A „gróf kartárs” holmijából mentsük át, ami menthető – adta ki az utasítást munkatársainak a korábbi parasztpárti politikus, S. Szabó Ferenc, a Mezőgazdasági Múzeum igazgatója. A barát, a legendás vadász, Széchenyi Zsigmond (egyúttal nemzedékek alapolvasmányává váló kötetek, az Alaszkában vadásztam, a Nahar, az Elefántország, a Csui!, a Denaturált Afrika szerzője) nem sokkal korábban kapta meg a kitelepítési végzést. Hiába próbáltak közbenjárni, a kommunista hatalom minden fellebbezést rendkívül gyors tempóban utasított vissza.
1951. június végén Széchenyi Zsigmondnak el kellett hagynia a várbeli Úri utcai otthont. (Kijelölt kényszerlakhelye Polgár község ’88-as tanyájának egyik tyúkóla volt, ahonnan elfelejtették kiköltöztetni a baromfiakat.) S. Szabó és a kollégák bátorságának köszönhető, hogy az Afrika-kutató író ingóságainak nagy része túlélte a viszontagságokat. A könyvtárat és a bútorokat késő estig költöztették a Mezőgazdasági Múzeum félreeső raktáraiba, a köteteket a Vajdahunyad várában a Jáki kápolna előtt pakolták le ideiglenesen. (Korábbi trófeái Budapest ostroma idején, az Istenhegyi úti ház pusztulásakor vesztek oda.)
Széchenyi szenvedélyes fényképész volt, afrikai útjaira nemegyszer öt gépet is magával vitt. Az 1951-ben megmentett fotók is feltűnnek Lerner Jánosnak a nemrégiben mozikban is bemutatott, Széchenyi Zsigmond életét érzékletes pontossággal, egyben tiszteletre méltó empátiával bemutató filmjében. (Az alkotás eredetije kétrészes televíziós film, ennek 96 perces változata a mozikban látható változat.)
Vadonvilág - Széchenyi Zsigmond nyomában előzeteseA kerettörténet szerint a gróf egykori barátjának unokája, a bécsi Paul Donnebaum nyomába ered Széchenyi Zsigmond egykori nagy utazásainak. Első útja Széchenyi legszeretettebb afrikai helyszíneit járja be. A gróf első nagy vadászútja a húszas évek végén Szudánba vezetett, a második pedig Kenyába (az utóbbiról született a Csui!…, az első könyv a tizennégyből). Útjain társa többnyire (a kilencvenes években az Angol beteg című filmet ihlető) Almásy László volt, de többször velük tartott Horthy Jenő, a kormányzó testvére (illetve fia, István is) és az a Károlyi István gróf, aki a negyvenes évekbeli híres, Pünkösti Andor igazgatta Madách Színházat alapította.
Széchenyi 1935-ben járt „az északi fény, a prémvadászok, és aranyásók eddigelé csak mozivászonról ismert színterén”, Alaszkában, megmászta a legenda szerint szellemek lakta legmagasabb észak-amerikai hegycsúcsot, a Mount McKinley-t. Almásy kívánságára megfordultak a sivatagban is, nem sokkal később pedig elutazott Indiába, ahol elejtette Nahart, a dzsungel bársonytalpú, csíkos királyát. Mindkét táj idegen maradt számára. „Hasztalan igyekeztem India szemébe nézni” – írta; a cilinderes vadászatról is Afrikába vágyakozott.
A második világháború és az azt követő szovjet megszállás nemcsak a további nagy utakat tette lehetetlenné, de Széchenyi élete is többször veszélyben forgott. Előbb a Vörös Hadsereg hurcolta el, majd az ÁVO, aztán kitelepítették, 1952-ben nyolc hónapra börtönbe került. Csodaként élte meg, hogy a forradalom után – pótlandó a Nemzeti Múzeumnak a harcokban elpusztult gyűjteményét – még kétszer járhatott Afrikában.
A film képei, színei elnémítják, lenyűgözik a nézőt, aki maga is azon nyomban elindulna a legkülönfélébb kontinensekre, varázslatosnak ható helyekre; magam például Afrikába és Alaszkába mindenekelőtt. A Széchenyié mellett nyomon követett Donnenbaum vándorlása ugyanakkor a súlyos mai problémákra, a természeti környezet riasztó pusztulására is felhívja a figyelmet.
A moziban nemcsak a különböző tájak szépsége megkapó, de az a mély tisztesség és hűség, transzcendens fényű világszemlélet is megrendít minket, amely Széchenyi Zsigmond szavaiból, megpróbáltatásokkal teli életéből sugároz felénk. Ötvenhatban a bizonyosan jobb élet reményében elmehetett volna, ám ő Magyarország mellett döntött. Még szeretett Afrikájában is sokszor ide vágyakozott; ma már csak ritkán tapasztalható, az ősei által parancsolt felelősséget érzett hazája iránt a legnehezebb körülmények között is. Ahogy az özvegy fogalmaz a filmben: „A Zsiga engedte volna, de a Széchenyi itt tartotta.”
Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában. Rendező: Lerner János. Takarékbank és Film Positive Productions, 2019
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/47. számában jelent meg november 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/47. számban? Itt megnézheti!
