Mi az abortusz? Élet elleni bűn vagy az önrendelkezési jog kényszerűségből vállalt gyakorlása, netán mindkettő együtt, feloldhatatlanul? Milyen váratlan erkölcsi-egzisztenciális határhelyzetek és körülmények tesznek minket esetleg engedékennyé, elnézővé? Napjaink és közelmúltunk egyik tragédiák sorát sejtető morális problémája mély drámai alapanyag, igazi színházi téma. Hogyan jelenik meg ma, hogyan jelent meg korábban a kérdés a hazai színpadokon? Kis színháztörténeti összefoglaló a teljesség igénye nélkül, első részében a Kádár-rendszer bukásáig.
Az Ascher Tamás Háromszéken című, erős (ön) gúnnyal fűszerezett, rendhagyó vállalkozás Pintér Béla második kőszínházi rendezése volt, főszerepben az Ascher Tamásnak és Máté Gábornak hívott hősökkel (Keresztes Tamás és Fekete Ernő alakításában). A történet szerint a látogatóba érkező pesti művészekre szinte gyermeki rajongással tekintő erdélyi színésznő, Léda (Jordán Adél) teherbe esik – hogy kitől, az tisztázatlan marad. Az apaságot senki nem hajlandó vállalni, egyikük pedig olykor nem is szelíd erőszakkal próbálja rávenni a lányt, hogy vetesse el a gyereket. A tragédia bekövetkezik. A drámai pillanatok egyszerre okoztak megrendülést és különös, rossz hangulatú feszengést a nézőtéren.
Ez a darab legkevésbé elemzett része – állapította meg Gazda Albert a régi Magyar Nemzetben joggal, rávilágítva egyúttal a háttérben meghúzódó okra is: „Benyomásaim szerint a katonás közönség sem nagyon bírt mit kezdeni azzal, hogy a szerző inkább foglal állást egy magzat elpusztítása ellen, mint mellette. Elcsendesedtünk alaposan a megfelelő pillanatokban-percekben – volt, aki könnycseppel a szeme sarkában –, ennyit bátran hangoztathatok.”
Hogy milyen elfojtások, gátak, egymásnak feszülő ellenérvek (doktriner ideológiai alapon is vállalt), önbecsapások működnek a társadalomban a kérdésről, azzal nagyjából mindannyian tisztában vagyunk. Megdöbbentőbb azonban, hogy mindezek milyen virulensek, túlélnek történelmi-politikai kataklizmákat, világrendek összeomlását. A Katona közönségének reakciója ez ügyben lényegét tekintve nem különbözött egy ormánsági falu nyolcvan évvel korábbi reakciójától, legfeljebb járulékos elemekben: a harmincas évek végi „jelenet” kevésbé volt domesztikált – a nézők zajosabban fejezték ki véleményüket.
(...)
A teljes cikket keresse a Magyar Hang július 26-án megjelenő 2019/30. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!
