Milyen hívásnak engedelmeskedünk, melyikre várunk és melyiknek engedünk? A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat mottója a „hívás” volt, aminek keresztény üzenete világos, de persze számos más értelmezést lehetővé tesz. Akadtak is nagyon különböző alkotások, kezdve a Leonardo da Vinci-festményt eszünkbe idéző Az utolsó vacsorával, Rófusz Ferenc hosszú évtizedek után elkészült animációjával. De itt volt Schwechtje Mihály nyomasztó szociodrámája, az Aki bújt, aki nem is, ahol a játékos felszín mögött a leszakadó falvak és az emberkereskedelem rettenete rejlik. A díjazottakat lentebb közöljük.
A Faludi Ferenc Akadémia úgy foglalta össze egyébként idei mottóját, hogy az „az életünket vezérlő motívumokra, a céltudatosságra, az élethivatásra kérdez rá. Mindannyian számtalan lehetőség, meghívás között igyekszünk megtalálni utunkat, melyen ha jól navigálunk, életünk kiteljesedik.” A fesztivál idén is ingyenesen volt látogatható a Premier Kultcaféban.
A fotós zsűri tagjai között Wojciech Grzędzińskit, Haris Lászlót, Korniss Pétert és Kosmály Gábort találtuk, míg a filmes zsűriben Almási Tamás, Lázár Kovács Ákos, Ujj Mészáros Károly és Karl Markovics foglalt helyet. Utóbbit a hazai nézők leginkább a Rex felügyelő Stockingereként ismerhetik, amely karakter még önálló sorozatot is kapott. Emellett több nagyjátékfilmet rendezett már Markovics, komoly drámákat, a Lélegzésben a halál közelségével szembesítve, míg a Nobadiban az osztrák jólét felszínét kapargatva meg, amolyan Ulrich Seidl-módra. A színész-rendezővel a Faludi Filmszemle alatt beszélgettünk.
– A Faludi Filmszemle zsűrijének elnökeként számos külföldi rövidfilmet van lehetősége látni, de akadnak köztük bőven magyarok is. Mi a véleménye a hazai felhozatalról?
– Már az első vetítések is hihetetlenek voltak. Nagyon magas a színvonal, és számos műfajból láthatunk remek alkotásokat: dokumentum- és játékfilmeket, költőibb darabokat és realista munkákat. Akadnak lírai és ironikus művek egyaránt. Láttam fikciós dokumentumfilmet egy híres magyar íróról, Hamvas Béláról. A politika és társadalom visszatérő témaként jelennek meg, a migráció forró téma mostanság, de olyan általánosabb témák is, mint az emberi kapcsolatok, az együttélés lehetőségei.
– Sok magyar rövid- vagy játékfilmet látott már ezelőtt?
– Nem mondanám, hogy sokat. A rövidfilmekkel egyébként is az a helyzet, hogy kevésbé jutnak el a nagyközönséghez. Inkább egy szűkebb réteget foglalkoztatnak mindenhol. Többnyire fesztiválokon láthatsz ilyeneket, esetleg ha szerencsés vagy, és beválogatnak egy zsűribe, mint most engem. Nagyon sajnálom is, hogy a rövidfilmes műfaj nem igazán talál be a szélesebb közönségnél.
– Így áll eszerint a helyzet Ausztriában is?
– Igen. Pedig készülnek nálunk is azért, én pedig nem először zsűrizem, szóval láthattam már bőven a nemzetközi és osztrák mezőnyből. De hacsak nem egy nagyobb fesztiválon vagy, ahol a játékfilm előtt adják a rövidfilmet, az efféle rendezvényen sem ezek kerülnek az érdeklődés középpontjába, hanem a régóta várt nagy produkciók. Leszámítva persze a rövidfilm-fesztiválokat.
– Létezik ez a sztereotípia a német nyelvű filmek kapcsán, hogy inkább a (televíziós) vígjáték a menő, benne kevésbé szofisztikált humorral, nem annyira az igényesebb filmkedvelőket megcélozva. Ez mennyire áll ma még?
– Szerintem nem fedi a valóságot. Nem mondanám, hogy túl sok német komédia készülne ma. De az is igaz, hogy nem vagyok egy nagy tévénéző, így az ottani kínálatról nem igazán tudok nyilatkozni. Ritkán döntök úgy, hogy bekapcsolom a tévét. Az viszont elmondható, hogy a vígjáték az egyik legnehezebb műfaj, amit csak egy író választhat. Nem csupán jó humorérzék kell hozzá, de megfelelő időérzék is, hogy tudd, mikor lehet bedobni egy poént, mikor kell komolynak maradni. Egyáltalán, fel kell építeni a filmet úgy, hogy egyensúlyban legyenek a jó pillanatok. Hogy egyszerre legyen nagyon vicces a produkció, de közben meg is érintse a nézőt. Nemcsak a szórakoztatás tehát a lényeg, hanem az is, hogy elérjen a film a néző szívéhez. És nevessen valami olyasmin, amin nem is feltétlenül tenné, ha vele történik, viszont amikor legközelebb átéli, már akár képes lesz elmosolyodni, felidézve a látottakat.
– Tudjuk sorolni az osztrák rendezőket is, akik remek drámákat tettek le az asztalra, Hanekétől egészen Ulrich Seidlig. Utóbbi hathatott is önre, főleg a legutóbbi filmjére.
– Nehéz dolgunk van pedig a műfajjal, már a múltunk miatt is. Évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül nem igazán érvényesültek nálunk az egyéni szabadságjogok. A két világháború között, az első köztársaság idején az idő nagyon rövid volt ahhoz, hogy kifejlődjön egy egészséges identitásunk. A vége a fasizmus diadala lett. A második világháború után az emberek igyekeztek felejteni, és inkább a könnyed vígjátékokhoz menekültek. A lényeg az volt, hogy ne nagyon érintsenek súlyos témát, főleg ne a politikát. Aztán a hatvanas-hetvenes évek fiataljai hoztak ebben változást. Ők már nagyon is szerettek a valódi társadalmi problémákról filmezni, egyúttal szembeszállva az előző generáció szűklátókörűségével és felelőtlenségével, a veszélyes ideológiákhoz, fasizmushoz sodródásával. Az a nemzedék pedig jelen volt még, az egykori nácik igyekeztek visszatagozódni a társadalomba, persze nem feledve mindazt, amiben korábban hittek.
– Legutóbbi drámája, a Nobadi erről szólt. Provokatív filmet akart készíteni?
– Nem, csak simán el akartam mesélni a sztorit, ami bennem volt. Nem gondoltam semmi olyasmire, hogy ez a történet provokálhat embereket.
– Érdekes, amit mondott, hogy nagyon ritkán kapcsolja be a televíziót. Mint a Jóbarátokból Joey, amikor egy castingon meggondolatlanul azt mondta: ő ugyan sosem néz tévét. Önt is onnan, a Rex felügyelőből, aztán a karaktere sikere nyomán elindított Stockingerből ismerhetik a legtöbben. De sorolhatjuk a hasonló sikerű német sorozatokat a Medicopter 117-től a Kobra 11-ig. Miért lehetnek ezek ennyire népszerűek? Főleg azok voltak a kilencvenes-kétezres években.
– Azok az évek erről szóltak, a hasonló típusú sorozatok sikeréről. Akkoriban a családok összegyűltek a tévé előtt, hogy közösen kövessék együtt kedvenc sorozataikat estéről estére. Mára ez megváltozott, a sorozatokat online követjük, sokszor egyénileg, esetleg a párunkkal, olyan ütemben, ahogy gondoljuk. Ezek a nyomozós sztorik, krimisorozatok pedig megragadhatták az egész család figyelmét. Izgulhattak kicsik és nagyok, hogy végül minden rész végén megtalálják a gyilkost. Szinte minden epizód végén kötelező is volt a happy end. És sokat számított, hogy a többi család is ezt nézte, a kollégák is ott ültek este a tévé előtt, másnap pedig lehetett róla beszélni a munkahelyen. Mára ez is sokat változott, nagyon különböző sorozatokat nézünk, amellett, hogy persze most is van egy-kettő, amit nagy hájp kísér, és amiket sokan ma is azért néznek, hogy ne maradjanak ki valami közösségi élményből.
– Stockinger miért lehetett olyan különleges, hogy saját sorozatot kapott?
– Szerénytelen lenne azt mondanom, hogy a karakter sikere miatt, és nem is akarom magam megítélni a teljesítményem. Amiatt lehetett népszerűbb, mert nagyon más volt, mint a megszokott kifinomult, elegáns és okos nyomozók. A tévében főleg ezek voltak többségben. Talán közelebb érezték magukhoz Stockingert, aki az átlagemberek nyelvét beszélte.
– Ha már nyomozók, népszerű volt Derrick is, akinek megformálójáról, Horst Tappertről néhány éve derült ki náci múltja. Megrengette ez a közvéleményt?
– Annyira azért nem. Főleg, mert majdnem mindenkinek az ő korában volt valamiféle náci múltja. Meglepődik valaki, hogy Horst Tappertnek is? És egyáltalán, mi lehet még meglepő, megdöbbentő a holokauszt után? Azok után, egy ilyen sokkoló tapasztalat fényében már semmin nem csodálkozhatunk.
– Másik filmjében, a Lélegzésben a halál témája kerül középpontba. Tabutémának számít ez még mindig?
– Inkább azt mondanám, olyasmi, amihez senki nem akar igazán közel menni. Ami abszolút érthető is. Nem az az ember vagyok, aki majd nagy hangon kinyilatkoztat, hogy lám-lám, féltek szembesülni a saját testi valótok megszűnésével. Miért ne félne ettől bárki is? Azt egyébként nem mondhatom, hogy a filmjeimnek lenne általános mondanivalója. Nem mondom meg, hogy mit kell gondolni a dolgokról. A nézők dönthetik el, hogy a film melyik része érinti közvetlen közelről őket, mihez tudnak viszonyulni. A Lélegzésben pedig a halállal való szembesülés lesz az, ami segít tovább élni az életet.
– Fél a haláltól?
– Nem mondanám, hogy félek tőle. Inkább azt kívánom, hogy egészségben élhessek minél tovább. Remélem, képes leszek olyan tudatos lenni a halálomkor, amennyire csak lehetséges. Nem akarok álmomban elmenni, mint sokan mások. Inkább szeretnék ébren lenni. Körülvéve olyan emberekkel, akiket szeretek, és akik ott vannak mellettem az utolsó perceimben. Napsütéses időben, egy kellemes kávéval, hosszan szívva a cigarettámat. A dohányzásról öt éve leszoktam, szóval amikor száz leszek, már ötven év lesz ebből.
– Száz évig szeretne élni?
– Persze, miért ne? Ha egészséges leszek, remélem.
A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle díjazott filmjei:
KISJÁTÉKFILM/SHORT FICTION
I. Schwechtje Mihály: AKI BÚJT, AKI NEM / READY OR NOT (magyar/Hungarian) j/f 12’
II. Christian Werner: A LÁTOGATÁS / THE VISIT (német/German) j/f 15’
III. Ducki Witek: SOMMELIER / SOMMELIER (magyar-lengyel/Hungarian-Polish) j/f 10’
DOKUMENTUMFILM/DOCUMENTARY (international, short)
I. Alexander Abramov: PALEKH – ÚJRA A TÉRKÉPEN / PALEKH – BACK ON THE MAP (orosz/Russian) d 23’
II. Marona Fomenko: A SZIKLAVENDÉG / THE STONE GUEST (orosz/Russian) d 8’
III. Tavo Ruiz: PORTRÉK ANYÁMRÓL / PORTRAITS OF MY MOTHER (USA-mexikói/USA-Mexican) d 11’
ANIMATION/EXPERIMENTAL
I. Gianluca Abbate: SZUPERMARKET / SUPERMARKET (olasz/Italian) k/e 8’
II. Szőke Ferenc: EOS – HOMMAGE A ROBERT BRESSON / EOS – HOMMAGE A ROBERT BRESSON (magyar/Hungarian) k/e 2’
III. Bartúcz Anna: SZÉKELY ÉVA MEGMENEKÜLÉSE / ESCAPE OF ÉVA SZÉKELY (magyar/Hungarian) k/e 3’
III. Rófusz Ferenc: AZ UTOLSÓ VACSORA / THE LAST SUPPER (magyar/ Hungarian) a 11’
LEGJOBB TELEVÍZIÓS DOKUMENTUMFILM/BEST TELEVISION DOCUMENTARY (Hungarian, long): Dobray György: PRÓBAJÁTÉK / TRIAL GAME (magyar/Hungarian) d 39’
A LEGJOBB ELSŐFILMES RENDEZŐ / BEST FIRST FILM DIRECTOR: Almási Zsolt: FIGYELJ MÁR ODA! / LOOK THERE! (magyar/Hungarian) j/f 13’
FILMEGYETEMI/STUDENT FILM: Szeleczki Rozália: ROZGONYINÉ / MRS. ROZGONYI (magyar/Hungarian) j/f 21’
LEGJOBB SZÍNÉSZ/BEST ACTOR: Marta Bayarri
film: Jorge Yudice KROKODIL / CROCODILE (spanyol/Spanish)
ZSŰRI KÜLÖNDÍJA/SPECIAL MENTION OF THE JURY: Jorge Yudice KROKODIL / CROCODILE (spanyol/Spanish
ÖKUMENIKUS ZSŰRI DÍJA/ECUMENICAL JURY: Szeleczki Rozália: ROZGONYINÉ / MRS. ROZGONYI (magyar/Hungarian) j/f 21’
DIÁKZSŰRIK – KÖZÉPISKOLAI ZSŰRI / HIGH SCHOOL STUDENTS: Rófusz Ferenc: AZ UTOLSÓ VACSORA / THE LAST SUPPER (magyar/ Hungarian) a 11’
DIÁKZSŰRIK – EGYETEMI ZSŰRI / COLLEGE STUDENTS: Szeleczki Rozália: ROZGONYINÉ / MRS. ROZGONYI (magyar/Hungarian) j/f 21’
különdíj/special mention: Dobray György: PRÓBAJÁTÉK / TRIAL GAME (magyar/Hungarian) d 39’
FOTÓPÁLYÁZAT/PHOTO COMPETITION
I. Czimbal Gyula: Megérkezés/Arrival
II. Szőke Ferenc : Írás, olvasás/Writing, reading
III. Walton Eszter: Domonkos nővérek/Dominican nuns
Különdíjak/Special mention:
1. kiemelt különdíj: Farbaky Tamás: Napkelte a Sínai-hegyen – találkozásom az etióp zarándokokkal / Sunrise on Mount Sinai – my encounter with the Ethiopian pilgrims
2. Szigeti Vajk István: Utolsó hívás / The last call
3. M. Nagy László: Philemon és Baucis / Philemon and Baucis
4. Ráfi Dénes: Innen és túl / This side and other side
