Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Én is csak gyerek voltam

Szerző: | 2019. július 03., 07:10 | Kritika, Kultúra

Octavia Spencer a Mami című filmben

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Felfokozott várakozás előzte meg Octavia Spencer új filmjét. Az utóbbi években nem volt hiány eredeti ötleten alapuló horrorfilmekből, a Mamitól pedig sokan a Tűnj el!-hez és a Mi-hez hasonló színvonalú, társadalomkritikától sem mentes rettegtetést vártak. De másféle rémálom lett ez: a horrorfaktor alacsony, inkább a Vaksötéthez hasonló pszichothrillerre érdemes készülnünk. A kérdés itt is az lesz, hogy éppen melyik szereplő bizonyul annyira szánalomra méltónak és elesettnek, hogy ő nyerje el szimpátiánkat. A Vaksötétben azt láttuk, amint gátlástalan fiatalok sorra rabolják ki a környékbeli házakat, mígnem egy visszavonultan éldegélő, vak férfival meggyűlik a bajuk. Kiderül, a szintén nehéz sorsú férfi valójában közel sem annyira ártatlan, mint hitték, hamarosan pedig nekik kell menekülniük.

HIRDETÉS - AIP

A Mamiban napjaink menő fiataljait látjuk, akik épp erejüket próbálgatják. A szülői nyomás alól szabadulva legszívesebben csak innának, buliznának, szerelembe esnének. Közben persze, ha kell, egymáson is keresztül gázolnak. Alkoholt viszont még nem adnak el nekik, szükségük van tehát egy-két segítőkész felnőttre. Így akadnak össze a magának való Sue Ann-nel (Octavia Spencer), aki rövid húzódozás után megadja magát, hamarosan pedig a srácok egyik legjobb barátja lesz. Örömmel látja őket a házában, hogy ott éljék ki magukat, hamarosan pedig megfordul a viszony, és ő várja minden nap az iskolánál a fiatalokat, hogy látogassák meg őt. Nekik persze ez gyanús lesz, próbálják hát lerázni a csak Maminak becézett asszonyt. Pontosan úgy, ahogy címszereplőnktől gyerekkorában is igyekeztek megszabadulni. Párhuzamosan szembesülhetünk ugyanis Sue Ann múltjával, ami tökéletesen magyarázza, hogy vált a nő olyanná, amilyenné.

Ez viszont könnyen felülírhatja várakozásainkat, miután a film végéig azt várjuk, hogy a kényelmetlenül közvetlen nő mutassa ki a „másik oldalát”. Csakhogy fokozatosan mutatkozik meg mentális sérültsége, így rémisztő fordulatra nem érdemes számítanunk. Pszichothriller ez a javából, ami a leginkább Octavia Spencer játékára épít, és attól is marad a végéig feszült, izgalmas. A Mami első felében időnként láthatjuk, amint Sue Ann-nel a munkahelyén is megalázóbban beszélnek, mint az eközben pátyolgatott házikedvencekkel. És közben azt gondoljuk, hogy ez csak a látszat, mert a háttérben a démoni nő őrült dolgokat visz véghez, ami miatt közel sincs miért sajnálnunk őt.

A film végére kell felülvizsgálnunk álláspontunkat, rádöbbenve, hogy közönyünk, felülemelkedésünk éppolyan gyilkos tud lenni. Innentől pedig már határozott rossz érzéssel nézzük, ahogy a nőt már felnőtt korában alázzák pontosan úgy, ahogy gyerekkorában. Ezzel felülírva elképzelésünk, miszerint a bántalmazás „mindössze” a gyerekkor sajnálatos velejárója, egy idő után pedig kinőjük, és onnantól úgy teszünk, mintha mi sem történt volna.

Hiszen még gyerek voltam – mentené magát Sue Ann egykori támadója. Én is csak egy gyerek voltam – érkezik a válasz, ameddig általában nem szoktunk eljutni. Hiszen a csúfolódásra, a kiközösítésre, a gyerekkori erőszakra mentségnek érezzük az elkövető korát, csak épp az áldozat helyébe nem szívesen gondoljuk magunkat. Hát miért nem tette túl magát rajta? Miért nem felejti el az egészet? Minden terhet az áldozatra hárítanánk, amikor viszont sérültségében visszaüt, eszünkbe sem jut, hogy mindezt magunknak köszönhetjük.

Persze, a csalódott kritikákban van igazság abból a szempontból is, hogy az ígéretes alapötlet kibontásával már nem igazán törődött Scotty Landes forgatókönyvíró. A film egy idő után saját korlátaiba szalad bele, és nem tud igazán meglepni minket. Izgalmakat, katartikus pillanatokat azért a végére is tartogat, egyértelművé téve az üzenetet: a korábbi generációk bűneiből mindig van mód kilépni. Kissé hollywoodiasan megmutatva ezt, nem is feltétlenül meggyőzve a nézőt, hogy a valóság ezzel szemben ne lenne jóval kiábrándítóbb. Viszont az iskolai bántalmazásról, de napjaink egyik forró témájáról, a kivetített Münchausen-szindrómáról is bőven van mit tanítania nekünk Tate Taylor filmjének.

Mami (Ma) amerikai thriller, horror, 99 perc, 2019

HIRDETÉS - AIP

Címkék: bántalmazás, film, iskolai bántalmazás, Mami, Octavia Spencer, pszichothriller, Scotty Landes, Tate Taylor


HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Árnyék podcast – Mikor lépünk ki az EU-ból?

Az élet meg minden podcast – Zubreczki Dávid

Pin It on Pinterest