Amikor a tükörkép felénk fordul

Ezért így szól az Úr: veszedelmet hozok rájuk, amely elől nem tudnak elmenekülni. Segítségért kiáltanak majd hozzám, de nem hallgatom meg őket. Jeremiás próféta könyvének e részlete visszatérő motívuma Jordan Peele új filmjének. A Mi horrornak álcázott vígjáték, amely azonban egy ponton a rémisztő után a mosolygós maszkot is ledobja magáról, hogy szembesítse a nézőt a létezés alapvető meghasadottságával: önmagunkkal mint az igazi veszedelemmel.

Jordan Peele színész, író és rendező alapvetően komikus. Karrierje különféle komédiasorozatokkal indult, és a műfajtól később sem szakadt el. 2017-ben aztán elkészítette a Tűnj el! (Get Out) című filmet, amely egy fekete komédiába ágyazott horrorfilm kliséinek kiforgatásával mondott kíméletlen kritikát a faji kérdés tekintetében velejéig álszent társadalomról. Az afroamerikai és fehér szülőktől származó Peele második alkotásának kiindulópontja hasonló, ám ezúttal jóval szélesebbre tágítja a fókuszt, és a Tűnj el! egyértelmű állításait homályos (popkulturális, vallási és történelmi) utalásokkal helyettesítve teremt apokaliptikus víziót.

Képzeljük el, amint a tükörbe nézünk, ám a tükörképünk háttal áll nekünk, és amint megfordul, a világ darabjaira hull. Ez történik Adelaide Wilsonnal is (Lupita Nyong’o), aki a szörnyű gyermekkori élménytől felnőttként sem tud szabadulni, úgy érzi, valami a nyomában van, és hamarosan utoléri. Éppen a legbensőbb félelméről vall férjének, amikor megjelenik a kisfiuk, és közli, hogy egy család áll a behajtón. A vörös overallba bújt emberek ráadásul nem egyszerű idegenek, hanem Wilsonék rémisztő tükörképei, akik azért jöttek fel az árnyékvilágból, hogy elvegyék, ami után mindig is vágytak: a fentiek életét.

Amikor a foglyul ejtett Adelaide azt kérdezi a hasonmásától, hogy kicsodák ők, az őrült tekintetű idegen azt feleli, „mi amerikaiak vagyunk”. Ez adhat kulcsot Peele rejtélyes történetének értelmezéséhez. Mint kiderül, nem csupán Wilsonékat látogatták meg alvilági tükörképeik, egész Amerikát ellepték a vörös ruhás másolatok, akik – miután végeztek eredetijükkel – egy szakrális akcióban igyekeznek egyesíteni az országot. Egymás mellé állva, kézen fogva szeretnék átölelni Amerikát, amivel az író-rendező egy 1986-os jótékonysági akciót idéz. A Hands Across America a szegénység és a hajléktalanság ellen hívta harcba az embereket, ám végül kudarcba fulladt, a kívánt összeg alig negyede jött össze, és a nyugatitól a keleti partig tervezett élőlánc is megvalósíthatatlannak bizonyult.

A nagy nemzeti összefogás sötét paródiája azonban csupán egy a számtalan olvasat közül. Hiszen éljünk bármelyik kontinensen, a mélyből elbúvó önmagunk a bennünk élő sötét erők mellett a másiktól, az idegentől való ősi félelmünket egyaránt megjeleníti. Mindezt ráadásul egy komédiába oltott horrorfilm teljes műfaji vértezetében. Peele remekül ért a szórakoztatáshoz, így az emberi létezés alapvető kérdéseit sem lassú filozófiába, hanem az életért való bizarr és kellően véres küzdelembe csomagolja. A finálé hátborzongató fordulatával pedig – amellett, hogy a zsáner rajongóit is maradéktalanul kielégíti – hetekre elegendő muníciót biztosít a folyamatos önelemzésre hajlamos nézők számára.

Mi (Us) amerikai horror, thriller, 120 perc, 2019

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!