Van-e lehetőség a lázadásra ott, ahol a rendszer már nemhogy képletesen, de a szó szoros értelmében eljutott tudatunk gyarmatosításáig? Science-fictionbe illő dilemma, nem csoda, hogy a műfaj iránt vonzódó Dragomán György is ezt a kérdést feszegeti több novellájában.
Eközben az írót a nagyon is jól ismert zsarnokságok, kelet-közép-európai rezsimek története is foglalkoztatja. Elvégre maga is Nicolae Ceaușescu Romániájában nőtt fel, volt mit megtapasztalnia az erdélyi szerzőnek, míg 1988-ig Magyarországra nem költözött. Rendszerújra című kötetében egyesül múlt és jövő, elnyomás és elnyomás: épp az időtlenség, a rendíthetetlenség látszata köti össze ezeket. Diktatúrák sajátja, hogy elsőként arról győznek meg bennünket, minden ellenállás felesleges, hiszen belátható életünket az ő hatalmuk alatt fogjuk leélni. Aztán egy pillanat alatt omlik össze minden, mi pedig el sem tudjuk hinni, hogy ilyen egyszerű lenne ez az egész. Hiszen tegnap még azt hittük, így fogunk megöregedni!
Nem is kell feltétlen tudnunk, mikor játszódnak a Rendszerújra novellái. Ahogy a hasonló műveknél megszokhattuk, a technológiai fejlettség elárulja, hogy a „szép új jövő” beköszöntött. Persze, ha a disztópikus elképzelések jellegükben közel is állnak egymáshoz, mégis mindenki másképp nyúl hozzájuk. Vonnegut például zseniális humorral, míg mások iszonyattal teljesen mutatják be a gépesítés-gépiesedés újabb fokozatait.
Dragománnál az elménket speciális eszközökkel manipulálni képes jövő ilyennek, olyannak is mutatkozik. Vannak, akik például egész jól elvannak azzal, hogy az Alzheimer-kórosokat segítendő szabad agyi kapacitásukat ajánlhatják fel – míg rá nem jönnek, valójában mivel jár ez számukra.
„Nem lehet azt hazudni az embereknek, hogy melegük van, mikor fáznak" | Magyar Hang
Tisztáznunk kell a korábbi rendszerek bűneit, különben csak saját magunkat traumatizáljuk - vallja Dragomán György, akinek Rendszerújra címmel jelent meg legújabb novelláskötete. A szerzővel a Margó Irodalmi Fesztiválon beszélgettünk. - Állunk a határ túloldalán, s ugyanaz a kék ég, ugyanazok a fűcsomók, ugyanazok a pocsolyák - olvassuk az Átkelésben a határátlépő azonnali élményét.
Hiába a hihetetlen fejlődés, azért még mindig a kicsinyes-hétköznapi emberi tulajdonságok uralkodnak: a szerzésvágy, az irigység vagy épp a féltékenység. Máskor a mágikus magyarázatok kerekednek felül, és a víz alatti város szellemei fogják megtestesíteni azt az erőt, amit nem lehet legyűrni. Sokan nem is akarják, hisz épp másféle gyötrelmektől szabadulnának, és a jegesszürke vízbe vetik magukat.
Szabadulástörténetekről szól az alcím, ez lesz az összekötő kapocs: George Orwell 1984-ével szemben itt a rendszer mégsem tud végül megtörni, van mód a menekvésre. Sokszor gyanakszunk is, miként tudja az ember ilyen körülmények között őrizni szabadulásról szőtt terveit. A rendszer belelát a tudatunkba, ellenséges szemrebbenésünket is leköveti, de mégis évekig fontolgathatjuk a szabadulást, mint a címadó novellában? Valóban el akarunk még rejtőzni, határt akarunk sérteni hosszú idő után is, nem inkább belefásulunk a mindennapokba? Persze, a történelem bőven megmutatta előbbi állhatatosság igazságát is, így van módunk reménykedni. Bízni abban, hogy az emberi leleményesség mindig képes lesz arra, hogy az elnyomó rendszer technikáit a hatalom ellen fordítsa.
Dragomán György: Rendszerújra, Magvető, 2018, 3699 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/14. számában jelent meg, 2019. április 5-én.
