A Saul fia sikere keltette fel Krzysztof Zanussi figyelmét, így találta meg végül a Lakoon produkciós céget, és azon keresztül László Zsoltot Éter című filmje egyik szerepére. A színészt színházi munkáiról is kérdeztük.
– Az Éter a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós fausti történetének újragondolása. Volt már Oscar-díjas filmünk is, ami ezt az alkut tematizálta, a Nemzeti-féle színpadi adaptációban pedig ön is szerepelt. Mennyire figyelhetjük meg Krzysztof Zanussi drámáján a Mephisto hatását?
– Számomra a legtöbb segítséget inkább Az ember tragédiájából Lucifer alakítása jelentette. Szerencse, hogy színházban az megvolt már számomra. A mester az Éter forgatása alatt eleinte nem sokat szólt hozzám. Az első nap rögtön begörcsöltetett, mikor megérkeztem Lengyelországba, és kivittek egy forgatási napra. Dolgom akkor még nem volt, csak annyi, hogy ismerkedjek a stábbal. És akkor elhangzott tőle az a mondat, hogy „semmi gond, nem kell izgulni, csak éljek úgy a kamera előtt, hogy még a rendező is féljen tőlem.” Túl sok instrukciót később sem kaptam, és volt egy mélypont, mikor rákérdeztem: nagyon megbánta, hogy engem választott? Mire ő, hogy nyugodjak meg, azért nem mond semmit, mert elégedett velem.
– A szorongáshoz hozzátehetett az is, hogy Zanussi korábban azt nyilatkozta, önt bátran említi egy sorban Vittorio Gassmannal vagy Max von Sydow-val. Igyekezett felnőni hozzájuk?
– Olvastam én is, megható volt és örültem neki. De hát azért túlzónak éreztem.
– Max von Sydow emlegetése A hetedik pecsét miatt is felmerülhet, hisz ott is egy hasonlóan különleges találkozást láthattunk.
– Eszünkbe juthat, igen. De ebben a szerepemben annyi lehetőségem nem volt. Egy fekete ruhás alakot látunk, de sokáig nem derül ki, hogy ki is ő valójában. De ez már a forgatókönyvben is így volt. Jacekkal (Jacek Poniedzialek főszereplő – szerk.) beszélgettem erről, és egy csomószor ő sem tudta, mi miért történik. Zanussi a kártyákat a kezében tartotta, és mindig csak annyit mondott a színészeknek, amennyi az adott jelenethez fontos volt. Jaceknak is rengeteg kérdése volt, még akkor is, mikor túl voltunk már a forgatás felén. A mester olyan volt közben, mintha a szellemi vezére lenne az egésznek.
– Zanussi beszélt arról is, hogy a tudomány nagyon sokszor a vallás helyébe lép, és ez mennyi problémával járhat. A XXI. században ez milyen aktuális problémákra világíthat rá? Vehetjük akár a mesterséges intelligenciát, a robotizáció problémáit.
– Az amerikai sci-fik egy csomó mindenben elég rendesen beigazolódtak. Remélem, azért a Terminátor nem fog. Viszont egyértelmű, hogy valós veszélyekről beszélhetünk. A film nézése közben azt éreztem, hogy olyan problémakört feszeget: mi, emberek mindenhatónak hisszük magunkat bizonyos helyzetekben. Valójában viszont olyan parányiak vagyunk, mint számunkra egy hangyaboly. A hamis tudatunkkal, rossz attitűdünkkel viszont úgy érezzük, istent játszhatunk.
– Mindig el szokta mondani, hogy szereti a problémafelvető színházat. Ahogy nézzük az Étert, nem is nehéz elképzelni, egy színpadi adaptáció rendezője hogyan tudná aktualizálni, behozva metoo-t, vagy akár nálunk még a lúgos orvos esetét is.
– Az fontos nekem is, hogy ne váljon ez egy kvázi-történelmi filmmé. Az I. világháborút megelőző időszakba van beletéve, de ugyanabban a pocsolyában toporgunk mi is. Csak egy látszólag fejlettebb színvonalon. Azért is volt rettenetesen jó választás Jacek a főszerepre, mert számomra egy totál szimpatikus csávó az elejétől fogva. Miközben a szerepe szerint jóval sötétebb dolgokat tesz. De egy nagyon nyílt tekintetű, kíváncsi ember, így talán nehezebb hova tennie őt a nézőnek.
– Olykor éter sem kell ahhoz, hogy az ember nagyon másként tekintsen a világra. Gondolok itt a Radnóti Színház-féle Kakukkfészekre, ahol Billy Bibbitet alakíthatja. Mennyire volt nehéz belebújni a bőrébe?
– Az életkorból adódóan sem volt könnyű, hiszen egy fiatalemberről beszélhetünk. Ötvenesként azért nem egyszerű megformálni valakit, aki még szűz, és vár az első alkalomra. Nem volt könnyű egyébként a próbaidőszak, amiatt a nyelvezet miatt sem, amit Zsótérék írtak. Ez egy jóval töményebb verzió, mint Dale Wasserman darabja, vagy az eredeti Száll a kakukk fészkére. Azt kérték tőlünk, hogy bánjunk úgy az egésszel, mint egy verssel. Felesleges mondat egy sem volt benne. Ráadásul én tizenhárom éves koromig dadogtam is, ami könnyen visszajön a mai napig. Zsótér viszont azt mondta, hogy na ezt nem kéri, inkább valami újat kellene kitalálni. Izgalmasabb kísérlet volt ez.
– Miként tekintheti a mai ember a sajátjának a Radnóti Színház-féle Kakukkfészket? Hiszen eredetileg kapcsolódott ahhoz a történelmi korhoz is, amelyben íródott.
– Zsótér minden sztereotípiát le akart venni róla, minden olyat, amit a hollywoodi filmben láthattunk. Az embert folyamatosan érik hatások, amelyekre valamilyen módon válaszolnia kell. A hatalmi machinációk három-négy ember között is létre tudnak jönni. Nehéz az embernek mindeközben a saját személyiségét megőriznie.
– Alapító volt az Új Színházban, tagja az Alföldi-féle Nemzetinek. Keserű szívvel nézi az igazgató- és irányváltásokat?
– Ideig-óráig érez az ember keserűséget, amikor váltás történik, de ha ilyen szakmát művel, hozzá kell szoknia. A színésznek magának is váltania kell, mert nagyon bele lehet ragadni egy szituációba. A helyváltoztatásokkal is megőrizhetünk valamiféle frissességet. Fájdalmas elszakadni emberektől, megszokott helyektől, de ha ki tudunk mászni a krízisből, utána csak jó következhet.
– A Radnótinál olyan fiatal tehetségek is dolgoznak, mint Sodró Eliza, Vilmányi Benett vagy Porogi Ádám. Milyennek látja őket?
– Én már a székesfehérvári színházba is azért mentem el, mert ott volt a Forte Társulat zöme, Krisztik Csabiék. Nagyon bírom Benettéket is, fiatalokkal dolgozni mindig nagyszerű. Belőlük is olyan inspirációt kap az ember, ami segíti a tovább lépést, vagy az életben maradást. A színjátszás megújításában pedig muszáj az alternatívokról is beszélnünk, a nem támogatott vonalról. A Jurányiról, mondjuk. Vérfrissítésre onnan lehet számítani.
A Saul fia győzte meg Zanussit
Krzysztof Zanussi látta a Saul fiát, ami meggyőző referencia volt számára, hogy magyar partnerjelöltnek a Laokoon Filmgroup-ot keresse fel elsőként – erről beszélt lapunknak az Éter egyik koproducere, Stalter Judit. A munka a 2017-es Berlinale után indult be igazán. Év végén már forgattak Magyarországon több helyszínen, a fővárosi Anatómiai Múzeum mellett a Szabadság téri Express-házban, de Esztergomban is. A koprodukció viszont nemcsak a két országra összpontosult, László Zsolttal rögzítettek jeleneteket Olaszországban is. Az összes forgatási nap egynegyedét tették ki a magyar felvételek. Stalter Judit elárulta azt is, hogy körvonalazódik már egy esetleges újabb együttműködés, de erről egyelőre nem lehet többet tudni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/22. számában jelent meg, 2019. május 31-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/22. számban? Itt megnézheti!
