iskola című filmben (Fotó: IMDb)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ez egy életre szóló megtiszteltetés számomra – mondta Kevin Hart amerikai színész-komikus, amikor tavaly december 4-én bejelentették, hogy ő lesz a 91. Oscar-díjkiosztó gála házigazdája.

– Úgy döntöttem, visszalépek a ceremóniától, nem akarom elvonni a figyelmet a csodálatos tehetségektől, akiket ezen az estén ünnepelnek – fogalmazott ugyanő két nappal később. Negyvennyolc óra alatt nem csak a színésszel fordult nagyot a világ, az Amerikai Filmakadémia hagyományos díjátadó ünnepsége és azzal együtt a világ legismertebb filmes elismerése is komoly válságba került. Ehhez pedig látszólag néhány ízléstelen és ostoba mondatra volt szükség csupán.

– Ha a fiam hazajönne, és nekiállna a lányom babaházával játszani, széttörném a fején, és azt mondanám neki, „hagyd abba, ez buzis” – írta évekkel ezelőtt a Twitterén Kevin Hart. – A legnagyobb félelmem, hogy a gyerekem homoszexuális lesz. Nem vagyok homofób, ezt tartsátok észben, de félek tőle – tette hozzá egy másik bejegyzésében. Véleménye valószínűleg örökre elsüllyedt volna a közösségi média feneketlen mélységeiben, ha a színész-komikust nem kérik fel az Oscar-gála házigazdájának. Néhány órával a bejelentés után a brit The Guardian szerkesztője, Benjamin Lee, szintén a Twitteren, közzétette Hart mondatait. – Azon gondolkodom, vajon mikor kezdi el törölni a régi bejegyzéseit – kommentálta a felfedezését Lee, a hatás pedig nem maradt el, Hartnak ideje sem lett volna eltüntetni a szavait, a népharag percek alatt elsöpörte.

Az Amerikai Filmakadémia ultimátumot adott a kijelölt házigazdának, vagy őszintén elnézést kér, vagy új ceremóniamester után néznek. – Passzolom a bocsánatkérést – reagált Hart. – Nem először került ez elő, számtalanszor megvádoltak már, végeztem vele. Sajnálom, ha bárkit megsértettem. De negyvenéves vagyok, és ha nem hiszitek el, hogy az ember változhat, akkor nincs mit mondanom – zárta le az ügyet a maga részéről a komikus.

Alig egy hónappal később, január 9-én a filmakadémia bejelentette, hogy a február 24-ei Los Angeles-i gála házigazda nélkül marad. Nem először fordul elő, hogy az estet senki sem vezényli le, 1969-től például három egymást követő ceremónián, és a harminc évvel ezelőtti gálán sem lépett hoppmester a közönség elé. Igaz, eddig az volt az utolsó ilyen eset, nem véletlenül, az 1989-es esemény valódi katasztrófaként vonult be az aranyszobrocska történetébe, amely az akkori producer, Allan Carr állásába került. Ha az idei este is kudarcba fullad, az újabb szöget verhet az Oscar-díj már eddig is serényen ácsolt koporsójába.

Politikai leszámolás zajlik Hollywoodban | Magyar Hang

A jelek szerint Hollywood kényelmetlenül érzi magát, ha túl sokáig kell a valódi problémákkal foglalkoznia.

Akadnak ugyan médiaelemzők, akik szerint a változás, vagyis a házigazda hiánya még akár jót is tehet az eseménynek, a rendezők mégsem ilyen megfontolások alapján döntöttek: kétségbeesett keresésük nem vezetett eredményre. Nem volt egyetlen valamirevaló sztár sem, aki vállalta volna a feladatot, hogy a díjak kihirdetése közti szünetekben tréfás megjegyzésekkel szórakoztatja a nagyérdeműt. S bár a gáláig még több mint egy hónap lett volna hátra, egyre kevesebb megmentő jöhetett számításba. Erre utal az is, hogy a sajtóhírek szerint még Kevin Hart visszacsalogatása is felmerült. Alaposan meg is ágyaztak a nagy visszatérésnek, a legnépszerűbb amerikai beszélgetős műsorokban mondatták el vele, hogy megjegyzéseivel senkit sem akart bántani, ám hiába terjesztették el a pletykát, hogy van esély a megbocsátásra, Hart végleg pályán kívül találta magát.

– Öt évvel ezelőtt még mondhattam volna valami bántót és vicceset, de ma már nem tehetek ilyet, szóval… hurrá – utalt az Oscar-díj-átadó körüli balhéra Chris Rock a New York-i Filmkritikusok Köre díjátadóján. A színész-komikus, aki korábban kétszer is vezette az Oscar-gálát, hangsúlyozta, esze ágában sincs elvállalni a szerepet: „engem nem kapnak meg”. Eltökéltségével nincs egyedül, a sorozatos visszautasítások mögött pedig – a hollywoodi mércével jelképes fizetségen túl – feltehetően az áll, amiről Seth MacFarlane színész-rendező, a 2013-as gála házigazdája beszélt egy interjúban: az Oscar-gálán az ember kéretlenül éles reflektorfénybe kerül, és így kiszolgáltatja magát a kíméletlen kritikáknak. MacFarlane szavai a jelen helyzetben új jelentéssel telítődnek: a házigazda már jóval az esemény előtt reflektorfénybe kerül, és valószínűleg egyetlen potenciális jelölt sem szeretné, ha a múltja hirtelen nyitott könyvvé változna a nagyközönség számára. És persze a filmakadémiának sincs szüksége még egy botrányra, vagyis feltehetően alaposan átvilágítottak minden szóba jöhető jelöltet.

Mihez kezd a harctéri sokk után a #MeToo? | Magyar Hang

Megvádolt áldozatok, kínos magyarázatok és a saját farkába harapó érvelés, alig egy év után kifulladni látszik a zaklatások ellen küzdő mozgalom.

Ez pedig manapság nem sok jót jelent Hollywoodban. A Harvey Weinstein nevéhez köthető szexuális zaklatási botrány kipattanása óta eltelt szűk másfél évben az amerikai filmipart egymás után érik az egyre kisebb visszhangot keltő leleplezések. A fizikai mellett a verbális erőszakra is hirtelen érzékennyé vált nagyközönség körében népszerű lett az internet sötét tárnáiból előbányászható kellemetlen múlt. Ez alapján a frissen felfedezett közösségi morál alapján született ítélet Kevin Hart ügyében is, akinek rehabilitációjáért kevés kollégája szállt síkra. A népszerű tévés személyiség, Stephen Colbert tett egy lépést ez irányba, amikor a műsorába invitálta Hartot, aki zárásként felvetette, Colbert ideális Oscar-házigazda lenne. – Ahhoz túl sok mindenért kellene bocsánatot kérnem – reagált a műsorvezető.

És bár ő csak tréfának szánta, iróniájában egy különös válság jelei rejtőzhetnek. A szexuális erőszak ellen küzdő #metoo mozgalom tevékenysége nyomán mintha sokak számára veszélyes tereppé változott volna a nyilvánosság. A jelenlegi Oscar-botrány és utórengései arra engednek következtetni, hogy az egész filmipart kalodába zárta a korrektségért folytatott küzdelem, ahogy arra Chris Rock is utalt. Vagy tényleg nem akad senki Hollywoodban, akinek makulátlan lenne a múltja.

Te is? Én is - A #MeToo mozgalom árnyoldalairól | Magyar Hang

Továbbra is kimerül a különféle hírességek levadászásában, az ezzel kapcsolatos bulvártörténetekben való tapicskolásban, valamint ideológiai indíttatású kioktatásban és elhallgattatásban.

Van azonban egy harmadik lehetőség is, mégpedig az, hogy az Oscar-díjátadó rengeteget veszített a vonzerejéből, ami immár a színészek számára sem mindegy. Amíg 2014-ben még 41 millióan követték a képernyők előtt a gálát, tavaly már csupán 26,5 millióan, ami történelmi mélypontot jelentett. A ceremóniát közvetítő ABC (és a csatornát tulajdonló Disney) ezért is próbál meg mindent, hogy visszacsábítsa a nézőket: komoly változásokat jelentettek be a műsorstruktúrában, és bevezették a legjobb népszerű film kategóriáját. A jelenlegi zavarra jellemző, hogy a műsor szerkezetét a házigazda hiánya teljesen újraírja, és a népszerű filmek sem segítenek, hiszen akkora felháborodást okozott a döntés, hogy a filmakadémia nem csak művészi szempontok szerint választ, hogy végül eltörölték ezt a kategóriát.

Még olyan pletykák is voltak, hogy a Disney szuperhősökkel igyekezett volna megmenteni az Oscar-gála becsületét. Ezek szerint a stúdió a saját maga által gyártott Bosszúállók című filmsorozat főszereplőit állította volna színpadra a ceremónián, amelyen talán már tényleg csak az emberfeletti erő segít.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti!