A magyar animáció és az eltérő időszámítás

A filmkészítés egyébként sem egy sétagalopp, de az animációzás mifelénk különösen nehezített pályának számít. Más időszámításra váltunk, az évek itt hónapokkal, az évtizedek évekkel érnek fel. Vegyük csak Rófusz Ferencet, aki 1978-ban adta be a Pannónia Filmstúdióba Az utolsó vacsora című tervét. A tíz perces rövidfilm végül el is készült: 2019-ben láthattuk a június 19. és 23. közötti Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF). Ehhez tegyük még hozzá, hogy Rófusz Ferenc 1981-ben kapott Oscar-díjat A légy című rendezéséért. Van az úgy, amikor még egy arany szobrocska sem gyorsítja fel a folyamatokat. Mint lapunknak mondja, a vallással kapcsolatos téma nem bizonyult abban az időben nyerőnek. De utólag már nem bánja, mert most a korábban lehetségesnél jóval magasabb színvonalon tudták elkészíteni a filmet.

Persze, a körülmények is közbeszóltak: a rendszerváltás után élt Németországban, Kanadában, és végig vele volt a storyboard. – Volt is érdeklődés, de azt mondtam, ha egyedi filmet fogok gyártani, akkor csak itthon, hazai kollégákkal. És az az érdekes a produkcióban, hogy semmit sem változott, ugyanazt valósítottuk meg végül – mesélte a rendező lapunknak. Persze, a változó korszellemet nagyon is megérezték. Míg harminc éve megvolt a stúdiószellem, a közös munka, addig most mindenki otthonról dolgozott, telefonon tartották a kapcsolatot, és csak időnként futottak össze. – Mára elveszett a bensőséges kapcsolat a kollégákkal, a produkcióval. Pedig annak idején bárki hozzá tudott tenni, sokszor a gyártásvezető is remek ötletekkel állt elő – jegyezte meg.

Fokvárosi animáció, japán-magyar barátság: elstartolt a KAFF | Magyar Hang

Egészen 1935-ig nyúlnak vissza Afrika animációs hagyományai, így bőven van honnan merítenie az idei, 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválnak (KAFF). Az idei esemény vendége a kontinens, így válogatás lesz látható a Frenkel fivérek első produkcióiból, a Walt Disney-karakterekre emlékeztető Mish-Mish Effendivel a főszerepben. De találkozhatunk afrikai stop-motion munkákkal, illetve az ezredforduló utáni terméssel is.

Aztán ott van Klingl Béla, aki nemcsak rajzfilmek gyártásában vesz részt, de vizuális effektekért is felel. Például olyan filmek esetében, mint az Egy nap, vagy az Oscarra jelölt Testről és lélekről, és a hamarosan érkező A feleségem története. Animációs filmek terén pedig mostanság hiperaktívnak bizonyul: az idei KAFF programjából például részt vett Az utolsó vacsora gyártásában, azon túl a gyerekeket megszólító Boxi sorozatot rendezte, ahogy a kicsit idősebbekre ható ReMake rövidfilmet is. Utóbbival egyébként a fesztiválon kiérdemelte a legszínvonalasabb képi formanyelvért és a legjobb animációs munkáért járó oklevelet. Apró agyagemberek monoton mindennapjait láthatjuk nagyon is izgalmas módon bemutatva, hogy rájöjjünk: miként ölik ki belőlünk már kiskorunkban a kreativitást, és miként örökítjük tovább akár teljesen tudatlanul a bántásokat. Klingl Béla (és Koós Árpád) nevéhez egyébként a Hunor című minisorozat is köthető, ami jóval korhatárosabb, és megint csak időbeli ugrásokra késztet minket. Ahogy megtudjuk tőle, a magyar szuperhőst bemutató produkcióból már készül az újabb rész is, miközben a legutóbbitól számítva már több év telt el. És még mondják a Trónok harca rajongói, hogy nekik kellett a legtovább várakozni a folytatásra!

A KAFF persze az animáció ünnepe, ráadásul kifejezetten látogatóbarát: a vetítések ingyenesek, az alkotások között a frissen végzettek rövidfilmjei, napjaink nehezen elérhető sorozatai, premier előtt álló egészestés munkái is láthatóak. Persze, sokszor nem azért férünk hozzá valamihez nehezen, mert akadályozzák, hanem mert egyszerűen nincs kellő pénz és energia az ismeretlen remekművek bemutatásához, reklámozásához. Látnánk-e különben a kortárs iráni animáció remekeit, az afrikai rajzfilm gyöngyszemeit? Vagy akár a bizarr belga-holland gyapjúanimációt, a sérült emberek különös sorsát elénk táró Micsoda pompás tortát? Igazságtalanok persze ne legyünk: ha nincs a televíziós mecenatúra, még az így elkészülő zseniális animációk jó része sem születhetne meg.

Láng Orsolya kapta a KAFF-nagydíjat | Magyar Hang

Egy halászfalu törékeny egyensúlyát mutatja meg tíz percben Láng Orsolya filmje, a Szezon után, ami a nagydíjat vihette haza az idei, 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról (KAFF). Ezzel párhuzamosan rendezték meg a 11. Európai Animációs Játékfilm és Televíziós Filmfesztivált is, a szombat esti díjátadón pedig egyaránt jutalmaztak hazai rövidfilmeket, európai egészestés munkákat vagy épp sorozatepizódokat.

Indokunk viszont bőven van a kétévente egy-két egészestés munkát lehetővé tevő, a rövidfilmekre sem elegendő mennyiségű forrást juttató piac és elosztás bírálatára. De ne feledjük: a KAFF épp azért juttatja ezt eszünkbe, mert megmutatja, milyen értékeket kell tovább mentenünk. Lenyűgöznek minket Rófuszék mellett a fiatal alkotók is, akik csak épp kikerülnek az egyetemről, de pár percben már emlékezeteset készítenek. A két éve a nagydíjat nyerő Wunder Judit, aki kötődésvágyról és magányról mesélt érzéki finomsággal. A most elismert Andrasev Nadja, aki a féltékenység kapcsán tart tükröt elénk a Szimbiózisban, vagy a friss nagydíjas Láng Orsolya, aki a költői képekkel operálva egyesít egy halászfalut lakóival a Szezon után című rövidfilmben.

Rófusz szerint pedig nincsenek könnyű helyzetben a fiatalok. Az indulás nagyot szól, nyerik is a filmeket, de hogyan lehet előrelépni utána? Sokan inkább külföldön próbálnak szerencsét. – Néha akad itthon nagyobb volumenű munka, mint amilyen a Ruben Brandt volt, most pedig a Toldi sorozat, de állandó stúdiós lehetőségek sajnos nincsenek – mesélte Rófusz. Egészestés alig készül, amikor pedig lehetőség adódik, akkor is elég bizonytalan a pálya. Az alkotók önerőből előkészülnek, majd a gyártásra kapnak támogatást, és abból megpróbálják kihozni, amit lehet.

A Kötelékkel a nagydíjat elnyerő Wunder Judit nem is vágna például egészestésbe. Nagyon nagy falatnak érezné, és úgy látja, ott sokkal kevesebb esély nyílna arra, hogy teljesen a saját elképzeléseit tudja megvalósítani. A következő rövidfilmjét mindenesetre tervezi már, bár mostanság nincs sok szabadideje, otthon van a gyerekeivel, és a KAFF is egy kivételes alkalom volt, hogy el tudott otthonról jönni.

Hogy tovább bővítsük a fentebbi Oscar-listát, Wunder is dolgozott díjnyertes produkción: díszlettervező volt Deák Kristóf rövidfilmjében, a Mindenkiben. Sok pénz persze az élőszereplős produkcióra sem volt, „az MTVA raktárából igyekeztünk mindent bérelni, illetve az iskola felszerelését használhattuk még. Próbáltam azért rejtett pluszjelentéseket is becsempészni, például a tanárnő zongoraasztalához leraktam egy kaktuszt, hátha valaki veszi a lapot” – mesélte. Nagy nemzetközi munkákkal mindenesetre az Oscar-díj után sem keresték meg, igaz, ezt annyira nem is bánja. Nem volt olyan elképzelése, hogy majd nagy külföldi produkciók látványtervezője lesz, még ha persze ki is próbálná magát nemzetközi szinten. Mindenesetre az Oscaron túl a saját rendezése is kapott rangos díjat: a Kötelék a 17. Hiroshimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nagydíját vihette haza. Egyébként báb- és jelmez szakirányon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, bábszínházi felkérései pedig a mai napig vannak.

A rövidfilmek, amiken dolgozott, így a díjnyertes Kötelék vagy a Lány hátizsákkal elvontabb sztorik, de kétgyerekes anyaként azért benne van már, hogy szívesen készítene valamit kisebbeknek is. Azt viszont fontosnak tartja, hogy a mai szerzői filmekben az alkotó teljesen elszabadulhat, nem kell valamiféle lineáris dramaturgiához igazodni. Kérdésünkre, hogy látja-e a közös pontokat a többi fiatal rendezőnővel, mondjuk Andrasev Nadjával (A nyalintás nesze) vagy Lovrity Anna Katalinnal (Vulkánsziget), megjegyezte: az meglehet a többieknél is, hogy a belső ősenergiát próbálják animációban megfogalmazni. A két évvel ezelőtti „macskás filmeknél” ez az erotikus-szerelmes vonal konkrétabb hasonlóságot is jelenthetett, de a munkáiknál egyébként sem nehéz hasonló szemléletmódra bukkanni. Még ha persze közel sem arról van szó, hogy ugyanolyanok lennének ezek a filmek.

Az animációs terület nehezebb helyzetéről a két évvel ezelőtti KAFF-on már beszélt nekünk Mikulás Ferenc fesztiváligazgató – akkor még a Magyar Nemzetben. Elmondása szerint még ma is kevés pénzből kell gazdálkodniuk a szerzői rövidfilmek készítőinek. „Akik pedig már kikerültek az egyetemről, az említett forráshiány miatt nem mindig tudnak rövidfilmet forgatni. Még Rófusz Ferencnek is minden követ meg kellett mozgatnia, hogy meglegyen a filmje finanszírozása” – mondta. Mikulás szerint a másik probléma, hogy inkább sok ember között osztják ki a kevés támogatást, így igazán nagy volumenű alkotások nem nagyon születnek.

Mi az idei termésből kiemelhetjük Andrasev Nadja három díjat nyert Szimbiózisa mellett a Róma bukását, aminek stílusát elsőre nehéz szokni, de aztán annál inkább magával rántja az embert Turai Balázs disztópikus, számos utalást tartalmazó produkciója. Ha igazán nagy volumenű alkotást keresünk, érdemes a Candide alkotójának új filmjével próbálkoznunk.

Ha már Candide, nemcsak az okozhat problémát, hogy miből készüljön el egy mű, hanem hogy ki fogja befogadni. A tabumentes, szatirikus Voltaire-adaptációt bár a Médiatanács támogatta, de a közmédiával hosszas egyezkedés kezdődött, végül pedig a sorozat az RTL Klubon került adásba, méghozzá karácsony után az éjjeli órákban. A sorozat iránt pedig nagy az érdeklődés, ezt mutatják a vetítések is – főleg, hogy az interneten nem is hozzáférhető még a széria. Pedig egy olyan epizód után, ami a Kunigunda globálisan felmelegedik címet viseli, feltehetően napjainkban elég nagy lenne az érdeklődés.

Mikulás Ferenc említette továbbá a Cigánymeséket, aminél elsőre meglepő módon azt válaszolták, hogy nem tudják műsorba illeszteni, de aztán végül ezt a döntést megváltoztatták. A Duna TV szokta egyébként a befogadói nyilatkozatot adni, de az M5-ről is csak a legjobbakat tudta elmondani Mikulás.

A kecskeméti filmstúdió pedig? Addig is Oscar-közelbe kerülő külföldi animációk gyártásába száll be. Ott voltak A vörös teknős készítésénél, most pedig a Medvevilág Szicíliában kötődik részben magyar animátorokhoz. A tehetség legalább addig sem kell parlagon heverjen.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/26. számában jelent meg, 2019. június 28-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/26. számban? Itt megnézheti!