A popzene közönsége alapvetően apolitikus, tehát a kultúrharccal a rendszer csak ellenségeket szerezhet, míg megnyerni valójában nincs is mit. A jó hír az, hogy a műfaj megmaradásához nem kell semmi, undergroundban is működik – erről is beszélt lapunknak adott interjújában Lovasi András. Az egykori Kispál és a Borz és a most is aktív Kiscsillag zenekar frontemberének második szólólemeze lapunkkal egy időben jelenik meg Tűzijáték délben címmel. A zenésszel új albuma és gyermeke születése mellett Kispál-nosztalgiáról, a taopénzekkel való ügyeskedésről, politikai sugallatú szponzorációról, utált popzenei trendekről is szót ejtettünk. Kiderült az is, ma már visszasírja az L. Simon Lászlóval folytatott vitákat.
– Interjúnk megjelenése napján adják ki második szólólemezét Tűzijáték délben címmel. A legutóbbi Lovasi-album óta 18 év telt el, onnan, a Kispál és a Borzból és a Kiscsillagból ismert rock and rollos lendületet a meghittség, a befelé fordulás váltja fel. Ötven felett önt is utolérte az öszszegezhetnék?
– Nem így hívnám, a szólóalbum terve már régóta a fejemben volt, ezek inkább csak befelé figyelő, személyes dalok, és ez a forma állt nekik a legjobban. Tudom, hogy ez nem trendi, hiszen a könnyűzenében minél idősebb valaki, annál fiatalosabbnak akar látszani. De ahogy öregszem, egyre inkább unom és utálom a popzenei trendeket. Mondjuk, ezeket régebben is távolról figyeltük, csak akkor még jó játéknak tűnt játszani a popklisékkel.
Tűzijáték Délben
Tűzijáték Délben, an album by Lovasi András on Spotify
De ez a lemez nemcsak az aktuális divattól, hanem az eddigi albumainktól is nagyon különbözik. A szövegekben a korábbiaknál sokkal erősebben jelen vagyok az emlékeimmel, az élményeimmel. Ezt fel lehet fogni az összegzés szándékának. De más volt a munkamódszer is: a Kispálban, a Kiscsillagban is sokszor egy zenei téma, egy gitárriff szabta meg az irányt. Most viszont sokkal csupaszabban jön elő a dalforma. Az új album dalai egy szál gitárral is előadhatók. Nincs nagyon elektromos gitár, és egy dalt leszámítva klasszikus dobképlet sem hallható a lemezen. Vannak ugyanakkor fa- és rézfúvósok.
– 2010-ben azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy feloszlása után nem lesz nosztalgia-zenekar a Kispál és a Borz. Ehhez képest voltak tematikus turnéik, amelyeken különböző korszakaiból állították össze a műsort. A nosztalgia elkerülhetetlen?
– A feloszlást utólag is teljesen indokoltnak érzem. Azt mondtam akkor, és így gondolom most is, hogy ha nem tudunk kreatív zenekarként működni, új és tartalmas lemezeket írni, akkor fölösleges ennyi időt tölteni vele. Én nem akartam a kategóriám rabja lenni, és ugyanazt a húsz számot játszani hatvanévesen, amit valamikor huszon-harmincévesen írtam. Túl sok ilyen nyomorult példát látok.
Az egy-egy turnéra való összeállás kihívás volt, tétje is volt, nyaraltunk is, kirándultunk is, és még pénzt is kerestünk. Volt mit pótolni, hiszen aktív zenekarként nem nagyon jutottunk el önállóan sem Erdélybe, sem a Felvidékre, sem Nyugat-Európába. Ráadásul ezeken a turnékon fogtuk fel, hogy egy-egy dalnak olyan erős az emocionális hatása, hogy nem lehet nem eljátszani. Most éreztük meg igazán, hogy mennyi mindenkinek jelent sokat ez a zenekar. És a végére elfogadtuk azt is, hogy már nem jön vissza a régi dalírókedv. Nem mondom, hogy nem fogunk még közösen a színpadon állni, de új dolgokat nem hiszem, hogy csinálunk valaha.
Czutor Zoltán: A kormányzatilag gerjesztett félelem kitermeli az öncenzúrát | Magyar Hang
Sorra mondanak vissza korábban már egyeztetett fellépéseket – mondja a Nyers és a Belmondó frontembere. A teljes interjú!
– Hosszú évek óta fix program a naptárban a Fishing on Orfű (FOO) június közepén. Mit kap idén a közönség?
– Szerencsés a helyzetünk, mert a Fishingnek kialakult törzsközönsége van, inkább a fesztiválra jönnek, mint konkrét koncertekre. Nálunk az nem működik, ami a többi fesztiválnál, hogy nagynak beharangozott, olykor tök ismeretlen zenészekkel pörgetik a marketinget a különböző sznobkalauzokban. Kiscsillag egyébként most is lesz, Kispál Andris idén az 30Y-nal lép színpadra, és a programtervezetben szerepel a szóló anyagom is.
– Hosszú évek óta fix program a naptárban a Fishing on Orfű (FOO) június közepén. Mit kap idén a közönség?
– Szerencsés a helyzetünk, mert a Fishingnek kialakult törzsközönsége van, inkább a fesztiválra jönnek, mint konkrét koncertekre. Nálunk az nem működik, ami a többi fesztiválnál, hogy nagynak beharangozott, olykor tök ismeretlen zenészekkel pörgetik a marketinget a különböző sznobkalauzokban. Kiscsillag egyébként most is lesz, Kispál Andris idén az 30Y-nal lép színpadra, és a programtervezetben szerepel a szóló anyagom is.
– Kevesebb szponzorral, ám emberközelibb hangulattal hirdetik a fesztivált. Elpártoltak a támogatók, és ezt használják marketingfogásként?
– Mondjuk úgy, hogy a klasszikus fesztiválszponzorokat mi sem akartunk, akik a képünkbe tolják a saját termékeiket. A támogatóknak el kell fogadniuk, hogy ez a fesztivál nem erről szól. Egyébként a normálisabb cégek marketingosztályain ezt már nem is erőltetik annyira. Az, hogy Magyarországon úgy alakultak a dolgok, hogy egy csomó nagy szponzor csak politikai sugallatra támogat bizonyos fesztiválokat, ez másik kérdés. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez bennünket elkerül. A FOO egy apolitikus fesztivál. Annyira nem kellenek a szponzorok, hogy ezt a szemléletet feladjuk.
– Volt erre vonatkozóan ajánlat, nyomás?
– Nem, de voltak érdekes esetek. Például amikor megkeresett bennünket a Paks II. beharangozása idején az atomerőmű, vagy valamelyik köré szerveződött cég, hogy jönnének a propagandakamionnal meg a milliókkal. Én a magam részéről nem rokonszenvezem a projekttel, de nem vagyok szakember. És nem is mondtuk azt, hogy nem jöhetnek. Felajánlottuk nekik, hogy ugyanakkora területet kapnak, ugyanannyi pénzért, vagyis ingyen, mint amekkorát a zöldek a szomszéd placcon a civil utcában. Az egészből persze nem lett semmi.
Kiss Tibor: Totál agyrém, ami itt van | Magyar Hang
A rendszerváltást fiatalon megélő generáció már kezdi elveszíteni a reményt, a kulcs most a fiatalok kezében van – mondja a Quimby énekese. Interjú.
– Állami szponzoráció azért volt, hiszen az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) támogatta a korábbi fesztiválokat. Idén mi lesz?
– Egyelőre nem tudjuk. Én próbálok kiindulni abból, hogy ez egy normális ország. Persze nem az, de mégis. Szóval az NKA többek között a popzenéből, konkrétan a hanghordozók jogdíjaiból tesz szert jelentős bevételre. Ebből az iparág visszakap pályázatok útján valamennyit, az elvont összeg körülbelül felét. Aztán megkapjuk, hogy az adófizetők pénzéből a libsiket támogatják.
Ez csúsztatás. L. Simon Lászlóval 2011-ben nyílt levelekben vitáztunk arról, mi volna helyes. Most már visszasírjuk, mert vele legalább vitatkozni lehetett, és nem volt az irányunkban eleve rosszindulatú. De az, hogy ezeket a pénzeket relatíve normálisan osztják el, illetve a korábbi Cseh Tamás, most Hangfoglaló program is többé-kevésbé azt az elvet követi, hogy aki össze tud ütni egy épkézláb pályázatot, az kap pénzt, ne legyen már beáldozva ebben a kultúrkampfos sztoriban! Elvonás helyett némi plusztámogatással egyébként létre lehetne hozni egy programot, amellyel fel lehetne építeni a magyar popzenét úgy, hogy valóban exportképes legyen. Ez régi vesszőparipám, mert ha máshol nem, az európai zenei piacon igenis lenne keresnivalónk.
Kiszolgáltatott szerepbe kerülnek a színházak a tao megszüntetésével | Magyar Hang
A támogatás eltörlése sok magán- és független intézmény létét veszélyezteti, de hatását még a legnagyobb kőszínházak is megérzik majd.
– Az előadó-művészet támogatását szolgáló tao beszüntetése kapcsán is előkerül a kultúrharc témaköre. A popszakmában ugyanakkor köztudomású volt az is, hogy a tao révén lehetett ügyeskedni a nagy, szimfonikus zenekarral felturbózott Aréna-koncertekkel…
– A kulturális tao kevésbé érintette a popbizniszt, mint, mondjuk, a színházakat. De tény, hogy kialakult az arénaiparág, ami vastagon támaszkodott a taóra. Ez érthető, hiszen a promóterek, menedzserek egyébként a saját pénzüket kockáztatják. Persze volt olyan, aki már-már csalást gyaníthatóan művelte a taózást. Tudtuk, melyik produkció bűzlik messziről a pénzlenyúlástól. De a rendszer eleve kiskapukkal lett kiépítve, a kitalálói működtették a legnagyobbat nyúló hálózatot. Jobb lett volna, ha ezt a rendszert nem egy tollvonással szüntetik meg, hanem a jogszabályok módosításával bezárják a kiskapukat. Úgyhogy most kevesebb lesz a szuperkoncert, és csak azok vágnak bele, akiknek tuti a telt ház. Vagy máshonnan kapnak 20-25 milliót, mondjuk, a miniszteri keretből.
– Az utóbbi egy évben felpörgött a kultúrharc, ami nem kerülte el a popszakmát és személy szerint önt sem. Szakács Árpád a Magyar Időkben rótta fel a hazai rádióknak, hogy libsi létére önt játsszák. Komolyan kell venni a könnyűzenében ezt a retorikát?
– Ez a csávó hülyeségeket ír, amit gondolom, valami belső düh mozgat. Tudtommal nem játsszák a dalaimat a rádióik. Mondjuk, én nem is hallgatom őket, tehát csak a nyilvános statisztikákból tudom. Egyébként meg azt gondolom, van egy pont, amikor valószínűleg nem éri meg újabb frontot nyitni. A popzene közönsége alapvetően apolitikus, tehát a kultúrharccal a rendszer csak ellenségeket szerezhet, míg megnyerni valójában nincs is mit. Ezt a józanabb kormányzati politikusok is értik.
A tájékozatlanság diktatúrája a könnyűzene kapcsán | Magyar Hang
Hova vezethet az, amikor valaki nem létező fantomok ellen akar kultúrharcot vívni egy nem létező csatában úgy, hogy közben a csatateret sem ismeri?
De a rendszer logikája alapján sajnos az is benne van a pakliban, hogy a kultúrharc terepe lehet idővel akár ez a szféra is. És aki nem szimpatikus, abból ellenség lesz. De ezzel nem kell foglalkozni, rettegni, huhogni nem fogok. Mert ha így alakul, akkor is, mi van? Semmi. Ennek a műfajnak óriási erénye, hogy bármilyen körülmények között, undergroundban is működik. Sokkal olcsóbb rebellis könnyűzenét csinálni, mint filmet vagy színházat.
– Ön azt vallja, a popszakma és ez a piac is alapvetően apolitikus. Ennek ellenére mégis szerepelt az LMP EP-listáján 2009-ben, igaz, csak a tizenhatodik helyen. Politikai karrierhez kevés, viszont támadási felületet ad. Miért látta szükségét ennek?
– Azt gondoltam, hogy itt van egy fiatal csapat, miközben addig a politikában jobbára számomra vállalhatatlan figurákat láttam. Amúgy csak a Schiffert ismertem, a Zöld Pardon környékén volt ügyvéd akkoriban. Beszélgettünk, azt mondtam, hogy ennyi támogatást tudok adni egy induló politikai alakulatnak, de ennél többre ne számítsanak tőlem. Ez így is lett. Akkor korrektek voltak, de négy év múlva, amikor újra megkerestek, és elküldtem őket, akkor egy nagyon bénát húztak: valaki kért tőlem egy interjút, mondták is hogy hová, nem emlékszem, de az valami „rendes” újság volt, aztán a vége az lett, hogy egy választási propagandakiadvány címlapjára kerültem. Elég rosszul éreztem magam, senki nem ilyesmiről álmodik, amikor címlapra képzeli magát, nem? Ebből nem lehet jól kijönni, hiszen miközben elmondod a véleményed, hogy ezt és ezt gondolod a világról, mindenféle párthülyeségekre használják fel.
A tájékozatlanság diktatúrája a könnyűzene kapcsán | Magyar Hang
Hova vezethet az, amikor valaki nem létező fantomok ellen akar kultúrharcot vívni egy nem létező csatában úgy, hogy közben a csatateret sem ismeri?
– Ha nem is politikusként, hanem a véleményét rendre kinyilvánító művészként ahhoz a generációhoz tartozik, amely a rendszerváltás idején már aktív volt, most pedig a közélet, a politika fősodrát is meghatározza. Az elmúlt harminc év az idealizmushoz képest kijózanodást hozott, vagy kiábrándulást is?
– Ami történik Magyarországon, azt mi csináljuk, valóban, főleg az én generációm. Nem más a felelős mindazért, ami itt történik. Egyébként tök vicces végignézni, hogy akiből KISZ-titkárok lettek volna annak idején, azok mivé váltak mára. A műsort élvezzük, mert pont olyan, mint egy jó sorozat, ahol a szereplők bizonyos szituációkba kerülve úgy cselekszenek, ahogy az logikusan várható. Van, aki elbukik, van, aki felülhet a talapzatra. Inkább csak az a baj, ha hirtelen kijönnek a karakterek a tévémből, és leülnek a nappalimban, töltenek a boromból, és azt mondják mosolyogva: „itt leszek ezentúl”.
– Ön csak szkeptikusan mozizik, miközben van barátja, aki a rendszer kegyeiből jut egyről a kettőre. Rátgéber Lászlóra gondolok, aki néha beugrik a Kiscsillagba énekelni pár nótát, de amúgy milliárdos állami támogatásból épít kosárlabda-akadémiát. Közelről láthatja a NER egy kis szeletét. Gondot jelent-e felülkerekedni ezen? Hiszen látjuk azt is, hogy politikai viták képesek tönkretenni emberi kapcsolatokat.
– A kosárakadémiának magam is kuratóriumi tagja vagyok, szerencsére egy fillér juttatás nélkül. Lacival pont úgy kezeljük a helyzetet, ahogy azt kell: jót röhögünk az egészen.
Lovasi András a Tűzijáték délben című lemez dalait január első felében vette fel, utána Erdélyben turnézott a Kiscsillaggal. A felvételekre, az utómunkákra kevés idő jutott. „Valóban összecsúsztak a dolgok – mondja erről a zenész. – A turné beesett, és nem akartuk lemondani, mert már régóta szerettünk volna játszani azokban a klubokban, ahova most eljutottunk. Ezért viszont sietni kellett a zenekari felvételekkel, amelyet egy kis egészségügyi intermezzo is hátráltatott.” A vége tehát alaposan besűrűsödött, de a lemez, mint Lovasitól megtudtuk, egy hosszabb folyamat eredménye.
A dalok nagy része vázlat formájában már megvolt, sőt már a 2017-es Aréna-koncertre meg akarta jelentetni őket, de ez nem jött össze. „Aztán megszületett a harmadik gyerekem, Álmos fiam, és úgy alakultak a feleségem, Eszter (Földes Eszter színésznő – a szerk.) munkái, hogy a kezdeti időktől sokat voltunk ketten a fiammal, aki jó gyerek lévén akkor még csak evett és aludt, viszonylag egyenletesen. Lényegében az alvós szakaszokban született meg a lemez.” Amelynek elkészültében Tövisházi Ambrus sokat segített, aki épp alkotói szabadságon volt Lovasi pécsi stúdiójában. Az új lemezt ősszel követi turné, tavasszal „csak” dupla lemezbemutatót tartanak a Vígszínházban, március 28-án. A zenész ezután néhány kis közönség előtti koncertet is tervez, egy szál gitárral, mert a dalok működnek így is, véli. Ahogy a lemezen, úgy az őszi turnén is teljesen akusztikus hangzásban gondolkodik.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/6. számában jelent meg, 2019. február 8-án.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/6. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
