Gyerekkoromban nagyszüleimtől, szüleimtől rengeteget hallottam Rotschild Kláráról, a divat magyar nagyasszonyáról. A pesti belvárosban élő nagyszüleim szomszédja volt „Brónya néni”, aki szoros barátságot ápolt Rotschild Klárával, sokat jártak össze, főleg kártyázni. „Brónya néni” látva édesanyám tehetségről árulkodó divatrajzait, úgy döntött, beajánlja Klára asszonyhoz. Édesanyám, aki ekkoriban 16-17 éves lehetett, nem tudott mit kezdeni a helyzettel, és inkább hagyta veszni a lehetőséget. Amit persze azóta is bán: divattervező helyett könyvelő lett. De Rotschild Klárát soha nem felejtettük el. Néhány képe még ma is ott lapul a megsárgult családi fényképek között, egy fadobozban, talán Brónya néni hozhatta át megmutatni a nagyszüleimnek, hogy milyen volt az a szalonbéli bemutató, amelyet Kádárnénak és Tito feleségének tartottak.
Mindig is érdekelt, ki lehet ez a hamvas hajú, vastag keretes szemüveget viselő, tiszteletet érdemlő, de titkokkal teli asszony. Simonovics Ildikó divattörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum XX. századi és kortárs textilgyűjteményének vezetője évek óta tartó állhatatos kutatómunkájának köszönhetően most bárki megismerheti Rotschild Klára életét és munkásságát. A Magyar Nemzeti Múzeum 2020. április 30-áig látható kiállításán eredeti öltözékek, archív filmfelvételek, fotók és dokumentumok, az egykori manökenek és direktriszek visszaemlékezései segítik megfejteni, mi is lehetett a vörös divatdiktátorként is emlegetett Rotschild Klára titka.
Sorsa szinte eleve elrendeltetett, ahogy ő maga mindig mondogatta, „szabászasztalon látta meg a napvilágot”. A családnak semmi köze nem volt a kapitalista bankárdinasztiához, édesapja Rotschild Ábrahám férfi szabó, édesanyja Spirer Regina varrónő volt. Klára felnőtt nőként versenyre kelt apjával, 33 évesen, 1934. március elején nagyszabású divatbemutatóval nyitotta meg saját szalonját a Deák tér egyik épületének mezzaninján.
Noha sokan úgy emlékeznek, hogy a későbbi divatdiktátor nem sajátította el a szabómesterség alapvető készségeit (ami nem igaz, hisz egy ideig szabónőként dolgozott), de Klárának nem is ez volt az erőssége. Kifinomult stílusérzékkel álmodta meg a francia kifutók kreációit is meghazudtoló öltözékeket, amelyeket a legjobb tudású alkalmazottakkal varratott meg. Ahogy a hírverésre is nagy gondot fordított az első pillanattól, talán ennek is köszönhető, hogy a kiválóságok, a fiatal magyar arisztokrácia is bizalmat szavazott Rotschild Klárának: az ő szalonjában készült például Horthy István kormányzóhelyettes menyasszonyának esküvői ruhája, egy teljes gardróbot rendelt tőle Faruk egyiptomi király édesanyja és lánytestvérei, de még a legendás francia ékszerész, Cartier felesége, gróf Almásssy Jacqueline is vásárolt nála.
Rotschild Klára a párizsi szalonok mintájára teremtette meg saját eleganciáját, amellyel teljes mértékben kiszolgálta a háború előtti pesti divatdámák igényeit. Hathatós kapcsolatainak köszönhetően a zsidótörvények nem befolyásolták a szalon működését, 1944-ben azonban már nem volt, aki segíteni tudott volna a családon. Klára férje, a textiles dinasztiából származó Glückstahl Pál munkaszolgálatosként vesztette életét, testvérei és szülei Auschwitzban pusztultak el. Ő maga egy újlipótvárosi védett házban vészelte át a háború borzalmait. Innentől kezdve kizárólag a munkájának élt: a vasfüggöny ugyan leereszkedett, a szalon neve is megváltozott, de a Különlegességi Női Ruhaszalon Rotschild Klára birodalma maradt. (1948- ban még Robert Capa is fotózott itt bemutatót.)
Az akkori politikai elit, bármit is várt el népétől, magának mégis a legjobbat akarta. Ezért lehetett, hogy Klára, aki amúgy semmilyen idegen nyelven nem beszélt, a magyar politikai, gazdasági és szellemi elit asszonyainak, orvos- és ügyvédnőknek, művészeknek (mint Psota Irén, Váradi Hédi, Fischer Annie, Kovács Margit, Rátonyi Hajni, Halász Judit) és a Magyarországra érkező magas rangú külföldi vendégek öltöztetője lehetett. Fogadta a szovjet külügyminiszter, Andrej Gromiko feleségét, Farah Pahlavit, a perzsa sah nejét, szalonjában rendszeres vendég volt Tito marsall felesége, Jovanka, de még a divattól idegenkedő Kádárné is.
Rotschild Klára évente kétszer látogathatott Párizsba, hogy megismerje a saját és vevői ízlésének megfelelő divatházak – például az Yves Saint-Laurent vagy a Bal main – legújabb kreációit, amelyeket a legjobb minőségű anyagai segítségével „pestiesített”. Mindezt persze jóval olcsóbban kínálta a francia vagy régióbeli szalonoknál. „Ruhakölteményei 120–400 dollárért kaphatók. Diplomaták és pártvezetők feleségei öltözködnek nála, a szovjet követségen dolgozó ötszáz nő jó része tőle rendelt ruhát az októberi forradalom 50. évfordulójára rendezett ünnepségre” – írták az 1967. december 8-án megjelent LIFE magazin tízoldalas anyagában.
A világhírű fotós, Norman Parkinson képein gyönyörű manökenek pózolnak a Vajdahunyad vára előtt, a Hősök terén és a magyar pusztán. Rotschild Klára külön univerzumot teremtett a kommunista rendszeren belül, persze mindez az állam számára is jó eszköznek bizonyult: az ismert kapitalista családnevet is kihasználva ezzel a luxusszalonnal bizonyították a külföld felé, hogy a szocialista divatipar igenis versenyképes. A ruhaszalon 1969-ben váltott nevet, a Clara, amely persze továbbra is a Centrum Áruházak Vállalathoz tartozott, ez idő tájt élte fénykorát: egy szezonban öthat divatbemutatót hirdettek mások mellett a Gundelben, a Gellért Szállóban, a Gerbeaud-ban általában 100–150 darabos kollekcióval.
A kiállítással egy időben jelent meg Simonovics Ildikó könyve Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor címmel, amelyben a divattörténész arról is ír, hogy nem találni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában olyan iratokat, amelyek kifejezetten a „divatmogul” megfigyelésére utalnának, neve csupán felbukkan néhány titkosszolgálati jelentésben. Ahogy olyan tárgyú dokumentumot sem találni, hogy beszervezték volna. „Azzal, hogy a régi rendszer hívei közül egyedüliként kiemelték, Rotschild Klárának rendkívül messzire ért el a keze, és az üzleti networképítésbe minden bizonnyal beletartoztak az oda-vissza tett szívességek is” – írja Simonovics.
Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke 1971-ben a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntette ki, de ezt követően egyre nehezebbé vált az élet Rotschild Klára számára. 1974-ben felső fogsora pótlására implantátumot kapott, amivel képtelen volt megbarátkozni. A félelem, hogy elrákosodik az ínye a pótlás helyén, szinte megbénította. Munkatársai szerint rendkívüli fájdalmai voltak, rákosodást ugyan nem állapítottak meg az orvosok, szervezete mégis kilökte az implantátumot, amely eltávolításáról Rotschild Klára azonban hallani sem akart. 1976 novemberében, egy nappal az orvosi konzultáció után kiugrott konyhájának ablakából a ház belső udvarára. A szalon 1993-ig működött tovább, de a szocialista haute couture fellegvára már nem volt ugyanaz Rotschild Klára nélkül.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/48. számában jelent meg november 29-én.
