Molnár Ferenc lírai vígjátékát, a Riviérát ritkán veszik elő a hazai rendezők. A luxusáruházban játszódó mű ősbemutatóját sem itthon, hanem a bécsi Josephstädter Theaterben tartották 1925-ben, a darabot a kor kimagasló színházi alakja, Max Reinhardt rendezte. Egy évvel később az ő iránymutatásai alapján állították színpadra Molnár művét a pesti Broadwayn, a Renaissance (a mai Thália) Színházban. A főszerepeket Somlay Artúr, Makay Margit, Táray Ferenc és Makláry Zoltán alakították.
A kor neves műkritikusa, Schöpflin Aladár recenziójában azonban nem volt elragadtatva a töretlen sikernek örvendő Molnár írásától: „Az egész darab rendkívüli gondossággal van kidolgozva. (…) De talán éppen ez a gondos kiszámítottság a baj. Mintha az író nem bízott volna semmit a saját ösztönére, holott a számítás sokszor megcsalja az embert, az ösztön pedig, ha igazán író ösztöne, tévedéseiben is szuggesztív. Molnár ebben a darabjában mindent mert, csak egyet nem: egyszerűnek és természetesnek lenni.”
Riviéra_AjánlóTöbb évtized elteltével ezek a hibák pedig csak még barázdáltabbnak tűnnek, a Molnárra jellemző eredetiség, szellemesség, a szövevényes cselekmény nyomokban érhető csak tetten, a szimbólumrendszer is túlontúl egyértelmű; olyan, mintha egy gyengébb Molnár-parafrázist olvasnánk. Az egész olyan „fix und fertig”, de alig őszinte. Egyedül a fanyar cinizmus segít túllendülni a hibák felett. Az Orlai Produkciós Iroda most Benedek Miklós rendezésében vitte színre Molnár művét Kovács Patríciával, Schruff Milánnal, Szabó Kimmel Tamással a főszerepben. Innen nézve minden adva lenne egy jó előadáshoz, de a Riviéra az ő játékukban is nehézkes marad.
A pénz és a szegény világ feszül egymásnak, de minden túlontúl kiszámítható és művi. Ahogy az Úri divatban, itt is egy nagyáruház adja a hátteret: Misch úr (Schruff Milán), a kereskedősegéd éjszakai kirakatrendezésre készül, hogy a dél-franciaországi Riviérára varázsolja a próbababákat. Ekkor éri a hír, hogy az üzletház Amerikában élő tulajdonosa, az ő egykor volt barátja, Casella (Szabó Kimmel Tamás) szemet vetett szerelmére, a kesztyűosztály Lujzájára (Kovács Patrícia), és rögvest meg is hívja őt a Riviérára. A valódira. A színészek feszengenek a szerepükben, pont az a természetesség hiányzik belőlük, amiről Schöpflin is beszélt. Ez leginkább a darab drámai csúcspontján érződik, annál a pillanatnál, mikor Misch pálinkától megrészegülve Caselle próbababamását akarja szitává lőni, majd frakkját magára öltve ő viszi európai nagykörútra szeretett Lujzáját.
Szívbemarkoló is lehetne a jelenet, amikor a megmámorosodott férfi az áruházon ráncigálja végig szerelmét hangversenyt és majonézt emlegetve, de épp az emberi esendőség őszintesége hiányzik minden pillanatból.
Molnár Ferenc: Riviéra. Orlai Produkciós Iroda. Rendezte: Benedek Miklós
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/17. számában jelent meg, 2019. április 26-án.
