További pályázati pénzekkel lehet pótolni a kiesett taót

További pályázati pénzekkel lehet pótolni a kiesett taót

A Kaukázusi Krétakör a Katona József Színház előadásában (fotó: Horváth Judit/Katona József Színház)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK


Színházi és kormányzati forrásra hivatkozva írta meg a héten a Válasz Online, hogy épp a kulturális tao eltörlését propagáló Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színház nyerheti a legtöbbet a most kialakuló új helyzetben. Jegybevételei alapján 2018-ban a Nemzeti Színház 76 millió forint tao befogadására volt jogosult, most viszont ennek az összegnek több mint tízszeresét, 800 millió forintot ítélték meg az intézménynek.

Ezzel szemben számos független társulat és színház, illetve fesztivál a tao megszüntetése miatt alapjaiban kell, hogy átgondolja a működést, de vannak olyanok is, akik a bezárás küszöbén egyensúlyoznak.

Az Átrium május 16-án, csütörtökön közleményben jelentette be, hogy a kulturális államtitkárság a 2018. november 13. előtti törvény szerint járó 218 millió forintos tao-támogatásból 50 millió forintot ítélt meg a színháznak. A színház kommünikéje szerint a minisztérium a 2018-as taoösszeg 77,1 százalékát, azaz 168 millió forintot elvett az Átriumtól. „Az értesítés szerint az 50 millió forintos »kompenzációt« is csak abban az esetben kapja meg a színház, ha lesz rá forrás, ráadásul három részletben. A második két részletet eleve további feltételekhez és beszámolók elfogadásához kötik” – olvasható az Átrium a közleményében, amiben hangsúlyozzák azt is, hogy a tao pótlására hivatott összeg annyira alacsony, mintha ők eddig rosszul bántak volna a taopénzekkel.

„Az Átrium soha nem adott pénzt tao-közvetítésért, és jegybevételének minden egyes forintja valós volt. A korábbi kormányzati nyilatkozatok fényében, miszerint aki tisztességesen dolgozott, az nem járhat rosszul, a megítélt részösszeg azt sugalmazza, hogy az Átrium valaha is tisztességtelenül használt volna fel közpénzt, ezt pedig határozottan visszautasítjuk.”

Már az átmeneti időszakban is csak a közönség támogatásával tudott működni a színház, a további működéshez azonban százmillió forint hiányzik, az Átrium vezetőségének közlése szerint, ha egy hónapon belül nem tudják mindezt előteremteni, akkor a nyár végén befejezik a működést.

Kiszolgáltatott szerepbe kerülnek a színházak a tao megszüntetésével | Magyar Hang

A támogatás eltörlése sok magán- és független intézmény létét veszélyezteti, de hatását még a legnagyobb kőszínházak is megérzik majd.

Pintér Béla korábban lapunknak adott interjúban beszélt arról, hogy a társulata 46 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat idén. A színházvezető rámutatott arra is, hogy épp Vidnyánszky Attilának köszönhető, hogy a kiesett tao-támogatást a függetlenek számára pályázati forrással kompenzálják, bár, elmondása szerint mindez ideiglenes megoldás tűnik. Megkerestünk a társulatot azzal kapcsolatban, hogy ők mire számíthatnak ebben az új konstrukcióban.

Elárulták, hogy a társulat egy

tájékoztató levet kapott a kultúráért felelős államtitkártól,

mely szerint Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere – a

forrás rendelkezésre állása esetén – összesen harmincmillió

forint többlettámogatást nyújt a Pintér Béla és Társulatának,

de a levélben szerepel az is, hogy mindez nem minősül pénzügyi

kötelezettségvállalásnak és nem támogatói okirat.

– Ez 16 millió forinttal kevesebb, mint a 2018-as jegybevétel után igényelhető tao lett volna. Ebből a többlettámogatásból a társulat az erre az évadra, 2019. június végéig felhalmozódó tartozásainak nagyobb részét tudja fedezni. A most megítélt támogatás már nem vonatkozik a 2019/2020-as évad költségvetésére, azt viszont nem tudjuk, hogy 2020-ban milyen támogatásra számíthatunk – írják.

„Megengedhetem magamnak a forrófejűséget" | Magyar Hang

Pintér Béla rendező-drámaíró a forradalmat csináló színházról, Vidnyánszky Attiláról, az „orbánozásról” és a tao-támogatás megszüntetéséről.

A Rózsavölgyi Szalon ügyvezető igazgatója, Szentpéteri András elárulta, hogy ők 50 millió forint úgynevezett többlet-támogatásra kaptak ígéretet a kulturális államtitkárságtól kapott hivatalos levélben. „A benyújtott kérelem – az elmúlt 3 év taobevételeinek átlaga alapján – ennek az összegnek csaknem a duplája volt a Szalon esetében. A sajtóból már korábban is úgy értesültünk, hogy a minisztérium még további pályázatokat is kiír a kieső taoforrás pótlására. Ezért mi minden lehetséges pályázaton részt veszünk, hogy valamiképpen hozzájussunk a még hiányzó támogatási összeghez” – mondta el Szentpéteri.

A budapesti Centrál Színház cikkünk megjelenése után küldött közleményt lapunknak. Ebben azt írták, hogy a tavalyi nettó 699 millió forint árbevétel után a színház 550 millió forint tao beszedésére lett volna jogosult. „A nekünk megítélt többlettámogatás mindösszesen 200 millió Ft. Így az évi 170 000 nézővel rendelkező Centrál Színház az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján a megváltozott színház-támogatási rendszer legnagyobb nominális vesztese. A kialakult helyzetben – miközben a színház mindent megtesz a kiadásai csökkentéséért – csak a főváros támogatásában, a minisztérium által kiírt pályázatokban és a nézőink megértő hűségében bízhatunk” – írták.

Más független társulatoknál is érdeklődtünk a helyzettel kapcsolatban, de többektől semmilyen reakció nem érkezett a levelünkre.

A fesztiválok is hasonló létbizonytalanságban

A színházak mellett a taoügy a magyar fesztiválokat is keményen érinti, több, kevésbé profitképes, -orientált rendezvény kerülhet kifejezetten kilátástalan helyzetbe. Információink szerint a korábban taózó fesztiválokat – hónapok óta tartó szóbeli „ígéretek, hitegetés” után – pénteken kezdte el tájékoztatni a minisztérium arról, hogy az idei évben mennyi forrással számolhatnak, és úgy tudjuk, akad olyan mustra, amely annak ellenére kap közel negyven százalékkal kevesebbet az idei esztendőre, hogy a korábbi három év jegybevétele alapján nagyon nem ekkora összeggel számoltak, és a több tízmilliós forráskiesés veszélyezteti az idei programkiírást.

A fesztiválok ráadásul azért kerültek a színházaknál kellemetlenebb helyzetbe, mert ilyenkor, pár héttel a szezonkezdet előtt, a programok már rég összeálltak, s sok esetben úgy rakták össze azokat, hogy az említett ígéretekben bízva számoltak a forrásokkal.
(A kulturális államtitkárság a tao kiesésével február 21-én írt ki pályázati lehetőséget az előadó-művészeti többlettámogatásra vonatkozó egyedi igénybejelentések számára.) A kieséssel tehát nem a jövő év miatt kell, hogy fájjon a fejük, hanem már az idén komoly kihívás elé kerülhetnek többen. (Hallottunk olyan megjegyzést is, hogy a forráscsökkentést látva adott fesztivál szervezői feltették a költői kérdést, jó, akkor most kit húzzunk ki a programból?)

A tao kivezetése után egyébként itt is hasonló volt a helyzet, mint a színházaknál. A megrémült szervezőket a szaktárca irányából tavaly ősztől azzal nyugtatták, hogy ne izguljanak, más formában, de mindenki meg fogja kapni azokat a forrásokat, amikre az elmúlt évek jegybevételei után amúgy jogosultak lehetnének. Információink szerint ez többeknél nem teljesült, s azt sem tudni, a kieső pénzeket mivel tudják pótolni. Itt is elhangoztak egyéb pályázati lehetőségek, de ez orosz rulett, a korábban elhangzott szóbeli ígéretek sem igazán úgy alakultak, ahogy korábban azokat jelezték feléjük.

Lapunk több fesztivált is megkeresett, hogy nyilatkozzon az ügyben, ám névvel senki nem vállalta, hogy erről beszéljen. Főleg azért, nehogy emiatt essenek el más, utolsó utáni pillanatban kiírt pályázati lehetőségtől, amivel megmenthetik az idei kiírásukat.

(A cikket Makrai Sonja és Balogh Roland írták.)