Nepp Józsefet köszöntötte a tavaly év végi Országos Rajzfilmünnep, vele pedig az ötvenéves Mézga családot, Nepp és Romhányi József legendás sorozatát. Nemcsak papát, mamát, gyerekeket ismerhettük meg akkor, de a 30. századi leszármazottat, MZ/X-et, hogy aztán a későbbi szériákban Aladár az űrbe menjen, majd az egész família Ausztráliába. A Vakáción a Mézga család operatőre volt Dargay Attila felesége, Henrik Irén, aki dolgozott már a Gusztáv sorozaton, illetve olyan filmeken, mint a Hugó, a víziló, a Vuk, a Hófehér és a Szaffi. Interjúnkban elsősorban a Mézga család titkairól kérdeztük a 82 éves filmest.
– Ön már a harmadik sorozat, a Vakáción a Mézga család készítésében vett részt. Ezt előzte meg az Üzenet a jövőből, illetve a Mézga Aladár különös kalandjai. Mikor hallott először Mézgáékról?
– A hatvanas évek közepe táján jutott el először hozzám a híre, majd 67-68 felé kezdődött el Dodinak [Nepp József – szerk.] ez a sorozata. Nagyon jó kis csapatot toborzott maga köré. Akkoriban külön műtermek voltak, mindenki a sajátjában végezte a hozzá tartozó feladatokat, dolgozott a rá osztott sorozaton. Mi operatőrök együtt voltunk, és részben a rendezők válogattak közülünk, részben barátok, ismerősök dolgoztak együtt. Persze, ha a férjem, Attila csinált valamit, engem a szívem-lelkem odavonzott.
– Részt vett volna már az első két sorozatban is, csak nem volt rá lehetőség?
– Szívesen lettem volna benne, de akkor voltak más sorozatok is, amik lefoglaltak, azokat meg nem lehetett ott hagyni. A műtermen belül ha valakit választottál, vagy ha a rendező választott téged, akkor utána be kellett tartani a szabályokat. De volt szabad ideje is az embernek, a férjem pedig együtt dolgozott Nepp Józseffel, egy szobában is voltak. Volt is, ami nekem köszönhetően került be Mézgáék történetébe. Mi operatőrök egy egészen más részen voltunk az épületben, olykor pedig rám szólt a férjem, hogy ideje hazamennünk, vár a kutya. Legtöbbször Dodival indultak el, de előtte odatelefonáltak nekem, hogy indulhatunk? Mindig válaszoltam erre, hogy máris jöhettek! Az a máris időnként persze fél órával több lett. Dodinak aztán már égnek állt a haja, amikor hallotta, hogy máris indulhatnak. Így adta a nevet Máris szomszédnak. Kedves barát és hihetetlen tehetséges ember volt a Dodi. Amikor a férjem a Lúdas Matyi című filmet kezdte el rendezni, akkor problémák adódtak a háttérrel. A többi kolléga, aki akkoriban a háttérrel foglalkozott, nem nagyon volt elérhető, és akkor Dodi bácsi azt mondta: Attila, tudod mit, én felvállalom. És akkor ő lett az a mester, akinek a beállításait ott láthattuk. Szinte azt mondom neked, hogy festményeket készített.
– Akkoriban ön a Gusztáv-sorozat operatőre volt. Felteszem, emiatt is nehezen fértek volna bele Mézgáék még az első két sorozat idején.
– A megelőző években a Gusztávok voltak, valóban. Tulajdonképpen három rendező kezdte el, de Nepp József ötlete alapján. Jankovics volt a figuratervező, a Gusztáv nevet pedig Dargay Attila adta. Valamikor együtt dolgozott az Ilosvay Gusztáv nevű, nagyon tehetséges zeneszerzővel, egy kitűnő dobossal, aki az ötvenes-hatvanas években az Old Firenzében és a Pipacsban dobolt. Nemcsak zeneszerző, de orvos is volt, nagyon kedves ember, sok szép emlék fűződött hozzá a férjem részéről. Nagyon találó sorozat volt emberi történetekkel, mindennapi dolgokkal.
– Dargay Attila nem szeretett volna részt venni a Mézga-sorozatokban?
– Nem tudott, mindig voltak nagy produkciók vagy sorozatok, amikkel megbízták őt, és az ember kétfelé nem tud menni. Dodi egyébként nagyon jó gárdával dolgozott a kettes műteremben, nagyon jó kollégák nagyszerű vezetéssel. A barátság persze mindig megvolt köztük, forgatókönyveket pedig rengeteget együtt alkottak.
– Rögtön népszerűek lettek Mézgáék az Üzenet a jövőből sugárzásával?
– Hogyne, persze, szállóigévé váltak az abban elhangzott mondatok, a szereplőket nagyon szerették. Az ük-ük-ük, MZ/X is nagyon jó kis figura volt. Sok készült belőle, talán a negyedikbe belefogtak még, de az már nem tudott elkészülni. Abból csak pár rész készült el. Már nehezebben mentek ezek a sorozatok, a megrendelőtől függött erősen a dolog.
– Ugyanez volt a Vízipókkal, abból is tervbe vették a negyedik évadot, de mégsem tudott elkészülni, ahogy a Mézga család és az ámítógép sem. Ennyire nem voltak fontosak nekünk ilyen nagy emlékű sorozatok?
– Hiába, a kapacitásnak meg kellett lenni, a pénznek, kollégáknak, akik megcsinálják. Tudnunk kell, hogy ezeken a sorozatokon keményen kellett dolgozni. Animátorok kellettek, másodrajzolók, az átkopírozás a celluloidra sem kis feladat. Nem volt készség arra, hogy a negyedik évadot rendesen finanszírozzák. Számomra ami nagy boldogság volt, hogy Nepp Hófehér című filmjének lehettem az operatőre. Akkor kicsit úgy csináltam a dolgaimat, hogy lehessek. Hihetetlenül jól éreztem magam a film alatt. Nem tudom, mennyire emlékszel vissza rá, de én szerettem nagyon az ő humorát. Kicsit bizarr, de tele van szellemességgel, szójátékokkal, az egésznek a felfogását szerettem, nagyon jó móka volt csinálni. Meg-megálltam, nézegettem a figurákat, a mozdulatokat, ahogy megrajzolták őket. Viszont talán a film nem kellően tudott befutni. Pedig zseniális volt, csak olyan humorvilága, ami a magyar közönség számára nehezebben emészthető volt.
– Túl összetett volt a humora a nézőknek? Eszembe jut, ahogy a pletykás cselédek viccelődtek benne egymással: „és ez igaz?” „De hiszen maga mondta!” „Miért, attól még lehet benne valami.”
– Annyira szellemes! Ahhoz egy beállítottság kell, látási gyakorlat, hogy ezeket a kifejezéseket te értékelni tudd. Ott van benne a humor, és ez egy mélységesen jó humor, nem durva, nem sértő. A Szaffi is ilyen volt, benne Puzzola mondataival, hogy ő nem gyilkos, de elvállal bármit méregkeveréstől filmkritikáig. Ezek azok a poénok, amik nem feltétlenül úgy sülnek el, ahogy az alkotó megálmodja, mert ahhoz kell egyfajta gondolkodásmód. Az angol humornak ezt az oldalát talán kevesebben ismerték.
– A Mézga-sorozatokban mennyi volt Nepp és mennyi Romhányi József humora?
– Romhányi az pótolhatatlan. A nagy-nagy poénok azért Romhányitól jöttek. Illetve Dodi-alapötlet, Romhányi-kiegészítés. Zseniális koponya volt, mestere a szakmájának. Érdekes módon a magánéletében zárkózott, talán nem is annyira humoros ember. Benne lehetett az is, hogy szívét-lelkét, minden tudását és zsenialitását beletette, mégis mindig csak a második sorban volt. Lehet persze, hogy ez csak utólagos feltételezés a részemről. De végső soron egy emberi életet meghatározhat, hogy milyen fogadtatásban részesül. Egyébként lelkes volt, szeretetteljes. Van ilyen stílusú egyén, találkoztam azért már ilyennel, aki egyetlen kimondott szóhoz szellemes mondatok sorát tudta fűzni.
– A magánéletben viszont kevésbé viccelődött akkor?
– Visszafogottabbnak tűnt a baráti körben. De persze kedves ember. A munkássága után viszont mindenki azt hiszi, hogy világéletében egy vidám, bohókás valaki volt. Nem, ő ezt sokkal inkább a munkája részének tekintette.
– Nepp Józsefnek kevésbé kellett azt éreznie, hogy háttérbe szorul? Ő elérte mindazt, amit szeretett volna?
– Ő egy boldog ember volt. Foglalkozott zenével is. Ami a Pannóniának forgatókönyv-ötleteit illeti, nagyon sok származott Nepp Józseftől, nagyon szívesen és szeretettel bocsátotta a kollégák rendelkezésére. Eléggé meggyötörte a saját kis agysejtjeit, de sziporkázott nagyon. Abba is bele lehet ám fáradni. Gyakran találkozott a két család, mi és Neppék, sokat utaztunk együtt, jól éreztük magunkat. Nagyon letört, mikor elment.
– Mostanában többen is voltak a nagy animációsok közül, elment Nepp József, de mellette Pethő Zsolt zeneszerző vagy épp Kunz Román producer is.
– Volt egy idő, amikor a kollégákkal csak a temetéseken találkoztunk. Annyira lehangoló volt, akkor támadt egy ilyen ötletem, hogy a rajzfilmek évfordulóit köszöntsük együtt. Kezdve a Vuk bemutatásának harmincadik évével. Hogy egy kicsit lássuk egymást az életben, ne csak különböző, nagyon szeretett kollégák sírjánál zokogjunk együtt. A többi filmnél is próbáltam ilyen VIP-vetítéseket összehozni. Látom most, hogy Ternovszky Béla is átvette ezt, igyekszik ilyeneket rendezni.
– Miben volt más a Vakáción a Mézga család, mint az előtte lévő két sorozat?
– Talán technikailag egyszerűsítették egy kicsikét. Helyet kaptak olyanok is, akik nem annyira álltak még a művészetek csúcsán, voltak gyengébb rajzolók. És ki kellett találni, hogy egy-egy epizód mivel foglalkozzon, az is nehéz volt. A karakterekhez ráadásul most már muszáj volt alkalmazkodni. A nézők már megjegyezték, kire mi jellemző, ehhez pedig igazodtunk. Szegény Nepp József aztán folyton nézhette vissza, Géza vagy épp Aladár hogy is viselkedett ebben a korábbi sorozatban? És ugyanazt sem lehetett csinálni, mert az már fárasztó lett volna.
– Sajátosan magyar családnak is tekintették őket, de a rendszerváltás előtt születtek még olyan kritikák, amiket később már nem feltétlenül írtak volna meg. Például 1980-ban az akkori Magyar Nemzetben: „Mézgáék a magyar átlagcsalád. (…) Kritikátlan Nyugat-imádatuk, nyerészkedési vágyuk, pedagógiai elvük, pontosabban elvtelenségük mind-mind köznapi jelenség.” Hogy is van ez a dolog a kritikátlan Nyugat-imádattal?
– Ez azért vicces a maga módján. Ha Mézga Aladár az űrbe utazik, ott melyik rendszerhez fordul, kelet vagy nyugat felé? Nyilván, nem volt a világon semmi ilyesmi benne, sokkal inkább voltak ők egy univerzális család, így mindenki tudott viszonyulni Mézgáékhoz.
– Nem várta azt az akkori hatalom, hogy bírálja a nyugatosságot a sorozat?
– Talán azt várhatta, hogy ki legyen ez domborítva jobban, de a sorozat semleges volt, nem igazán hivatkozott nyugati dolgokra. És ez nem az a sorozat volt, ahol belső kritikákat fogalmaztunk meg finoman.
– Végül is Ausztráliába is utazott a család, ami jó kerülőút volt, nem a hagyományos értelemben vett Nyugat.
– Igaz, nem is volt egyértelmű, hova tegyék az emberek. De tényleg, sem kritika nem volt, sem felmagasztalás. Volt egy tipikus fiú a játékaival, a nővér a lányos dolgokkal.
– És ott volt központi figuraként Hufnágel Pisti, akire Paula annyiszor hivatkozott. Nepp József nyilatkozta még, hogy egy óvodai társát hívták így, onnan a különös név.
– Valóban, egy konkrét személyről volt szó. Volt a névben valami nagyon kedves, egyúttal drámaian vicces. Persze, az ember nem akarja kigúnyolni a másikat, de a Hufnágel név azért így is jópofa volt. Azt hiszem, korán meghalt ez a férfi. Jó kapcsolat volt köztük, és nem tiltakozott a neve felhasználása ellen.
– És mennyire volt speciálisan magyar sorozat, vagy mennyire volt érthető külföldiek számára?
– Nagyon szerették mindenfelé a sorozatot. Jól szinkronizálható, a történetei pedig úgymond univerzálisak. Pontosan ezért nem értem a Nyugat-imádatot, hiszen ugyanúgy szerették a Szovjetunióban vagy épp Bulgáriában is. Nem voltak sem pozitív, sem negatív célzások egyik vagy másik vonalra. Egy vicces-kedves család kalandjai a világ bármely táján. Jó híre is volt, ennek örült is Nepp. Így lett lehetősége arra is, hogy több történetet indítson el, több Mézga-sorozatot.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/49. számában jelent meg december 6-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a legfrissebb, 2020/3. lapszámban? Itt megnézheti!
