Feszes, izgalmas, meglepő, olvasmányos, letehetetlen könyv Egressy Zoltán Hold on című regénye. A mű az írói fantázia által megteremtett szélsőséges élethelyzetekbe repíti az olvasót. Tudományos, fantasztikus, a jövőben játszódik, első megközelítésre tehát sci-fi. Vagy mégsem? A történetben a szerelem a főszereplő, egyben a nem is olyan távoli jövő nyugtalanító prognózisa.
– Sci-fi vagy nem sci-fi a Hold on?
– Nem gondolom annak, úgyhogy már csak ezért sem érdemes számon kérni rajta a műfaj sztereotípiáit. Minthogy azonban a történetet 2050-ből narrálja Laád Szabolcs biokémikus, biztos sokan annak tartják majd. Nem baj. A Lila csík, fehér csík című regény sem focikönyv az én megítélésem szerint, de másnak ettől még lehet az. A műfaji besorolás nem az én dolgom.
– A műnemváltás azonban egyértelmű: drámaíróként (többek közt a Portugál szerzőjeként) vált ismertté, aztán az utóbbi években váltott. Három novelláskötete és immár öt regénye jelent meg az elmúlt tíz évben. Ráadásul irodalmi folyóiratokban Egressy-versekkel is találkozhatnak az olvasók.
– A Hold onban bizonyos értelemben mindhárom műnem összeér. Próza, de monológ formában, ami drámai jellegzetesség, a végén pedig megszületik egy költemény a főhős fejében, amely megmagyarázza számára, mi minden történt vele.
– Volt valami oka a próza előretörésének? Azon belül mintha a regény lenne a kedvence. Talán mert nagyobb léptéket kíván a mondandója?
– Nem tennék különbséget, nincs kedvencem. Az ötletek formát keresnek, és ennek során jó esetben műfajt találnak. Ha nem, akkor nem válnak irodalommá. De az a tapasztalatom, hogy ha valami nagyon meg akar születni, akkor nem hagy békén, piszkál, feszít.
– Néhány éve Százezer eperfa címmel írt regényt, amelyben teljes szélcsend borul a Kárpát-medencére. A Hold on esetében a Nap kihűlése kerül szóba, mindjárt az események kezdetén. Jelentős háttérmunka, kutatás előzhette meg a könyv megírását, hacsak nem rendelkezik átlagon felüli természettudományos műveltséggel.
– Nem rendelkezem. De ha így lenne, a kutatómunkát akkor sem kerülhetném el. A Hold régóta tervezett kolonizációjával, az ott elvégezni kívánt kísérletekkel kapcsolatban rengeteget olvastam. Az ötletek jó része ma még futurisztikusnak tűnhet, de ahogy Arthur C. Clarke, a regényben sokat emlegetett tudós-író fogalmazott, előbb-utóbb minden megvalósul, amire igény van. Technikai nehézségekre való tekintet nélkül.
– Főhőse, Laád Szabolcs élete szerelmét, Apáti Annát keresi-kutatja a Földön, hiába. Csak annyit tud róla, hogy katasztrófaturista. Mindenhova elutazik, ahol baj történik, hátha megtalálja. Látja a vízzel elárasztott Liverpoolt, az összedőlt pisai ferde tornyot…
– …amikor nemrégiben leégett a Notre-Dame, eszembe is jutott, micsoda szerencse, hogy nem Párizsba vizionáltam katasztrófát…
– Közben fantasztikus kalandokat él át, a hologramos „híres ember megjelenítés” során közelről nézheti végig Shelley szerelmi kalandját és temetését, találkozik a százéves Pete Besttel, a Beatles kirúgott dobosával, tehát a Földön is sok érdekesség történik vele.
– Jólesett fantáziálni, eljátszani például az elmetisztítással, a gondolatrablással és más, jelenleg még nem létező dolgokkal. Nem gondolom, hogy mindenre érett az emberiség. Legalábbis, ha az ember mai természetéből indulok ki. De hát mi mást tehetnék? El lehet távolítani térben és időben az eseményeket, játszódhat a múltban vagy a jövőben egy történet, ettől még a máról beszél.
– Laád Szabolcs gyakorlatilag a Holdig menekül a fájdalma elől, ahol állást kínálnak neki egy kutatócsoport tagjaként. Ott aztán munkába merül, nagy erővel dolgozik minden idők legnagyobb találmányán.
– A teremtés érdekli. Ez egy kis Istent játszás a részéről, ami persze veszélyes dolog.
– Regényében a kutatók hatalmas üvegbúrák alatt dolgoznak a Holdon. Erősen ironikus, hogy a magyarok a túlsó, a „sötét” oldalt választják.
– A Tehetség Tengere nevű, egyébként igen rossz adottságú helyet, a vezetést azonban elkápráztatta a terület elnevezése. Igen, ironikus.
– Az ember a maga vermét ássa, mert a természeti katasztrófák és a követhetetlen időjárási anomáliák kezelése mellett keveset tesz a környezetében „mesterségesen szított zűrzavar és tomboló gyűlölet” ellen. Sok szó esik a 2050-ig Magyarországon eltelő harminc évről. Nem túl szívderítők a kilátások.
– A regény egy lehetséges forgatókönyvet vázol fel, ami, remélem, nem valósul meg. Az alap a jelen, ebből lehet kiindulni. A magyar történelem során ritkán volt ennyire megosztott a társadalom. Pedig béke van, nincs külső zsarnokság. Aki ezt a megosztást táplálja, fenntartja, esetleg még élvezi is, jóvátehetetlen bűnt követ el.
Személyes szinten, kicsiben talán szembe lehet szállni vagy ki lehet bekkelni az ilyen időszakokat, de hát miféle plakátokat látnak a gyerekek, miféle nem létező őrületekkel riogatnak naiv embereket! Vannak globális problémák, a klímaügy például, de lokális bajok is, amelyek közvetlenül érintenek bennünket. Az autokrácia egyre nagyobb térnyerése, a sunyulás, a nemszólás veszélyei is szóba kerülnek a regényben. Viszont folyamatosan szorongva nem lehet élni. Az általam nagyon szeretett Black Mirror-sorozat vagy A szolgálólány meséje ugyancsak rémületes közeljövőt sejtet, egyelőre vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy ez csak film és irodalom. Hátha nem válik valósággá.
– Amikor a húszas években a hatalom nyomkövető csipet ültet az emberekbe, tiltakozások kezdődnek. Szabolcs amúgy visszahúzódó, a passzív ellenállást választó apja is hangot ad nemtetszésének, aminek következtében a feleségével együtt eltűnik. A jogvédő szervezeteknek már az emlékük is csak nyomokban létezik. 2031. január 1-jén kikiáltják a királyságot. Szabolcs szerencsés ember, elmehet a Holdra, ahol tovább kísérletezhet a teremtéssel. Hogy sikerrel jár-e, ne áruljuk el, de az érdekelne, ha ilyesmi megtörténhetne, ön szerint a kreatúrák megkímélnék a kreátort?
– Ez nagy kérdés, még az is lehet, hogy az emberiség jövője, fennmaradása múlik rajta. Szabolcs kívánatosnak tartja, hogy esetlegesen életre kelő teremtményének tárgyi tudása nagyobb legyen az övénél, ennek érdekében igyekszik az emberiség enciklopédikus tudását beletáplálni. De mi a helyzet az intelligenciával, a szabad akarattal, az öntudatébredéssel?
– Végezetül egy pluszkérdés: nemrégiben fellépett a Müller Péter Sziámi and Friends formációval. Gondolom, ez csak egy kiruccanás, és nem vált majd művészeti ágat. Bár, ha az elkövetkező évtizedekre vonatkozó legrosszabb vízióra gondolok, a dobolás konvertálhatóbb professzió, mint az írás!
– Nem, nem leszek dobos, író maradok, de Péter időnként elhív egy-egy koncertre, és akkor eldobolom és éneklem az egyik legdühösebb, legszívfájdítóbb számot, amit évtizedek óta nagyon szeretek. Ez az Ismeretlen katona című dal. Hold ugyan nem szerepel benne, Föld viszont igen, pontosabban föld. „Nem értesz semmit, csak érzed, hogy megnyílt a föld.” Hasonlóan vigasztalan kép, mint a Hold állapota a regényemben bekövetkező katasztrófa után.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/27. számában jelent meg, 2019. július 5-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/27. számban? Itt megnézheti!
