„Az Emmy-jelölés is kevés volt ahhoz, hogy a női lapoknak érdekes legyek”

„Az Emmy-jelölés is kevés volt ahhoz, hogy a női lapoknak érdekes legyek”

Gera Marina (Fotó: Facebook/Gera Marina hivatalos oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

 

Nagyon fájt, hogy még az Emmy-jelölés sem volt elég ahhoz, hogy a női lapoknak érdekes legyek – nyilatkozta a szlovákiai Patria Rádiónak Gera Marina. A színésznő, aki hétfőn este vehette át a legjobb női főszereplőnek járó Emmy-díjat, Veiszer Alinda Szombat délután című műsorának volt a vendége, a beszélgetés a hétvégén került adásba.

A portérinterjúból egyebek között kiderül, hogy Gera Marina nem kívánt gyerekként született 1984-ben, az édesapját nem is ismerte, ami mély nyomokat hagyott benne. A színésznő beszélt arról is, hogy az Örök tél című film főszerepéért iszonyúan koplalt, mert egészségtelenül sovány akart lenni.

Veiszer Alinda beszélgetését Gera Marinával IDE kattintva hallgathatja meg.